A vallástörténet az egyes vallások keletkezésének, fejlődésének történetét, társadalmi összefüggéseit és a társadalomban betöltött szerepét vizsgáló tudomány. Jellegzetes módszerei közé tartozik az összehasonlító szemléletmód; altudományai és segédtudományai a vallásszociológia, a valláspszichológia, a vallásföldrajz, a filológia és a régészet.Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár Megkülönböztetendő a csak a keresztény vallás történetét vizsgáló egyháztörténettől.
A vallás nem egy meghatározható időpontban született meg, hanem az emberrel együtt, mindig is az emberi élet szerves része volt.Wiedermann Károly: A vallás lélektanahttp://www.ancient.eu/religion/ Az indiaiak három nagy vallást hoztak létre (bráhmanizmus, buddhizmus, dzsainizmus), a kínaiak kettőt (konfucianizmus, taoizmus), a zsidók saját tanításukon kívül lerakták a kereszténységnek és az iszlámnak az alapjait is. A perzsák háromszor tettek kísérletet arra, hogy az egész emberiség számára alkalmas hitformát alkossanak: megteremtették a zoroasztrizmust (párszizmus), a Mithrász-kultuszt és a manicheizmust. Noha ez a három vallás átmenetileg szintén jelentős befolyást gyakorolt, mégsem tudott a Föld nagyobb részén elterjedni és tartósan fennmaradni. Krisztus után a 7. századot követően többé nem keletkezett egyetlen nagy vallás sem, csak a már meglevők átalakítására került sor.Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977
A vallástörténet főbb irányzatai A vallástörténet, mint a tudományág a 19. század második felében jelent meg az egyetemeken. Szorosan kapcsolódik más kutatási megközelítésekhez, mint például a vallástudományhoz, a vallási antropológiához vagy az összehasonlító vallástudományhoz.
IrányzatFő módszertani lényegKulcsfontosságú fogalmakLegismertebb képviselőkÖsszehasonlító vallástörténetKülönböző kultúrák mítoszainak és rítusainak egybevetése a közös minták feltárására.Strukturális hasonlóságok, univerzális elemekFriedrich Max MüllerVallástörténeti IskolaA zsidó-keresztény hagyományok vizsgálata a környező ókori közel-keleti vallások kontextusában.Történeti kontextualizáció, vallási kölcsönhatásHermann Gunkel, Ernst TroeltschEvolúciós és Antropológiai irányzatA vallás lineáris, az egyszerűbb formáktól a komplexebbek felé tartó fejlődésének elmélete.Animizmus, mágia, ősi monoteizmusEdward Burnett Tylor, James George Frazer, Wilhelm SchmidtFunkcionalista és Szociológiai irányzatA vallás társadalmi szerepének, normateremtő és közösségi kohéziós erejének kutatása.Szent és profán, társadalmi kohézió, protestáns etikaÉmile Durkheim, Max WeberVallásfenomenológiaA vallási tapasztalat önértékű (sui generis) leírása a történelmi redukció elvetésével.Hierofánia (a szent megjelenése), örök visszatérésGerardus van der Leeuw, Mircea EliadePszichológiai megközelítésA vallási élmények és mítoszok magyarázata az egyéni vagy a kollektív emberi psziché alapján.Kollektív neurózis, archetípusok, tudattalanSigmund Freud, Carl Gustav JungModern irányzatok ("megélt vallás")A merev dogmák helyett a mindennapi emberek gyakorlati (megélt) vallásosságának és a mikrotörténeteknek a vizsgálata.Lived religion, mikrotörténelem, gender és vallásRobert Orsi, Meredith McGuir
Az evolúciós iskola olyan vallástörténeti irányzat, amely a vallások történetében bizonyos fejlődést lát és arra törekszik, hogy feltárja annak irányát. Azt tanítja, hogy a természeti népek primitív hiedelmeitől vezet az út a politeizmus, majd a monoteizmus, a vallási fejlődés legmagasabb foka felé.
