A Tigard Transit Center vasútállomás (korábban Thomas M. Brian Tigard) átszállópont az Oregon állambeli Tigardban. Az állomásról autóbuszok, valamint a Westside Express Service helyiérdekű vasútvonal járatai indulnak.

Az 1988-ban megnyílt létesítményt a TriMet üzemelteti.

Történet Az épületet a Skidmore, Owings and Merrill iroda tervezte; a naponta 200 buszt kiszolgáló állomás megnyitására 1988-ban került sor. A tervezet az építészeti intézet helyi fiókszervezetének tetszését is elnyerte. A szemközti oldalon már korábban is állt a Greyhound Lines pályaudvara, amelyet a kilencvenes években a főutcára költöztettek.

1991-ben felvetődött, hogy északi irányban villamost indítsanak innen, melynek építését 2013-ban tervezték megkezdeni.

A könnyűvasúti vonal tervei egészen 1996-ig visszanyúlnak. A közlekedési hatóság 2001-ben vette fel a projektet a tervek közé, az építési engedélyt pedig 2004-ben adta meg. A tényleges munkálatok 2006 októberében kezdődtek.

A könnyűvasúti állomás alapkő-letételére 2006 októberében került sor; az esemény vezetői Gordon Smith és Ron Wyden szenátorok voltak. 2008. szeptember 3-án a megállókban műalkotásokat helyeztek el. A vonalat végül 2009. február 2-án nyitották meg a nagyközönség számára. Ugyanezen évben szövetségi források felhasználásával biciklitárolókat kívántak telepíteni. 2011 májusában a pályaudvar felvette Thomas M. Brian korábbi polgármester és megyei biztos nevét, mivel Briannek nagy szerepe volt abban, hogy a könnyűvasúti vonal elkészülhessen.

Leírás A vonatok a Portland & Western Railroad tehervonatok által is használt pályáján haladnak. A pályaudvar Tigard belvárosában, a 99W út déli részén, a Commercial Street mentén helyezkedik el. A vasúti megálló csak hétköznap, a reggeli- és délutáni csúcsidőben üzemel. Az állomást a könnyűvasút mellett hat autóbuszvonal is érinti, valamint P+R parkolójában 100 jármű állhat meg. A város önkormányzata százezer dollárt különített el a pályaudvar felújítására.

A peronon elhelyezték Frank Boyden és Brad Rude interaktív szobrát, ami egy acélból és bronzból készült műalkotás, kék színezéssel. Az alkotás U-alakja a vonatokra, a bronz fejek pedig az utasokra emlékeztetnek. A rozsdamentes acéltalpra helyezett vonat a talpán épített vágányon közlekedik, tetején pedig egy állatfigura van. Ezen felül az egyik falon egy freskó található.

Autóbuszvonalak TriMet 12 – Barbur/Sandy Blvd (►Parkrose/Sumner Transit Center) 45 – Garden Home Rd (►Goose Hollow/Southwest Jefferson Street) 64 – Marquam Hill/Tigard (►Sam Jackson Park Road) 76 – Beaverton/Tualatin (►Beaverton Transit Center) 78 – Beaverton/Lake Oswego (Beaverton Transit Center◄►Lake Oswego Transit Center) 94 – Pacific Hwy/Sherwood (Burnside◄►Washington)

Yamhill County Transit Area 44 (szombaton is), 44X (csak hétköznap)►McMinnville

Fordítás

Jegyzetek

További információk A pályaudvar a TriMet honlapján

Kategória:A TriMet pályaudvarai Kategória:Westside Express Service Kategória:1988-ban megnyílt vasútállomások