Céline Marie Claudette Dion (Charlemagne, Québec, 1968. március 30. –) többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő.
A québeci nagy családban született Céline akkor vált a francia nyelvű világ tinisztárjává, amikor ügynöke és későbbi férje, René Angélil saját házát terhelte jelzáloggal, hogy Celine első lemezét finanszírozza. 1990-ben Unison című angol nyelvű albuma Észak-Amerika és a világ angol nyelvterületeinek hírességévé tette. Céline Dion első nemzetközi sikereit az 1980-as években érte el, amikor megnyerte 1982-ben a Yamaha World Popular Song Fesztivált és 1988-ban az Eurovíziós Dalfesztivált. Francia lemezek sorozata után 1986-ban szerződést írt alá a kanadai CBS Recordsszal. A 90-es években Angélil segítségével világhírnevet szerzett. Miután leszerződött az Epic Recordsszal és a francia mellett számos angol nyelvű lemezt is elkészített, a popzene történetének egyik legsikeresebb művészévé vált. Számos zenei díj mellett 1998-ban megkapta szülőhazája, Kanada két legjelentősebb kitüntetését. 1999-ben, sikerének csúcsán bejelentette, hogy karrierjét megszakítja, egyrészt, hogy családot alapítson, másrészt, hogy több időt tölthessen férjével, akinél időközben rák kialakulását diagnosztizálták.Celine Dion. "Interview with Celine Dion." Peter Nansbridge. The National. With Alison Smith. CBC Television. March 28, 2002. Transcript. 2002-ben visszatért a színpadra, és hároméves szerződést írt alá a Las Vegas-i Caesars Palace esti színpadi showjára a Colosseumba, amelyet később öt évre terjesztettek ki. Ikreinek megszületése után, 2011-től az énekesnő újabb hároméves műsorsorozatba kezdett a Colosseum színpadán.
Az énekesnő zenéjét számos műfaj alakította, a rocktól az R'n'B-n keresztül a gospel és az európai klasszikus zenei stílus egyaránt. Miközben albumait gyakran vegyes visszajelzések követik, képzett és erőteljes énekhangját mindig elismerés fogadja. Dion minden idők legsikeresebb kanadai művésze, a második legsikeresebb művésznő az Egyesült Államokban, a Nielsen SoundScan forgalmi adatai szerint, és az egyetlen olyan női előadó, akinek két olyan kislemeze is született, amelyek több mint egy millió példányban keltek el az Egyesült Királyságban. Azonkívül 1995-ös D’eux című albuma minden idők legnagyobb példányszámában elkelt francia nyelvű albuma. 2004-ben, miután a lemezeladások átlépték a 175 millió példányszámos határt, az énekesnő Chopard Diamond-díjat kapott a World Music Awards díjátadó rendezvényen, mint minden idők legsikeresebb művésznője. A Sony Music Entertainment szerint Céline Dion már több mint 200 millió albumot adott el világszerte.2008-as adat
Pályafutása
1968–1989: Korai élet és karrier kezdetek
Celine egy zeneszerető 14 gyermekes család legkisebb gyermekeként látta meg a napvilágot a kanadai Charlemagne városában, 1968. március 30-án. A család a kanadai francia kisebbséghez tartozott."Profiles of Celine Dion, Enrique Iglesias, Moby." Paula Zahn, Charles Molineaux, Gail O'Neill. People in the News. May 18, 2002. Transcript. A zene mindig is a család része volt, maga az énekesnő is Hugues Aufray francia énekes Céline című daláról kapta nevét. Szülei, Therese Tanguay és Adhemar Dion kis klubjukban, a Le Vieux Baril-ben dolgoztak, ahol a család gyermekei rendszeresen felléptek. Céline már ötéves korától arról álmodozott, hogy világszerte ismert és elismert énekesnő lesz. 1973. augusztus 13-án lépett először közönség elé a kis Céline egyik bátyja, Michael esküvőjén, ahol Christine Charbonneau Du fil des aiguilles et du coton című dalát adta elő.http://www.portrait-star.fr/st-celine-dion.html , "Portrait of a Star French Site, Céline Dion Biography, (Céline Dion, Du fil des aiguilles et du coton, a song by Christine Charbonneau)",</ref><ref>http://disneyparis21.wordpress.com/2011/11/24/celine-ma-vie/," Céline Dion. Ma vie, French Biography. Du fil des aiguilles et du coton, by Christine Charbonneau".
