Gaetano Donizetti (Bergamo, 1797. november 29. – Bergamo, 1848. április 8.) olasz zeneszerző. Gioachino Rossini és Vincenzo Bellini mellett az olasz bel canto korszak legnagyobb, legtermékenyebb operakomponistája volt.
Szegény család ötödik gyermekeként született. Kezdetben Simon Mayr tanítványa volt, majd Stanislao Mattei atyához került Bolognába ellenpontozást tanulni. Első operáját (Pügmalion) 1816-ban írta, de az 1818-ban komponált Burgundiai Henriket hamarabb mutatták be. Kezdetben Bartolomeo Merelli volt a szövegkönyvírója, de ötödik közös művük (Granadai Zoraida) sikertelensége után Felice Romanival, a kor legjelentősebb librettistájával kezdett dolgozni. Másik jelentős munkatársa Jacopo Ferretti volt. 1827-ben szerződést kötött Domenico Barbajával, a nápolyi színházak impresszáriójával, így egy időre a dél-itáliai városba költözött. Itt ismerkedett meg Vincenzo Bellinivel, akivel barátságot kötött ugyan, de a színpadon mindvégig riválisok maradtak. Rossini visszavonulása (1829) és Bellini korai halála (1835) után Donizetti lett az olasz opera korlátlan és rivális nélküli ura. 1834–1839 között a nápolyi konzervatórium ellenponttanára volt. Miután nem kapta meg a konzervatórium vezetői állását, illetve miután a cenzúra betiltotta Polyutus című operáját, a nápolyi életből kiábrándulva Párizsba ment, ahol egyaránt írt vígoperákat (Az ezred lánya) és – a francia közönség óhajának eleget téve – nagyoperát is (A kegyencnő). Párizsból kisebb-nagyobb utakat tett, így Bécsbe is, ahol 1842-ben oly nagy sikerrel vezényelte a Linda di Chamounix-t, hogy a császár kinevezte udvari karmesternek, kamarazenei igazgatónak és udvari zeneszerzőnek. 1845 nyarán mutatkoztak rajta először az elmezavar jelei. 1846 februárjában egy Párizs melletti szanatóriumba szállították, ahonnan hozzátartozói csak hosszas utánajárás után tudták hazavinni Bergamóba. 1848. április 8-án, szülővárosában érte a halál.
Donizetti zenetörténeti fő jelentősége, hogy utolsóként lehelt életet a nápolyi iskola (akkoriban már erősen hanyatló) operastílusába. Ehhez az opera seria műfaját a Párizsban divatos grand opéra valamint a Bécsben divatos Singspiel stíluselemeivel ötvözte. Számos operája közül az utolsó alkotó korszakában írottak maradtak leginkább repertoáron. Buffáiban megfigyelhető, hogy hangvétele mindig harsányabb elődeinél (Rossini, Bellini); ezen darabokból féktelen temperamentum árad. Vígoperái (Szerelmi bájital, Don Pasquale) máig az operaszínpadok közkedvelt repertoárdarabjai, de drámai operái is nagy népszerűségnek örvendenek. Korai műveibe (pl. Lammermoori Lucia) előszeretettel épített be olyan őrülési jeleneteket, amelyekben az előadóknak tág lehetőséget biztosított énektudásuk csillogtatására. Többször is megpróbálkozott az opera seria és az opera buffa közötti határ elmosásával: a komikusnak látszó szituációkat gyakran romantikusabban fogta fel, és ezzel az opera műfajának egy sajátos válfaját (opera semiseria) hozta létre. Ez jelentős eltérést mutat Rossini művészetéhez képest, és Giuseppe Verdi munkásságát előlegezi meg.
Életútja Gyermekkora és családja December 3-án keresztelték meg a Santa Grata inter Vites templomban, nem messze a szülőháztól. A Donizetti család a Borgo Canale 10. szám alatti (ma az utca átszámozása miatt 14. szám) bérház alagsorában lakott. A ház egykori neves lakójának emlékét ma márványtábla őrzi. A szűk és sötét lakrész tanúskodik arról a nagy szegénységről, amelyben a gyermek felnőtt. Apja, Andrea 1786-ban vette feleségül Domenica Navát. Még ebben az esztendőben beköltöztek ebbe a lakásba, és itt született mind a hat gyermekük. Közülük a legidősebb, Giuseppe (1788. november 6. – 1856. február 12.) katonai zenész volt, majd később az oszmán hadsereg főzeneigazgatója. A második gyermekről, Rosalindáról (1790. május 1. – 1811. február 8.) kevés adat maradt fenn, valószínűleg agyvérzésben hunyt el. A harmadik gyermek, Francesco (1792. február 7. – 1848. december 20.) a bergamói városi zenekarban játszott csembalón, majd apja halála után ő vette át a családi üzletet, a zálogházat. A negyedik gyermek, Maria Antonia (1795. szeptember 20. – 1823. március 5.) tuberkulózisban korán meghalt. Ötödikként született Domenico Gaetano, őt követte Maria Rachele, aki 1800 márciusában született, de mindössze egy hónapot ért meg.
Nem tudni, a családfő miből tartotta fenn népes családját; egyes vélemények szerint ő maga is zenész volt. Ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy a fiatal Gaetano első zenei leckéit nem apjától, hanem Corini nevű nagybátyjától kapta. Az apa, Andrea Donizetti korán felismerte fia zenei tehetségét, és arra ösztönözte, hogy vállaljon orgonista vagy más zenész állást a városban. 1808-ban Andrea lett a helyi zálogház kihordója, ami némileg javított anyagi helyzetükön, és egyben azt is jelentette, hogy népes családjával beköltözhetett az üzlet feletti, tágas lakásba.
Tanulmányai Simon Mayrnál 250px|bélyegkép|A tanára, Simon Mayr Az ifjú Gaetano első zenei élményeit a Santa Maria Maggiore-templom Simon Mayr vezette kórusában szerezte. Mayrnak köszönhetően indult újra Bergamóban a zenei oktatás, ugyanis a 18. század végén, amikor Lombardiát elfoglalták Napóleon seregei, felszámolták a szerzetesrendeket és velük iskoláikat is. Mayr közbenjárásával alakult meg a Lezioni Caritatevoli zenei intézmény, amelynek elsődleges célja az volt, hogy zenészeket és énekeseket neveljen a helyi egyházi intézmények számára. Az első osztály 1806. május 6-án indult, és a sikeresen beválasztott gyermekek között volt Gaetano is.
Mayr ismertette meg az ifjú Donizettivel a nagy német klasszikusokat (Haydn, Mozart, Reicha, Beethoven). Az ifjú tanulmányai azonban nem voltak zökkenőmentesek, ugyanis az iskola tanítványaitól megkövetelték, hogy legalább egy hangszeren kitűnően tudjanak játszani, és feltétel volt a jó énektudás is. Donizetti nagyon szépen játszott csembalón, de az énekléssel komoly gondjai voltak, és csak Mayr közbenjárásának volt köszönhető, hogy nem tanácsolták el az intézetből. Mayr felismerte, hogy fiatal tanítványának kitűnő érzéke van a zenéhez és a komponáláshoz. Ennek egyik bizonyítéka az Il piccolo compositore (A kis zeneszerző) című bohózata, amelynek főszereplője nem más, mint az ifjú Donizetti. Ennek a műnek nem titkolt célja az volt, hogy megvédje a fiatal zeneszerzőt azoktól, akik el akarták távolítani az intézményből.
Az iskolában megtanult zongorázni, majd mutálása után basszus szerepeket énekelt a helyi színházban, a Teatro della Societàban, illetve alkalmanként fellépett a Santa Maria Maggiore-templom kórusában is. 1814-ben az iskolai jelentések olyan kamaszos csínyeiről számolnak be, amelyek ismét veszélybe sodorták tanulmányainak folytatását. Rengeteget hiányzott, és a lányok iránti fokozott érdeklődése sem volt ínyére idősebb professzorainak. Ismét Mayr közbelépésére volt szükség ahhoz, hogy ne tanácsolják el.
Bolognai tanulmányok Miután Mayr felismerte, hogy már minden tudását átadta az ifjú Donizettinek, Bolognába küldte őt továbbtanulni a nagy hírnévnek örvendő Stanislao Mattei atyához, aki többek közt Rossininek is volt oktatója. Pénzügyi támogatást a bergamói Congregazione di Carità segélyszervezettől kapott, és maga Mayr is jelentős összeggel járult hozzá utazásához. Az ifjú 1815 októberében indult útnak Bolognába, a Liceo Musicaléba.
Mattei atya rendkívül zárkózott ember volt, még megjegyzéseit is írásban közölte tanítványaival. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy Donizetti nem alakított ki vele olyan szoros kapcsolatot, mint Mayrral. A tanítvány egyetlen levelében sem említi meg professzorát.
Donizetti a tanulás mellett komponálni is elkezdett. Ekkor írta meg első operáját, a Pügmaliont. Az egyfelvonásos művet a partitúra aláírásának tanúsága szerint 1816. szeptember 15. és október 1. között komponálta.
Következő két színpadi művének keletkezéséről kevés adat maradt fenn. Az Olümpiaszt 1817-ben írta, de mindössze egy duett maradt fenn belőle. Egyes zenetörténészekJeremy Commons szerint ez valószínűleg nem egy opera része lehetett, hanem önálló zenemű. Az Akhilleusz haragja című operájából az első felvonás maradt fenn, valamint a második felvonás ötödik képének egyik kettőse. Mindkettőt 1817 őszén mutatták be az iskolában. Utóbbi művét valószínűleg szándékosan nem fejezte be, mivel időközben rájött, hogy a mitológiai témák már nem vonzzák az olasz közönséget (korábbi műveinek témáját is a görög mitológiából merítette). Ezzel egy időben az opera mellett más műfajokkal is próbálkozott. Ekkoriban írt zenekari művei közül a legjelentősebb a Sinfonia concertata, amit 1817. június 9-én mutattak be.
Nyáron néhány hétre hazatért Bergamóba. Remélte, hogy Mayr segítségével a helyi színházak operát rendelnek tőle, de nem járt sikerrel, így végül visszatért Bolognába. Az év utolsó felében anconai nemesi családok keresték meg, és arra kérték, hogy vállalja el a városi zenemester állását. Donizetti visszautasította az ajánlatot, mivel nem akarta lekötni magát a karnevál idejére – minden zeneszerző számára ez volt az év legfontosabb időszaka, ugyanis a színházak ilyenkor rengeteg új művet rendeltek. Decemberben visszatért Bergamóba, ahol megismerkedett Giuseppina Ronzi énekesnővel, aki megígérte, hogy szerez neki operaszerződést. Donizetti követte Ronzit és férjét Veronába, de a remélt szerződésből nem lett semmi.
Az első megrendelések 250px|bélyegkép|A fiatal Donizetti 1818 áprilisában Donizetti (máig ismeretlen körülmények között) végre megkapta első színházi megrendelését a Szicíliában született Paolo Zancla impresszáriótól a velencei Teatro San Luca számára. Szerződésük elveszett, de egy kétfelvonásos opera megrendelésére utal Zancla és Bartolomeo Merelli librettista levelezése és megállapodása. Merelli szintén bergamói volt, és kora legmegbízhatatlanabb szövegkönyvírójának számított. Donizettivel 1818–1821 között dolgozott együtt.
A Burgundiai Henriket 1818. november 14-én mutatták be. A bemutató előadás sikerét beárnyékolta, hogy a főszerepet játszó Adelaide Catalani, aki akkor lépett először színpadra, a lámpaláz miatt elájult. Donizetti szempontjából az opera egyetlen haszna az volt, hogy újabb megrendeléshez juttatta. Az egyfelvonásos Őrület című bohózat szövegkönyvét is Merelli írta. A zenével Donizetti kevesebb mint egy hónap alatt készült el. A bemutatóra 1817. december 17-én került sor. Ezután Zancla és társulata Mantovába utazott, Donizetti pedig visszatért Bergamóba, ahol a Teatro della Societàban megpróbálta előadatni a Burgundiai Henriket, de nem járt sikerrel.
Velencei és bergamói próbálkozások 1819 első feléig elsősorban szakrális zene komponálásával foglalkozott, de szerelmes dalokat is írt egy bizonyos Giuditta Paganini számára. Mindezek mellett nem mondott le színpadi művek komponálásáról sem: nyáron részben megírta a Lakodalom a villában című vígoperáját, aminek egyes részeit Mayr később beépítette az Utcai kis virtuózok című pasticciójába, amit diákjaival mutatott be.
A Lakodalom a villában szövegkönyvét szintén Merelli írta. A darab keletkezésének körülményei ismeretlenek: vagy egy elmaradt megrendelés eredményeként született, vagy a zeneszerző magától rakta félre – tény azonban, hogy csak tizennyolc hónappal később mutatták be a mantovai Teatro Vecchióban. Az Utcai kis virtuózok szerepel ugyan Donizetti műveinek listájában, de ő mindössze egy áriát és egy kórusjelenetet írt a műhöz.
1819 végére fejezte be következő operáját, A livóniai ácsot, amit december 26-án mutattak be a velencei Teatro San Samuelében. A szövegkönyvet Gherardo Bevilacqua-Aldobrandini márki írta. Az opera – amely Donizetti addigi legkomplexebb műve volt – nem aratott nagy sikert, a következő években ennek ellenére színre vitték Bolognában, Veronában, Padovában és Spoletóban is.