Bojti Judit ( Budapest, 1953 –) magyar színésznő, táncos koreográfus, ruhatervező
Életpálya 1958-tól klasszikus balettet tanult. Mesterei: Kemény Melinda balett művész, Lieszkovszky Tibor táncpedagógus, a Magyar Állami Operaház magántáncosa. Az Állami Artistaképző Intézetben jazz balettet tanult. Mestere Jeszenszky Endre volt. 1973-tól hivatásos táncművészként szerepelt. Tánctanulmányokat Kölnben is folytatott, a Dance Academy hallgatójaként. Itt Bruce Taylor, és Alvin McDuffye (American Dance Theater, New York) voltak a mesterei. 1960-ban gyerekszínészként lépett a közönség elé a Madách Színházban Karel Čapek: Szemtől szembe című darabjában. Partnerei: Kelemen Éva, Ujlaky László, a rendező : Horvai István volt. 1977-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán, Kazán István operett-musical osztályában. Színésznőként az Arany János színház tagja volt, de vendégként szerepelt a Radnóti Színpadon és koreográfusként a Vidám Színpadon is. 1978-1983 között a Mafilm színész társulatának volt a tagja. A Fővárosi Művelődési Házban mozgástanárként dolgozott. Több műsorhoz készített koreográfiákat és táncosként, műsorvezetőként is szerepelt. Ruhatervezőként bemutatói voltak az Atrium Hyatt és a Hilton Szállodákban. Foglalkozott értékbecsléssel okleveles ingatlanszakértőként Jelenleg kézműves alkotásokat készít, egyedi tervezéssel és kivitelezéssel.
Táncos és műsorvezető munkái Szegedi Molnár Géza TV show - táncos, Partnerek: Frenák Pál, Berger Gyula Katona Klári TV show - koreográfus Veszprémi TV Találkozó - műsorvezető Máté Péter önálló est, országos turné - műsorvezető "Gulyás Party" Show műsor (1976-1978) – táncos Országos Rendező Iroda (ORI) turnék - táncos Egymillió fontos hangjegy (Könnyűzenei televíziós műsor) - táncos Vidám Színpad - koreográfus
Fontosabb színházi munkái Színésznőként: Zoltán Pál: Andersen mesél... Helga (Bartók Gyermekszínház) Barnassin Anna – Madarász Iván: Messze még a holnap... Piri, Misi menyasszonya, cselédlány (Budapesti Gyermekszínház) Grimm fivérek – Dimitar Dimitrov: A farkas és hét kis gida:... Gyávácska, az egyik gida (Budapesti Gyermekszínház) Ábrahám Pál: Bál a Savoyban...Musztafa bey egyik felesége (Ódry Színpad) Robert Barron Nemiroff – Charlotte Zaltzberg – Lorraine Hansberry – Judd Woldin – Robert Brittan: Kitörés...Mrs. Johnson (Ódry Színpad) Fejes Endre : Az angyalarcú... Bronzhajú lány (Radnóti Színpad) Partnerek: Moravetz Levente, Görbe Nóra, Lukácsy Katalin Lukianosz: Szerelmeskedések (Radnóti Színpad) Partnerek: Dőry Virág, Harsányi Gábor, Medveczky Ilona, Thirring Viola, Pécsi Ildikó
Filmek, TV produkciók Holt Lelkek (1985) (TV) (koreográfus) Egy lócsiszár virágvasárnapja (1985) (TV) Tizenötezer pengő jutalom (1985) (TV) Bevégezetlen ragozás (1985) (TV) Széchenyi napjai" (1985) Különös házasság (1984) Boszorkányszombat (1984) Elcserélt szerelem (1983) Appassionata (1982) (TV) Glória (1982) (TV) Vőlegény (1982) (TV) A legnagyobb sűrűség közepe (1981) Ripacsok (1981) A világ közepe (1980) (TV) A világ közepe (1979) Doktor Faustus Boldogságos pokoljárása Csaló az üveghegyen (1976)
Egyéb tevékenységei 1983-tól Táncművészeti termékek tervezése- kivitelezése - hazai és külföldi forgalmazása Az első magyar tánckellék szaküzlet alapítása Balerina márkanéven
Ruhatervezőként Divatbemutatók: Kiosz, Atrium Hyatt Egyéni bemutató: Hilton 1993 : Magyar Televízió Mezítláb című divatműsor sorozatában, a tervezői munkásság bemutatása
Források
Bojti Judit
További információk
Bojti Judit ISzDb
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek