Ana Brnabić (szerb cirill írással Ана Брнабић; Belgrád, 1975. szeptember 28. –) szerb politikus, 2026-tól az ország megbízott elnöke. Korábban államigazgatási és önkormányzati miniszter volt (2016–2017), majd 2017 és 2024 között a balkáni ország első női miniszterelnöke.Világ – 7 nap. Többszörösen első. In.: HVG. XXXIX. évf., 25. (1981.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
Életrajz Apai ágról horvát származású. Brnabić a Hulli Egyetemen szerzett MBA fokozatot, majd tíz éven keresztül nemzetközi szervezeteknél, külföldi befektetőknél, helyi önkormányzatoknál, illetve a közszférában dolgozott Szerbiában.
2016 augusztusában államigazgatási és önkormányzati miniszternek nevezték ki. Emellett a szerb kormány Innovatív Vállalkozásokért és Információs Technológiáért Felelős Tanácsának, valamint a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának elnöke és a Közigazgatási Reform Tanács alelnöke volt.
2017 júniusában Aleksandar Vučić köztársasági elnök kormányalakításra kérte fel, és miután a 250 fős szerb törvényhozás – két napig tartó heves vitát követően – támogatásáról biztosította a – jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS), a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – koalíciós kormányt, az június 29-én hivatalba is lépett, a leszbikusságát nyíltan vállaló politikussal az élen.
2024-től a Szerb Nemzetgyűlés elnöke, 2026. szeptember 28-án, Aleksandar Vučić lemondása után az ország megbízott köztársasági elnöke lett, Szerbia első leszbikus államfője.
Jegyzetek
Kategória:Szerbia miniszterelnökei Kategória:Szerb LMBT politikusok Kategória:Szerb nők Kategória:Élő személyek Kategória:1975-ben született személyek