Bíró Ferenc (Hajdúböszörmény, 1935. december 4. – Hajdúböszörmény, 1981.) magyar festő, grafikus, főiskolai tanár.
Élete és munkássága Alap és középiskoláit szülővárosában, Hajdúböszörményben és Debrecenben végezte. Mesterei kezdetben Király Jenő és Király Róbert voltak, majd Egerben, a tanárképző főiskolán képezte magát Jakuba János és Bíró Lajos irányításával. 1969-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán.
Első önálló kiállítását 1961-ben rendezte. Ettől kezdve rendszeres kiállítóművész. Az alapítás évétől - 1971-től tíz éven át a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Főiskolai Kara elődjének, az Óvóképzőnek tanára. Nyaranként rendszeresen járt a tokaji művésztelepre és alapító tagja volt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek.
Kedvelt témája a természet, különösen a fák és a folyópart, de portrékat is készített. Legszívesebben akvarellel és gouache technikával dolgozott. Képeinek jelentős részét a Hajdúsági Múzeum őrzi, de alkotásai megtalálhatók az ország különböző gyűjteményeiben és magánszemélyeknél. A hajdúböszörményi köztemetőben lévő sírjára az emlékjelet Váró Márton szobrászművész faragta.
Díjai Káplár Miklós díj (1976)
Egyéni kiállításai 1962 – Hajdúböszörmény 1964 – Debrecen 1964 – Budapest 1965 – Békéscsaba 1966 – Salgótarján 1966 – Balassagyarmat 1967 – Kiskunhalas 1969 – Tokaj 1973 – Debrecen 1975 – Debrecen 1964-1980 – Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep kiállításai
Emlékkiállítások Hajdúböszörmény: 1982,1986,1995,2005.
Művei közgyűjteményekben Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény
Külső hivatkozások Bíró Ferenc életrajza a Kieselbach Galéria honlapján Bíró ferenc (a hajduboszormeny.hu-n)
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Hajdúböszörményiek Kategória:1935-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek