A Warlock egy német heavy metal együttes volt.
Lemezkiadóik: Mausoleum Records, Vertigo Records. A nyolcvanas-kilencvenes évek egyik leghíresebb heavy metal zenekarának számítottak, főleg Magyarországon.
Története 1982-ben alakultak meg Düsseldorfban. Maga a "warlock" szó "férfi boszorkányt" jelent. A zenekar elődjének az 1980-ban alakult Snakebite nevű zenekar számított. Doro Pesch ebben az együttesben kezdte karrierjét. Rajta kívül további tagok a következők voltak: Michael Bastian – gitár, Frank Rittel – basszusgitár, Thomas Franke – dobok. Frankét hamar leváltották, helyére Michael Eurich került. Feloszlásuk előtt még egy második dobost beiktattak magukhoz, Peter Szigetit. Ezután feloszlottak. A Snakebite felbomlása után Doro, Szigeti és Eurich Thomas Studier basszusgitárossal és Rudy Graf gitárossal új zenekart alapítottak, Warlock néven. Első nagylemezüket 1984-ben adták ki. 1989-ben feloszlottak, miután Doro kivételével szinte mindenki elhagyta az együttest. Az énekesnő, Doro Pesch, azóta szóló karriert folytat, illetve az egykori Warlock romjain működő, saját magáról elnevezett zenekarát irányítja.
Tagok
Az együttes hullámzó felállással rendelkezett, az utolsó felállás (1988-tól 1989-ig) a következő volt:
Doro Pesch – éneklés Jon Levin – gitár Tommy Henriksen – basszusgitár Bobby Rondinelli – dobok
Diszkográfia
Stúdióalbumok Burning the Witches (1984) Hellbound (1985) True as Steel (1986) Triumph and Agony (1987)
Források
Metal Archives Allmusic Biography Metal Storm An Interview with Doro about Warlock – Blabbermouth
Kategória:Német metalegyüttesek Kategória:1982-ben alakult együttesek Kategória:1989-ben feloszlott együttesek