Ibrahima Konaté (Párizs, 1999. május 25. –) világbajnoki ezüstérmes mali származású francia válogatott labdarúgó, aki a spanyol Real Madrid játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban 2009-ben a Paris FC csapatánál kezdte junior karrierjét, majd 2014-ben csatlakozott a Sochaux akadémiájához. 2017. január 10-én a felnőtt keretben a kupában debütált az AS Monaco ellen kezdőként. Február 7-én a bajnokságban is bemutatkozott az AJ Auxerre ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzésen. Április 7-én első gólját is megszerezte a Chamois Niortais ellen a 32. percben. Június 12-én bejelentették, hogy 5 évre, 2022 nyaráig kötelezte el magát az RB Leipzig együtteséhez. Október 1-jén mutatkozott be az 1. FC Köln elleni bajnoki mérkőzésen, az első félidőben volt pályán és ez idő alatt a 31. percben sárga lapot kapott. 2018. augusztus 9-én a Craiova elleni Európa-liga mérkőzésen megszerezte első gólját tétmérkőzésen.Leipzigs souveräner Auftritt - mit Schönheitsfehler Október 4-én a Rosenborg BK ellen ismét eredményes volt.Leipzig rehabilitiert sich und fährt ersten Sieg ein 2019. január 27-én a bajnokságban megszerezte első gólját a Fortuna Düsseldorf ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen.Bundesliga: Gulácsinak védenie sem kellett – simán nyert a LipcseEinbahnstraßen-Start: RB überrennt Fortuna in 16 Minuten 2020. november 7-én második bajnoki gólját szerezte meg az SC Freiburg ellen 3–0-ra megnyert találkozón.Traumhafter Freistoß: Angelino zirkelt die Kirsche auf Leipzigs Torte
2021. május 28-án jelentették be, hogy a következő szezonól az angol Liverpool játékosa lesz. Szeptember 18-án mutatkozott be a Crystal Palace ellen 3–0-ra megnyert bajnoki találkozón. 2022. április 5-én első gólját szerezte meg a portugál Benfica ellen 3–1-re megnyert UEFA-bajnokok ligája mérkőzésen. A 2022–23-as szezon elejét sérülés miatt kihagyta.
2026. június 18-án négyéves szerződést írt alá a Real Madridhoz.
A válogatottban Többszörös francia korosztályos válogatott. Tagja volt a 2019-es és a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságon résztvevő válogatottnak.U21-es Eb: Dárdai játékosa és Gulácsi csapattársa is a francia keretben
2022. november 9-én a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra utazó keret tagja lett. 2024. május 16-án bekerült a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó 25 fős keretbe. 2026. május 14-én bekerült a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utazó 26 fős keretbe.
Statisztika Klubcsapatokban 2024. április 24-i állapotnak megfelelően. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziÖsszesenOsztályMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSochaux II2016–17CFA 291—91 Összesen9100000091Sochaux2016–17Ligue 21210010—131 Összesen121000000131RB Leipzig2017–18Bundesliga16000—402002018–1928160—924332019–208010—201102020–2114110—60241 Összesen6628000212955Liverpool2021–22Premier League1106140822932022–231803000302402023–24220305070370 Összesen51012190182903 Összesen13842011003942079
A válogatottban 2025. november 16-án lett utoljára frissítve.
VálogatottÉvMérk.GólokFranciaország202270202360202480202550Összesen260
Sikerei, díjai Liverpool Premier League: 2024–25 Angol kupa: 2021–22 Angol ligakupa: 2021–22, 2023–24, ezüstérmes: 2024–25 Angol szuperkupa: 2022 UEFA-bajnokok ligája ezüstérmes: 2021–22
Jegyzetek
További információk Ibrahima Konaté adatlapja a Kicker oldalon Ibrahima Konaté adatlapja a Transfermarkt oldalon Ibrahima Konaté adatlapja az LFP oldalán Ibrahima Konaté adatlapja a Lequipe oldalán
Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Párizsiak Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Az FC Sochaux-Montbéliard labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Angol bajnok labdarúgók