12 éves korában egyik bátyjával és édesanyjával megírta első saját Ce n’était qu’un rêve (Nem volt más, mint egy álom) című dalát. Bátyja, Michel Dondalinger Dion elküldte a felvételt René Angélil ügynöknek és zeneproducernek, akinek a nevét egy Ginette Reno-album hátulján találta. Angélil egyből beleszeretett Céline hangjába, és elhatározta, sztárt farag belőle. 1981-ben jelzálogot vett fel saját házára, hogy kifizethesse Céline első stúdióalbumának, a La voix du bon Dieu című lemeznek a költségeit. A lemez a helyi listák élére került, és Québec sztárjává tette Céline-t. Népszerűsége akkor kezdett világszerte is terjedni, amikor 1982-ben részt vett a Yamaha Music Fesztiválon Tokióban, és megnyerte a legjobb előadó díjat, valamint a Tellement j’ai d'amour pour toi című dala a legjobb dal aranyérmét.
1983-ra az énekesnő lett az első kanadai művész, aki Franciaországban aranylemezt tudott készíteni, melyet a D'amour ou d'amitié című kislemeze ért el, emellett megnyert több Félix-díjat is, köztük a legjobb női előadónak és az év felfedezettjének járó díjakat is. Európába, Ázsiába és Ausztráliába akkor ért el hírneve, amikor Svájcot képviselve részt vett az 1988-as Eurovíziós Dalfesztiválon, és Ne partez pas sans moi című dalával szoros versenyben megnyerte a dublini versenyt. Az amerikai kontinens zeneiparába még ekkor sem sikerült betörnie, aminek részben az volt az oka, hogy akkor még csak francia nyelven jelentek meg dalai. Tizennyolc éves korában, amikor látta Michael Jackson egyik előadását, azt mondta ügynökének, ő is olyan sztár akar lenni, mint Jackson. Bár Angélil bízott Céline tehetségében, tudta, hogy az egész világ meghódításához imázsváltásra van szükség. Az énekesnő kissé háttérbe vonult, ezalatt fogorvosi kezelésnek vetette alá magát, hogy külsején javítson, tökéletesítette angol tudását, majd másfél év múlva rövid hajjal és szűk ruhákat viselve tért vissza.
1989-ben az Incognito Tour egyik koncertjén Céline hangja elment. Először Québec legjobb fül-orr-gégészét, Marcel Belzile doktort kereste föl, aki továbbirányította őt a világ legjobbjához, William Gouldhoz. Az orvos ultimátumot adott neki, mely szerint vagy hangszálműtétnek veti alá magát, vagy három hétig egyetlen szót sem szólhat. Ő az utóbbit választotta, majd az orvos társával, dr. William Riley-val elkezdtek gyakorolni, a hangszálait edzeni, mert orvosai szerint „nem tudott énekelni, és túl régóta, túl rosszul használta őket”.
1990–1992: Unison, Dion chante Plamondon, és Celine Dion
Két évvel azután, hogy angol tudását felfejlesztette, 1990-ben az énekesnő elkészítette első angol nyelvű lemezét Unison címmel, melynek címadó dalát ugyanezen évben Laura Branigan énekelte, Laura Branigan című albumán. Új lemezének létrejöttét számos ismert zenész segítette, köztük Vito Luprano és David Foster kanadai producer is. Zeneileg az 1980-as évek soft rock irányzata járta át a dalokat, a kritikusok is jó véleménnyel voltak róla. Jim Faber, az Entertainment Weekly cikkében azt írta, hogy Dion hangja ízléses, nem mesterkélt, és az énekesnő sosem próbált olyan stílust magára erőltetni, ami meghaladná erejét. Stephen Erlewine, az AllMusic kritikusa szerint az új lemez egy jó, kifinomult amerikai bemutatkozás. Az angol nyelvű lemezről a (If There Was) Any Other Way, a The Last to Know, a Unison és a Where Does My Heart Beat Now is kislemezre került. Az utóbbi, egy közepes tempójú soft rock ballada, melyben az elektromos gitár játszotta a fő szerepet, és ami az első olyan kislemez volt, amely bekerült az amerikai Billboard Hot 100-as lista legjobb tíz dala közé; legjobb helyezése a negyedik volt. A Unison album sikerei Európa és Ázsia mellett az Egyesült Államokban is meghozta az egyre fokozódó sikert Céline Dionnak.
1991-ben Dion tagja volt a Voices That Care című dalt előadó népszerű énekescsoportnak. Az előadók között volt többek között Randy Travis, Peter Cetera, Bobby Brown, Luther Vandross, Michael Bolton, Little Richard és Will Smith is, dalukat az öbölháború „Sivatagi vihar” elnevezésű hadműveletben harcoló amerikai csapatoknak ajánlották. Az énekesnő igazi nemzetközi áttörése akkor jött el, amikor Peabo Brysonnal duettben elénekelte a A azépség és a szörnyeteg című film betétdalát (Beauty and the Beast). Mind a kritikusok véleménye, mind a bevételek terén sikert hozott a dal, ez volt a második olyan amerikai kislemeze, amely bejutott a legjobb tíz közé, és ami elnyert egy Oscar- és egy Grammy-díjat is. A dal rákerült az 1992-es Celine Dion című stúdióalbumra is, amelyben fokozódott a rock stílus hatása, keveredve a soul és a klasszikus zene elemeivel. A dalokban a korábbi lemezekhez hasonlóan itt is a szerelem kapta a legnagyobb hangsúlyt. A David Foster és Diane Warren közreműködésével készült lemez ugyanolyan pozitív fogadtatásra talált, mint a Unison. Hasonló, bár némileg kisebb sikert könyvelhettek el még az If You Asked Me To, a Love Can Move Mountains és a Nothing Broken But My Heart című kislemezek is.
Ez idő tájt jelent meg a következő francia nyelvű stúdióalbum, a Dion chante Plamondon. Ez nagyrészt feldolgozásokat tartalmazott, illetve négy új dal is rákerült. Kanadában és Franciaországban 1991–1992 során, majd 1994-ben a nemzetközi zenei piacokon is kiadták, ez volt az énekesnő első albuma, ami elérte ezt a teljesítményt. Dalai közül a Un garçon pas comme les autres (Ziggy) volt igazán sikeres Franciaországban, amely elérte a listák második helyét, és aranylemez lett. Québecben már a megjelenés napján elérte az aranylemez minősítést, Dion pedig a következő évben egy Félix- és egy Juno-díjat kapott a sikereknek köszönhetően.
1992-re a Unison sikerei Észak-Amerikában is a sztárok közé emelte az énekesnőt, aki ezzel elérte egyik fő célkitűzését: betört az angol nyelvű zeneiparba, és hírnevet szerzett ott. Ezzel párhuzamosan Kanadában élő francia rajongótábora neheztelt rá, mert elhanyagolva érezték magukat. E negatív érzéseket azért sikerült feloldania: az 1990-es Félix-díj átadásakor visszautasította az év angol nyelvű művésze kategóriában neki ítélt díjat, mondván, hogy nem tartja magát angol nyelvű művésznek. Azt nyilatkozta, ő mindig is francia művész volt, és az is marad.
A zenei sikerek mellett Céline magánéletében is változások következtek be. Menedzsere, a huszonhat évvel idősebb Angélil a szerelme is lett, bár ezt a nyilvánosság elől hosszú időn át titokban tartották. Úgy gondolták, ártana az énekesnő karrierjének, ha rajongói helytelenítenék kapcsolatukat.
1993–1995: The Colour of My Love és D'eux
1993-ban Dion elárulta érzelmeit a nyilvánosságnak. The Colour of My Love című albumának ajánló részében a „szerelme színének” (the colour of her love) nevezte Renét. Félelmeik ellenére rajongóik örültek a hírnek, és a pár 1994 decemberében fényűző esküvő keretében házasodott össze, amit élőben közvetített a kanadai televízió.
A szerelmének dedikált album dalainak témája a szerelem és romantika köré épült. Ez volt Céline karrierjének addigi legsikeresebb lemeze, amiből több mint hat millió darab kelt el az Egyesült Államokban, két millió darab Kanadában, és több ország sikerlistáin is elérte az első helyezést. A lemezről készült az első, Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is megjelent kislemez Jennifer Rush 1985-ös slágerének feldolgozásával, a The Power of Love című dallal. Ez a dal volt az énekesnő védjegye (signature hit) egészen az 1990-es évek végéig. A Clive Griffinnel énekelt When I Fall in Love az amerikai és a kanadai listákon már csak közepes sikert ért el, de két Grammy-jelölést is kapott, amelyből egyet el is nyert. A The Colour of My Love lett Dion első jelentős sikere Európában is, de főleg az Egyesült Királyság területén. Mind az album, mind a Think Twice című kislemez öt egymást követő héten át birtokolta a brit listák tetejét. A Think Twice hét hétig maradt az első helyen, az énekesnő negyedik olyan kislemeze volt, amely több mint egy millió példányban fogyott el a brit zenei piacon, a The Colour of My Love album pedig ötszörös platinaminősítést ért el, miután kétmillió példányban kelt el.