Charles Bonnet (Genf, 1720. március 13. – Genthod, Genf kanton, 1793. május 20.) svájci biológus, természettudós, filozófus, a Royal Society tagja. Ő írt először a levéltetvek partenogeneziséről. Ő használta először az evolúció kifejezést biológiai kontextusban (egyedfejlődés jelentésben).Emberhatású evolúció

Munkássága Szülei a jogtudományi pályára szánták, emellett azonban természetrajzi tanulmányokkal foglalkozott. A francia és a londoni akadémia tagjául választotta és ez időtől fogva teljesen a természetrajz és bölcsészet tanulmányozásának szentelte erejét. Gyakori szembaja, mely górcsövi vizsgálataiban akadályozta, arra indította, hogy spekulatív kutatásoknak szentelje magát és különösen a kereszténységet és a halál után való létet vonta szemlélődései körébe.

Bonnet filozófiája empirizmus; Locke-kal és Condillac-kal együtt minden képzetet érzéki észlelésekből származtat le, de úgy, hogy az a külső hatásoknak csak lelki visszahatása, miáltal az a közkeletű hasonlat, hogy a lélek tabula rasa, melyre az érzékek felírják benyomásaikat, lényegesen változott alakot ölt, mert eszerint az idegszálak keltik ugyan a gondolatot, de működésük nem azonos a gondolattal. Minden lelkifunkció az idegszálak rezgése által keletkezik, valamint megfordítva minden innen kiinduló mozgás általuk eszközöltetik. Az eljárás maga, hogy mi módon hat az agy a lélekre vagy ez amarra, titok marad. Minthogy pedig a lélek habár maga anyagnélküli, összeköttetés nélkül egy szerves testtel nem képzelhető el, Bonnet azt következtette, hogy a lélek csak egy új testtel való összeköttetésben marad fenn, s erre vonatkozó kissé fantasztikus nézeteit Leibniz ama gondolata szellemében, hogy a természetben nincsen ugrás, Palingénésie philosophique című művében fejtegette.

Bonnet metafizikai elmélete két Leibniztől átvett alapon nyugszik: először is, hogy nincsenek egymás utáni teremtési aktusok, hanem az univerzumot az isteni akarat egyetlen eredeti aktusa fejezi be, és azután a saját belső ereje által halad tovább; másodszor pedig, hogy nincs megszakítás a létezés folyamatosságában. Az isteni Lény eredetileg számos csírából állította össze egy fokozatos skálán, mindegyik saját belső önfejlődési potenciáljával.

Bonnet maga adta ki összegyűjtött munkáit e címen: Oeuvres d' histoire naturelle et de philosophie (Neufchâtel 1779-83. 18 kötet)V. ö. Lemoine: Ch. B. de Genéve philosophe et naturaliste, Párizs, 1850.

Főbb művei Traité d' insectologie (Párizs, 1745, 2 kötet) Recherches sur l' usage des feuilles dans les plantes (Göttingen és Leiden, 1754) Essai de psychologie, ou considerations sur les opérations de l' âme (London, 1755) Essai analytique sur les facultés de l' âme (Koppenhága 1759, 3. kiadás 1775) Considérations sur les corps organisés (Genf, 1762) Contemplation de la nature (1764)

Magyarul Bonnet Károly: A természet vizsgálása, 1-3.; ford. s megbőv. kiad. Tóth Pál; Trattner, Pest 1818–1819 A természet vizsgálása; ford. Tóth Pál, tan. Szabó T. Attila; Kriterion, Bukarest, 1974 (Téka)

Tagságai 1757 Akademie der Wissenschaften zu GöttingenHolger Krahnke: Die Mitglieder der Akademie der Wissenschaften zu Göttingen 1751–2001 (= Abhandlungen der Akademie der Wissenschaften zu Göttingen, Philologisch-Historische Klasse. Folge 3, Bd. 246 = Abhandlungen der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, Mathematisch-Physikalische Klasse. Folge 3, Bd. 50). Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 2001, , S. 44. 1763 Bayerische Akademie der Wissenschaften (külső)tagkönyvtár 1764 Leopoldina Német Természettudományos Akadémia 1786 Königlich-Preußische Akademie der Wissenschaften 1764 Orosz Tudományos Akadémia (tiszteletbeli). 1757 Académie des sciences (külső)

Jegyzetek

Fordítás

Források

Szabó T. Attila: Emberhatású evolúció. In: Az evolúció mint Isten teremtő logikája. Szent Mór Bencés Perjelség, Győr 2022, 211-239 pp.

Kategória:Svájci filozófusok Kategória:Genfiek Kategória:1720-ban született személyek Kategória:1793-ban elhunyt személyek Kategória:Biológusok Kategória:Természettudósok Kategória:A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjai Kategória:Entomológusok Kategória:A Royal Society tagjai