Brainvoyager az 1962. július 17-én született holland elektronikus zeneszerző és zenész, Jos Verboven művészneve. E név alatt ugyanakkor a brit West Star Radio Ltd rádióállomásán. Electronic Fusion címet viselő heti rádióműsort is szerkeszt.

Brainvoyager három albumot jelentetett meg: 2012-ben a Dreamworld (Álomvilág) című lemezt, egy válogatáslemezt Compilation címen 2013-ban és 2014-ben pedig a Drifting Memories (Lebegő emlékek) című albumot. 2017-ben Brainvoyager alkotta meg a kezdő és befejező kompozíciót a Legacy of Thought kiadó által megjelentetett Voyage through the Brain (Utazás az elmén át) és History of the Universe (Az Univerzum története) című válogatásalbumokhoz.

2017 januárjában megjelent A Touch of Oblivion című tánc film. A címadó kompozíció 2014-ben jelent meg. A koreográfiát két holland koreográfus alkotta meg, és a hollandiai Hillegom kis színházában, a Het Raam-ban adták elő és filmezték le.

Pályafutása

Zenészként

1978-2012 Brainvoyager 1972-ben vásárolta meg első elektronikus zenei albumát, Klaus Schuze Timewind-jét. Ez jelentette egy hosszú periódus kezdetét, amely folyamán sok elektronikus zenét hallgatott és olyan elektronikus zenészek koncertjeire járt, mint Klaus Schulze, Tangerine Dream, Jean-Michel Jarre, Bernd Kistenmacher, Ron Boots, Steve Roach és Vidna Obmana.

2012– 2012-ben Brainvoyager is zenésszé vált. Három és fél évtized hallgatói tapasztalatával kitanulta a műfaj titkait. A Brainvoyager név a zenei szándékot fejezi ki: lehetővé tenni a hallgató számára, hogy utazást tegyen meg az elméjében. Brainvoyager zenéjét legtalálóbban úgy lehetne leírni, hogy kortárs ritmusok és hipnotikus elektronikus hangképek keveréke, amelyet a retro elektronikus zene berlini iskolája ihletett.

Rádiós műsorvezetőként

West Star Radio (Egyesült Királyság) 2015 szeptemberében Brainvoyager a brit West Star rádió és zenei ügynökség csapatának tagja lett, Ezen állomás számára a heti Electronic Fusion című műsort vezeti, amely különböző elektronikus zenei stílusoknak szentelt.

Electronic Music Radio (Venezuela) 2016 áprilisa óta az Electronic Fusion műsort Venezuelában is sugározza az Electronic Music Radio állomás.

Modul303 (Németország) 2016 októbere óta a német Modul303 állomás is sugározza az Electronic Fusion műsort.

Diszkográfia

Szólóalbumok

Év Cím 2012 Dreamworld 2013 Compilation 2014 Drifting Memories

Kompilációk

Év Album címe Zeneszám címe 2017 Voyage through the Brain Nucleus Accumbens 2017 History of The Universe The Sun Forms

Kislemezek

Év Cím 2014 The Eternal Quest 2014 Floating Through Colorful Realms 2015 A Touch of Oblivion

Együttműködés

Év Zeneszám Közreműködő 2014 Ébredés David Maeso

Jegyzetek

További információk Brainvoyager hivatalos oldala (angolul) American Pride Magazine – Interjú Jacqueline Jax Brainvoyager-vel (angolul). Synth & Sequences – Ismertetés album Drifting Memories (angolul). Independent Review – A Mind Trip (angolul).

Kategória:Elektronikus zene Kategória:Holland zenészek Kategória:Holland zenei producerek Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek