Ez a szócikk a Manchester United FC 2017–2018-as szezonjáról szól, amely a csapat 140. idénye volt fennállása óta, sorozatban 43. az angol első osztályban.
A 2003–04-es szezont követően Wayne Rooney, a csapat kapitánya elhagyta a Unitedet és visszaigazolt nevelőklubjába, az Evertonba. Rooney a Unitednél töltött 13 szezonja alatt megdöntötte Bobby Charlton gólrekordját és a klub történetének legeredményesebb játékosa lett. Egy évnyi kihagyást követően a csapat újra a Bajnokok Ligájában indulhatott miután megnyerte a 2016–2017-es Európa-ligát. A csoport nyerését követően a spanyol Sevilla állította meg a csapatot a nyolcaddöntőben, miután 2-1-es győzelmet arattak az Old Traffordon. Az Európa-liga győzelemnek köszönhetően a Real Madrid ellen megmérkőzhetett a csapat a 2017-es UEFA-szuperkupa-trófeáért, de a Bajnokok Ligája-győztes spanyolok 2-1-re megnyerték a találkozót. Az angol Ligakupából az ötödik fordulóban meglepetésre a Bristol City ejtette ki a csapatot.
Előszezon
A Manchester United a 2017-18-as idény kezdete előtt az Egyesült Államokban vett részt a Nemzetközi Bajnokok Kupája elnevezésű tornán. Itt játszották le az első Nagy-Britannián kívüli városi rangadót a City és a United csapatai között, de a Real Madrid és Barcelona is az ellenfelek között volt. Az amerikai túra a Los Angeles Galaxy elleni mérkőzéssel vette kezdetét 2017. június 15-én. A felkészülési időszak végén a United Norvégiában a Vålerenga Fotball, Írországban pedig a Sampdoria csapatával mérkőzött meg.
DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2017. július 15. Los Angeles Galaxy S5–2Rashford (2) 2', 20', Fellaini 26', Mhitarján 67', Martial 72'25 6672017. július 17.Real Salt Lake S2–1Mhitarján 29', Lukaku 38'20 2412017. július 20.Manchester CityS2–0Lukaku 37', Rashford 39'67 4012017. július 23.Real MadridS1–1(2–1b)Lingard 45+1'65 1092017. július 26.Barcelona S0–180 1622017. július 30.Vålerenga V3–0Fellaini 44', Lukaku 47', McTominay 70'25 1372017. augusztus 2.Sampdoria S2–1Mhitarján 9', Mata 81'
UEFA-szuperkupa
Az Európai szuperkupa trófeáért a United ellenfele a Bajnokok Ligája 2017-es döntőjének győztese, a Real Madrid volt 2017. augusztus 8-án a szkopjei II. Philip Arénában. A mérkőzést a spanyol csapat nyerte meg, miután az első félidőben Casemiro és Isco góljaival kétgólos előnyre tett szert. A második játékrészben negyed óra elteltével az első Manchester United mérkőzését játszó Romelu Lukaku szépített, de egyenlíteni nem sikerült.
DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2017. augusztus 8.Real MadridS1–2Lukaku 62'30 421
Premier League A 2017–2018-as Premier League szezon 2017. augusztus 11-én kezdődött és 2016. május 13-án ért véget. A csapat a 2. helyen zárta a bajnokságot. Michael Carrick a Watford ellen játszotta utolsó mérkőzését a csapatban, 2018. május 13-án csapatkapitányként vezette ki a Manchester Unitedet a mérkőzésre, majd a 85. percben átadta helyét Paul Pogbának. Összesen 464 tétmérkőzésen viselte a klub mezét, ő volt a 2007-2008-as Bajnokok Ligája-győztes csapat utolsó tagja, aki a szezon kezdetekor még a csapat játékosa volt.
DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszámBajnokihelyezés2017. augusztus 13.West Ham UnitedH4–0Lukaku (2) 33', 52', Martial 87', Pogba 90'74,9281.2017. augusztus 19.Swansea CityV4–0Bailly 45', Lukaku 80', Pogba 82', Martial 84'20,8621.2017. augusztus 26.Leicester CityH2–0Rashford 70', Fellaini 82'75,0211.2017. szeptember 9.Stoke CityV2–2Rashford 45+1', Lukaku 57'29,3201.2017. szeptember 17.EvertonH4–0Valencia 4', Mhitarján 84', Lukaku 89', Martial 90+2' (bün.)75,0422.2017. szeptember 23.SouthamptonV1–0Lukaku 20'31,9302.2017. szeptember 30.Crystal PalaceH4–0Mata 3', Fellaini (2) 35', 49', Lukaku 86'75,1182.2017. október 14.LiverpoolV0–052,9122.2017. október 21.Huddersfield TownV1–2Rashford 70'24,4262.2017. október 28.Tottenham HotspurH1–0Martial 81'75,0342.2017. november 5.ChelseaV0-141,6152.2017. november 18.Newcastle UnitedH4–1Martial 37', Smalling 45+1', Pogba 54'. Lukaku 70'75,0352.2017. november 25.Brighton & Hove AlbionH1–0Dunk 66' (ö.g.)75,0182.2017. november 28.WatfordV4–2Young (2) 19', 25', Martial 32', Lingard 86'20,5522.2017. december 2.ArsenalV3–1Valencia 4', Lingard (2) 11', 63' 59,5472.2017. december 10.Manchester CityH1–2Rashford 45+2' 74,8472.2017. december 13.BournemouthH1–0Lukaku 25'74,7982.2017. december 17.West Bromwich AlbionV2–1Lukaku 27', Lingard 35'24,7822.2017. december 23.Leicester CityV2–2Mata (2) 40', 60'32,2022.2017. december 26.BurnleyH2–2Lingard (2) 53', 90+1'75,0462.2017. december 30.SouthamptonH 0–0 75,051 3.2018. január 1.EvertonV 2–0Martial 57', Lingard 81'39,188 2.2018. január 15.Stoke CityH 3–0Valencia 9', Martial 38', Lukaku 72'74,7262.2018. január 20.BurnleyV1–0Martial 54'21,8412.2018. január 31.Tottenham HotspurV0–281,9782.2018. február 3.Huddersfield TownH2–0Lukaku 55', Sánchez 68'74,7422.2018. február 11.Newcastle UnitedV0–152,3092. 2018. február 25.ChelseaH2–1Lukaku 39', Lingard 75'75,0602.2018. március 5.Crystal PalaceV3–2Smalling 55', Lukaku 76', Matić 90+1'25,8402.2018. március 10.LiverpoolH2–1Rashford (2) 14', 24'74,8552.2018. március 31.Swansea CityH2–0Lukaku 5', Sánchez 20'75,0382.2018. április 7.Manchester CityV3–2Pogba (2) 53', 55', Smalling 69'54,2592.2018. április 15.West Bromwich AlbionH0–175,0952.2018. április 18.BournemouthV2–0Smalling 28', Lukaku 70'10,9522.2018. április 29.ArsenalH2–1Pogba 16', Fellaini 90+1'75,0352.2018. május 4.Brighton & Hove AlbionA0–130,6112.2018. május 10.West Ham UnitedV0–056,9022.2018. május 13.WatfordH1–0Rashford 34'75,0492.
Tabella
EFL Ligakupa A Manchester United a 2016–2017-es ligakupa sorozat győzteseként címvédőként állt rajthoz az ez évi kiírásban. Mint a 2017-18-as nemzetközi porondra kvalifikált hét angol klubcsapat, a harmadik fordulóban kezdte meg szereplését augusztus 24-én a Burton Albion ellen. A két csapat ezt megelőzően a 2005–2006-os Fa-kupában találkozott egymással, akkor hazai pályán a United 5–0-ra nyert az újrajátszott mérkőzésen, miután idegenben csak gól nélküli döntetlenre volt képes. A találkozó első félidejében Rashford kétszer is betalált, így kényelmes előnybe került as hazai csapat. A második játékrészben előbb Lingard talált be Martial passzából, majd a francia csatár is eredményes volt. A mérkőzés végén szépített a Burton, de 4–1-es győzelmével a Manchester United jutott tovább. A következő fordulóban az élvonalbeli Swansea City volt José Mourinho csapatának ellenfele a Liberty Stadionban. Jesse Lingard góljaival 2–0-ra győzött és jutott a nyolcaddöntőbe a Manchester United. Október 26-án sorsolták az ötödik forduló párosítását; a Manchester United a másodosztályú Bristol Cityt kapta ellenfélül. December 20-án az Ashton Gate-ben rendezték a mérkőzést, és a gól nélküli első félidő után az 51. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat Joe Bryan góljával. Hét perccel később Zlatan Ibrahimović szabadrúgásból egyenlített, de a Bristol City a 93. percben Korey Smith révén megszerezte a győzelmet és a továbbjutást jelentő találatot.
DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2017. szeptember 19.3. fordulóBurton AlbionH4–1Rashford (2) 5', 17', Lingard 36', Martial 60'54,2562017. október 24.4. fordulóSwansea CityV2–0Lingard (2) 21', 59'20,0832017. december 20.5. fordulóBristol CityV1–2Ibrahimović 58'26,088
FA-kupa DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2018. január 5.3. fordulóDerby CountyH2–0Lingard 84', Lukaku 90'73,8992018. január 26.4. fordulóYeovil TownV4–0Rashford 41', Herrera 61', Lingard 89', Lukaku 90+3'9,1952018. február 17.5. fordulóHuddersfield TownV2–0Lukaku 3', 55'2018. március 17.NegyeddöntőBrighton & Hove AlbionH2–0Lukaku 37, Matić 83'74,4212018. április 21.ElődöntőTottenham HotspurWembley Stadion2–1Sánchez 24', Herrera 62'84,6672018. május 19.DöntőChelseaWembley Stadion0–1
Bajnokok Ligája
A Manchester United a 2016–2017-es Európa-liga győzteseként kvalifikálta magát a 2017–2018-as Bajnokok Ligája sorozat főtáblájára. A 2017. augusztus 24-ei sorsoláson csoportellenfélül a portugál Benficát, a svájci Baselt és az orosz CSZKA Moszkvát kapta a csapat.
DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszámCsoportpozíció2017. szeptember 12.BaselH3–0Fellaini 35', Lukaku 53', Rashford 84'73,8541.2017. szeptember 27.CSZKA Moszkva V4–1Lukaku (2) 4', 27', Martial 19' (bün.), Mhitarján 57'29,0731.2017. október 18.BenficaV1–0Rashford 64'57,6841.2017. október 31.BenficaH2–0Svilar 45' (Ög.), Blind 78' (bün.)74,4371.2017. november 22.BaselV0–136,0001.2017. december 5.CSZKA MoszkvaH2–1Lukaku 64', Rashford 66'74,6691.
A csoport
Kieséses szakasz
Csoportja megnyerése után a Manchester United a spanyol Sevilla csapatát kapta a kieséses szakasz első körében, a legjobb nyolc közé jutásért. Az első mérkőzésen 0–0-s döntetlent értek el a Estadio Ramón Sánchez Pizjuánban.
Az első mérkőzésen az Estadio Ramón Sánchez Pizjuánban gól nélküli döntetlent ért el a United. A visszavágó előtt kedvező helyzetben volt a csapat, de a Sevilla győzni tudott az Old Traffordon, miután a csereként beálló Wissam Ben Yedder duplázni tudott. Lukaku csak hat perccel a vége előtt talált be, ez a gól a szépítésre volt elég, a Sevilla jutott a legjobb nyolc csapat közé.
DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2018. február 21.Nyolcaddöntőelső mérkőzésSevillaV0–039,7252018. március 13.NyolcaddöntővisszavágóSevillaH1–2Lukaku 84'74,909
Átigazolások
Érkezők
DátumPosztNévHonnanÁr2017. július 1.V Victor Lindelöf BenficaNincs adat2017. július 10.CS Romelu Lukaku EvertonNincs adat2017. július 31.KP Nemanja Matić ChelseaNincs adat2017. augusztus 24.CS Zlatan Ibrahimovićingyen2018. január 22.CS Alexis Sánchez ArsenalHenrih Mhitarjánért cserébe.
Távozók DátumPosztNévHováÁr2017. június 30.CS Zlatan Ibrahimovićlejárt a szerződése2017. június 30.CS Kayne Diedrick-Robertslejárt a szerződése2017. június 30.KP Faustin Makelalejárt a szerződése2017. június 30.KP Josh HarropPreston North Endlejárt a szerződése2017. július 9.KP Wayne Rooney Evertonnincs adat2017. július 12.KP Adnan Januzaj Real Sociedadnincs adat2017. augusztus 12.DF Guillermo Varela PeñarolNincs adat2018. január 22.KP Henrih Mhitarján ArsenalAlexis Sánchezért cserébe2018. március 22.FW Zlatan IbrahimovićKözös megegyezéssel szerződést bontottak
Kölcsönbe távozók Kölcsönszerződés kezdeteKölcsönszerződés végePosztNévHová2017. július 7.2018. június 30.V Regan Poole Northampton Town2017. július 10.2018. június 30.K Dean Henderson Shrewsbury Town2017. július 14.2018. június 30.GK Sam Johnstone Aston Villa2017. július 28.2018 januárjaMF Devonte Redmond Scunthorpe United2017. augusztus 7.2018. június 30.DF Cameron Borthwick-Jackson Leeds United2017. augusztus 10.2018. június 30.DF Timothy Fosu-Mensah Crystal Palace2017. augusztus 31.2018. június 30.MF Matty Willock FC Utrecht2017. szeptember 1.2018. június 30.MF Andreas Pereira Valencia2018. január 11.2018. június 30.FW James Wilson Sheffield United2018. január 11.2018. június 30.DF Demetri Mitchell Heart of Midlothian2018. január 25.2018. június 30.DF Axel Tuanzebe Aston Villa
Statisztika