A premonoteista iskola olyan vallásfilozófiai elmélet, amely szerint az emberiség, történetének kezdetétől vallásos és egyistenhívő volt. E tanítás megalapozására Wilhelm Schmidt (1868-1944) a primitív népek "Nagy Isten"-ére hivatkozott, mint a premonoteizmus halvány emlékére.például William Bosman 1700 körül a Rabszolgapartra tett utazásáról írta, hogy a bennszülötteknek világos elképzeléseik vannak "az igaz Istenről, akit mindenhatónak képzelnek... Bizonyos, hogy hitük szerint szerint ez az Isten teremtette a világegyetemet és buzgón imádják bálványaik előtt. De nem imádkoznak hozzá, és áldozatot sem mutatnak be neki. Ezt azzal indokolják, hogy Isten túl magasan van, és túl nagy fáradtság lenne leereszkednie onnan az emberek miatt; ezért a bálványistenekre ruházta a világ igazgatását. Ezek a bálványistenek, akik Isten után másod-, harmad- és negyedrendűek, a mi uraink, akiknek engedelmességgel tartozunk. És ebben a szilárd hitben nyugodtan élnek. (William Bosman: A New and Accurate Description of the Coast of Guinea: Divided into the Gold, the Slave, and the Ivory Coasts, 1705)
Az összehasonlító vallástörténeti iskola a 19. században létrejött vallástörténeti irányzat, amely főleg a kereszténység eredetproblémáját vizsgálja, más, megelőző és környező vallásokkal való egybevetése alapján és a kereszténységet csak egy vallásnak tekintette a többi között, elutasítva az abszolút igazságra vonatkozó állításait.
A katolikus modernizmus képviselője, Alfred Loisy (1857–1940) a kereszténységet a megelőző vallási és filozófiai irányzatokból vezeti le.
Robert A. Orsi és Meredith McGuire a 20. század végén és a 21. század elején kibontakozó „megélt vallás” (Lived Religion) irányzatának legfontosabb úttörői és elméletalkotói. Munkásságuk gyökeresen megváltoztatta a vallástudományt: a fókuszt az egyházi intézményekről, hivatalos dogmákról és teológiai szövegekről áthelyezték a hétköznapi emberek tényleges, mindennapi vallási gyakorlatára.
A vallás keletkezése A vallás eredetére a teológia felelete általában az, hogy az emberiség a vallást a természetfeletti világból, isteni kinyilatkoztatás, illetve kijelentés útján kapta. Maga Isten vagy az istenek ismertették meg magukat az emberekkel, ők maguk hozták az emberek tudomására, hogy mit kívánnak tőlük. A II. Vatikáni zsinat nyilatkozatában ez olvasható: Isten maga ismertette meg az emberiséggel azt az utat, amelyen neki szolgálva üdvözülhet és elérheti a boldogságot.Dignitatis humanae A kinyilatkoztatásnak többféle formája van. Vannak vallások, amelyek a történeti kijelentés gondolatához ragaszkodnak, az istenek egyszer és mindenkorra kijelentették akaratukat, vannak azonban olyanok is, amelyek a kijelentés folyamatát nem csak a múltra korlátozzák. Álomban, önkívületi állapotban, sőt ezeken kívül is számos módjuk van az emberfeletti hatalmaknak arra, hogy az embernek kijelenthessék magukat és irányíthassák a cselekedeteit.
Vannak nézetek és iskolák, amelyek szerint a valláseredeti vizsgálódásnak abból kell kiindulnia, hogy egy Isten van, aki a teremtéskor az ősszülőknek kinyilatkoztatta magát, amint erről a Bibliában és a Koránban olvashatunk, következésképp az emberiség létének az első percétől vallásos volt (tudott Istenről, hitt Istenben stb.). Később azonban a bűn következtében elvesztette értelmi tisztánlátását és akarati erejét, aminek következtében eltért az őseredeti egyistenhittől és természetimádóvá, sokistenhívővé süllyedt. Magának Istennek kellett újból és újból kinyilatkoznia, hogy az emberiség igaz vallású legyen.
Az ateista szemléletű vallástörténeti magyarázat megfordítja a tételt: nem Isten vagy az istenek hozták létre az életet vagy teremtették az embert, hanem az ember az, aki az isteneit teremtette. Ez a tétel nem új. Megvan már Anaxagorasznál, és egyes ókori görög bölcsészek, Démokritosz, Epikurosz, majd a felvilágosodás kora eszmeáramlatának gondolkozói is azzal a tétellel oldták meg a világ keletkezésének a kérdését, hogy: az isteneket a félelem szülte. Az istenek a természeti erőkkel szemben tehetetlen ember agyrémei, akiket ő maga gondolt ki, és akiket oly elevenen képzelt el, hogy az imádatukba süllyedt.
Vallási fejlődés A vallási fejlődés fokozatai nagyjából a következők: A legalacsonyabb fokon a kezdeti vallások állnak. A természeti állapotban élő népek természeti vallásai földhöz tapadó képzelettel kialakított nézetekből tevődnek össze, és számtalan formája van. Leglényegesebb részei a növény- és állatvilággal való kapcsolat (totemizmus), a tárgyakban megnyilatkozó erőkben való hit (mana, fétisizmus), a halottak és ősök kultusza, a szellemekben való hit. A nagyobb közösségek műveltségével és egységesebb összeforrásával a vallásos nézetek is magasabb egységekbe foglalódnak össze. Kultúrterületeken népegyházak alakulnak ki. Ezek a népvallások az emelkedő és tisztuló erkölcsi felfogás igényeit is törekszenek kielégíteni. Legmagasabb fokon azok a vallások állnak, amelyek a helyhez, nyelvhez és nemzethez kötöttség béklyóiból ki tudtak szabadulni és az egyetemes emberiség vallási kérdéseire adnak megfelelő választ, egyetemes lelki szükségletek kielégítésére vannak szabva. Ezek az ún. világvallások.
A világ öt nagy mai vallása a kereszténység, az iszlám, a hinduizmus, a buddhizmus és a kínai univerzizmus. Egyes vallásfilozófusok alapján minden vallás alapja vagy lényege azonos, és egyidős az emberi fajjal. E nézetek szerint a vallás területén nem volt és soha nem is lesz új felfedezés vagy tapasztalás. Egyetlen vallásalapító sem talált fel új vallást vagy fedett fel új igazságot. Mind közvetítők, nem eredeti alkotók.
Főbb korszakai táblázatban A vallástörténet főbb korszakai és állomásai: Korszak / IdőszakVallási forma / IrányzatJellemzők és kulcsfogalmakFőbb példákŐskor (kb. ie. 300 000-től)Törzsi vallásokAnimizmus (lélek hite). Totemizmus (ősök tisztelete). Fetizizmus (tárgyak tisztelete). Sámánizmus (közvetítők).Vadászközösségek rítusai. Barlangrajzok spirituális céljai.Ókor (kb. ie. 4. évezredtől)Politeizmus (Többistenhit)Antropomorf (emberarcú) istenek. Állami kultuszok és papság. Mitológia és kozmológia.Egyiptomi vallás. Védikus vallás – Hinduizmus. Mezopotámiai hitek. Görög és római mitológia.Ókor (ie. 2.–1. évezred)Monoteizmus kezdetei (Egyistenhit)Egyetlen, transzcendens Isten. Erkölcsi törvények és szent iratok. Próféták megjelenése.Korai zsidó vallás. Zarathusztrizmus (Perzsia). Ehnaton fáraó reformja.Tengelykor (ie. 800 – ie. 200)Univerzális etikai rendszerekFilozófiai mélység. Belső önreflexió és etika. Megszabadulás a szenvedéstől.Buddhizmus (India). Taoizmus (Kína). Konfucianizmus (Kína).Késő ókor & középkor (sz. 1.–7. század)Világvallások terjedéseMissziós tevékenység. Intézményesülés (egyházak). Államvallássá válás.Kereszténység (Európa). Iszlám (Közel-Kelet). Mahájána buddhizmus (Ázsia).Újkor (16.–19. század)Reformáció és Északi felvilágosodásEgyházi tekintély kritizálása. Egyéni hit előtérbe kerülése. Deizmus (Isten mint teremtő mester).Protestantizmus irányzatai. Tudományos világkép hatása. Szekularizáció kezdete.Legújabb kor (20.–21. század)Modern és posztmodern vallásosságVallásszabadság. Pluralizmus és ateizmus erősödése. Új vallási mozgalmak és New Age.Vallásközi párbeszéd. Személyes, intézményen kívüli spiritualitás.
Őstörténeti vallások Az őstörténeti vallások fogalma összefoglalóan jelzi az emberiség vallástörténetében az első szakaszt a régi vallások előtt, amelyek a kora történelmi időkben alakultak ki. A történelem előtti vallások, illetve a prehisztorikus vallások megjelölés azon alapszik, hogy e korból nem maradt fenn az események írásos rögzítése és mindenképp lekicsinylőek és jogosulatlanok.
Totemizmus Az első társadalmak egyik formája a totemizmus volt. A totemizmusnak az a hit az alapja, mely szerint az emberi közösséget, szoros, rokoni kapcsolatok fűzik az állatokhoz, a növényekhez, és ritkábban az élettelen természeti tárgyakhoz – és ezeken keresztül egymáshoz is.
Fetisizmus A fétisek természetfeletti erővel rendelkező tárgyak, a mana birtokosai, és ezért tiszteletet érdemelnek. 14px Bővebben: Fetisizmus
Animizmus Az animizmus a latin anima (=lélek) szóból származik, és annak a hitnek a kifejezése, hogy valamely dolog lélekkel bír. Alapvető jellegzetessége, hogy élőket és akár életteleneket is, lélekkel, szellemmel rendelkezőnek gondol, megelevenít.
Természetkultusz