A Cattle Decapitation (szó szerinti fordításban "szarvasmarha-lefejezés") amerikai deathgrind együttes.
Története
1996-ban alakultak San Diegóban. Dalaik fő témája az állatokkal szembeni kegyetlenség, az állatok elfogyasztása, valamint az emberek által végzett pusztítás. Gyakran énekelnek arról, hogy gyakorlatilag inkább az embereket kéne megenni/bántalmazni, amiért bántalmazzák az állatokat. Lemezborítóik miatt botrányba is keveredtek már, például a 2004-es Humanure albumuk borítója miatt, amely a Pink Floyd "Atom Heart Mother" című lemezének borítóját parodizálta ki groteszk módon. A 2002-es "To Serve Man" lemezüket pedig betiltották Németországban, borítója miatt. Különlegesnek számít az együttes a grindcore/death metal színpadán, ugyanis kevés együttesnek vannak vegetáriánus tagjai. A Cattle Decapitation fellépett már Magyarországon is, 2016-ban, a Dürer Kertben. Egy 2005-ös középlemezen a zenekar együtt szerepelt a kutyákból álló Caninus grindcore együttessel. Népszerűséget értek el a metal rajongók körében Travis Ryan változatos hangja miatt is. Szövegeik témái miatt az állatvédők körében örvendenek kivételesen nagy népszerűségnek.
Az együttes jelentős hangzásvilág-változáson ment keresztül: az 1996-os demójukat inkább a powerviolence hangzás jellemezte, és pár másodperces dalok szerepeltek a lemezen, korábbi albumaikra inkább a goregrind/deathgrind hangzás volt jellemző, míg 2012-es albumukkal kezdve technikás/progresszív/melodikus death metalt játszanak. A melodikus lemezeiket egyben a változatosság is jellemzi, hiszen az énekes, Travis Ryan variálja hangját a dalok során: egyszerre hörög és énekel is.
Korábban csak vegetáriánus tagokkal rendelkeztek, mára már csak Travis Ryan és Josh Elmore vegetáriánusok a zenekarból.
Különlegességként megemlítendő, hogy a zenekar inkább csak a 2004-es nagylemezük után ért el komolyabb sikereket, az előző albumaikat a metal témájú weboldalakon nagyrészt negatív kritikákkal illették, a fő kritika az "unalmas" volt velük szemben.
Travis Ryan a Cattle Decapitation mellett a Murder Construct nevű grindcore együttes énekese is.
Jelenlegi tagok Travis Ryan – ének Josh Elmore – gitár Dave McGraw – dobok Belisario Dimuzio – gitár (2018-) Olivier Pinard – basszusgitár (2018-)
Korábbi tagok
Dave Astor – basszusgitár (1996), dob (1997-2003) Gabe Serbian – dob (1996), gitár (1997-2001) Scott Miller – ének, gitár (1996) Troy Oftedal – basszusgitár (1998-2009) Michael Laughlin – dob (2003-2006, 2007) Derek Engemann – basszusgitár (2010-2018)
Diszkográfia Stúdióalbumok
Homovore (2000) To Serve Man (2002) Humanure (2004) Karma.Bloody.Karma (2006) The Harvest Floor (2009) Monolith of Inhumanity (2012) The Anthropocene Extinction (2015) Death Atlas (2019) Terrasite (2023)
Egyéb kiadványok
Ten Torments of the Damned (demó, 1996) Human Jerky (középlemez, 1999) Decapitacion! (spanyol nyelvű középlemez, 2000) Cattle Decapitation / Caninus (split EP, 2005) Medium Rarities (ritkaságokat tartalmazó válogatáslemez, 2018)
Források
Metal Archives Rockbook Biográfia Tixa.hu Genius The Band's Biography on Allmusic Cattle Decapitation Announce New Album "Death Atlas"
Kategória:1996-ban alakult együttesek Kategória:Amerikai death metal együttesek Kategória:San Diegó-i könnyűzenei együttesek