Radnai János (Csömör, 1928. január 9. – Budapest, 2002. július 27.) magyar sportújságíró, a Telesport főszerkesztője, a magyar sporttelevíziózás megteremtője.

Életpályája 1949–1957 között a DIVSZ-nél dolgozott. 1957–1958 között a KISZ munkatársa volt. 1958–1988 között a Magyar Televízió Sportosztályának vezetője volt. 1961-ben diplomázott a Testnevelési Főiskola hallgatójaként. 1988–1996 között a Magyar Televízió tanácsadója volt.

Munkássága Első feladata 1958. januárjában a pozsonyi műkorcsolya Európa-bajnokság közvetítésének átvétele volt egy helybéli, magyarul beszélő újságíró kommentálásával.Ezt megelőzően csak egy ízben fordult elő, hogy a Magyar Televízió 1957. novemberében – illegálisan – külföldről eseményt vett át, a hannoveri NSZK-Magyarország labdarúgó-mérkőzést. Kísérleti adás volt, a rádió riporterének hangjával.Az 1960. évi nyári olimpiai játékok volt az első olimpia, amelynek közvetítésének szervezésében részt vett; az 1996. évi nyári olimpiai játékok volt az utolsó. 1965-ben az Intervízió sportszekciójának elnökévé választották.

Nyugdíjba vonulásáig ő vezette a Magyar Televízió Sportosztályát és a Telesport meghatározó egyénisége volt.

Hosszú betegség után, 74 éves korában hunyt el.

Könyvei Foglalkozásunk: sportriporter (társszerző) Budapest, Sport Kiadó, 1979

Díjai MOB-médiadíj (1996)

Jegyzetek

Források Televíziós Művészek Társasága

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek