Fenyő Ervin (Budapest, 1948. október 23. –) magyar színész, író, tanár, Széchenyi-kutató, történettudományt és irodalomtudományt érintő tanulmányok írója.
Életpálya 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakán, Ádám Ottó tanítványaként; 1980-ban az ELTE Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) magyar nyelv- és irodalom szakán; 2006-ban DLA tudományos fokozatot a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen kapott. 1971 és 1982 között színészként dolgozott. Először a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1972-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1974-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1977-től a Radnóti Színpadon játszott.
1982-től szabadfoglalkozású színművész. 1989-től 2002-ig a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium magyar irodalom tanára volt, tanított a különböző Waldorf Tanárképző Intézetekben. 2004-től egy évig a József Attila Gimnáziumban tanított. 2006-2007-ben a Codelia Alapítvány alkalmazásában magyar nyelvet tanított traumatizált menekülteknek. Jelenleg szabadfoglalkozású értelmiségi, Széchenyi-kutató, történettudományt és irodalomtudományt érintő tanulmányok írója. Mesesorozat szerkesztője a Holnap Kiadónál.
Fontosabb színházi szerepei William Shakespeare: Othello...Jago William Shakespeare: A makrancos hölgy...Grumio; Biondello Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné...Samuka Charles De Coster: Thyl Ulenspiegel...Josse, a halász Szophoklész: A takhiszi nők...Hyllosz Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Álszentek összeesküvése...bolond Peter Weiss: Marat/Sade...Marat Szigligeti Ede: Liliomfi...Gyuri pincér Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor...Bobcsinszkij Mese a tébolyról és az ép észről...szereplő (Spinoza Színház) Filmek, tv Szerelmesfilm (1970) A medikus(1974) Segesvár (1976) Shakespeare: Athéni Timon (1978) Tíz év múlva (1979) Boldogtalan kalap (1981) Kiválasztottak (1981) Hatásvadászok (1983) Boszorkányszombat (1984) Vásár (1985) Valaki figyel (1985) Képvadászok (1986) Az új földesúr (1989) Itt a földön is (1994)
Önálló estek Milyen jó lenne nem ütni vissza (József Attila-est) Esti kérdés (Esti versek) Babits-est Ady-est Utak és kapuk (előadóest Gyabronka Józseffel) Rádióban versműsorok Könyvei Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához; sajtó alá rend. – Magvető Könyvkiadó, 1985; Szent István Társulat, 2005 Diszharmónia és vakság. Széchenyi István utolsó félévének dokumentumai – Helikon Kiadó, 1988 Nyíri Tamás – Fenyő Ervin: Magyarság és Európa / Mai Széchenyi – Intart Társaság, 1989 összeáll. Fenyő Ervin – Steinert Ágota: Széchenyi István – Helikon Kft. (Budapest), 1991 Széchenyi István: Buda-pesti por és sár – Balassi Kiadó, 1995 Széchenyi István és felesége levelezése. I. kötet – Balassi Kiadó, 2001 Diszharmónia és vakság. Széchenyi István utolsó napjainak dokumentumai; vál., szöveggond., jegyz. Fenyő Ervin, ford. Bárczi Ildikó et al.; átdolg., bőv., felújított kiad.; Magyar Könyvklub, Bp., 2001 (Írók, költők, gondolkodók) Varázslatos mesék – mesesorozat. Holnap Kiadó, 2005-2008 között Széchenyi bűvkörében. Csorba László, Eperjes Károly, Szigethy Gábor, Fenyő Ervin, Körmendy Kinga, Koller Sándor, Horváth Sándor, Kocsis Sándor vallomásai; szerk. Szabó Attila; Simon Péter, Nagycenk, 2010 (Nagycenki füzetek)
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.
További információk
Kategória:Magyar színészek Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek