Nolai Szent Félix (), (? – 256 vagy 313. január 13.) szentként tisztelt ókeresztény itáliai hitvalló.
Gazdag pogány katonatiszt fiaként született. Nola (Itália) városában lett pap, keresztény hitéért és buzgóságáért több ízben üldöztetést szenvedett. A börtönből – Nolai Szent Paulinus feljegyzései szerint – csodás módon jutott kiː angyal jelent meg neki, aki levette bilincseit és egy másik, a környező hegyekben rejtőzködő öreg püspök segítségére vezette. Más alkalommal Félix a nolai főtéren tanított, amikor támadói kivont karddal rontottak rá. Azonban Isten annyira elkápráztatta a támadókat, hogy azok éppen Félixet kérdezték meg, hogy hol lehet a püspök. Félix egy kőüregbe menekült a katonák távozása után, aminek nyílását azonnal beszőtte egy pók – így ott később sem keresték. A püspök egy idő után egy száraz kútba költözött, és heteken át ott is élt.
Az üldözések megszűnte után a város népe püspökké akarta tenni, ő azonban alázatból mást választatott meg, és szegénységben fejezte be az életét 256-ban vagy más források szerint 313-ban. A katolikus egyház szentként tiszteli és halála napján üli emlékét.
Források Szentek élete az év minden napjára, szerk. Schütz Antal, Szent István Társulat, Budapest (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933); új kiadás egy kötetbe szerkesztveː Pantheon, Budapest, 1995, , helyes , 42. o.
Kapcsolódó szócikkek Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint Katolikus szentek és boldogok listája név szerint Szentek ismertetőjegyei Védőszentek listája Ortodox szentek listája Szentté, boldoggá avatott uralkodók listája
Kategória:A Római Birodalom szentjei Kategória:256-ban elhunyt személyek Kategória:3. századi püspökök