Domján Dénes, beceneve "Domján DNS" (Gérce, 1945. március 10. – 2020. február 24.) magyar riporter, főszerkesztő, természettudós, a Magyar Televízió műsorigazgató-helyettese.

Élete Édesapja műszaki ügyintéző volt az akkori Ruggyantaárugyárban, egészen a nyugdíjazásáig. Édesanyja vidéki lány volt, a háború előtt cselédlányként dolgozott egy gazdag budapesti orvosnál. Nővére Domján Edit színésznő. Egy Budapesthez közeli községben, Maglódon laktak.

Gyermekkorától biológusnak készült. Az ELTE Természettudományi Kar, biológus (1965-1970) szakon szerzett diplomát.

Kollányi Ágoston (rendező, 1947) filmrendező javaslatára kereste meg a Magyar Televízió Ismeretterjesztő Osztályának vezetőjét, Sylvester Andrást, a Közművelődési Főosztály vezetőjét. Kezdetben a Delta tudományos híradó archívumát katalogizálta, majd import ismeretterjesztő filmek szinkronizálásának előkészítését bízták rá. Az volt a munkája, hogy a magyar szinkron szöveget megfogalmazza a nyersfordítás alapján. A cél az volt, hogy a szöveg magyar is legyen, érthető is legyen és szakmailag, se veszítse el eredeti jelentését.

Ekkor ragadt rá a "Domján DNS" becenév, jelezve a molekuláris biológiai korszak megjelenését a tudományban és a televíziós ismeretterjesztésben is.

1970-ben már a Magyar Televíziónál dolgozott. Sorozatot készített Magyarország környezetvédelméről, szerkesztője volt a Szojuz-Apolló űrkísérlet élő közvetítésének. Együtt dolgozhat a legkiválóbb magyar ismeretterjesztőkkel, így például Benedek István professzorral, dr. Czeizel Endre genetikussal, a fizikus Marx György professzorral, Venetiáner Pállal, Juhász Árpáddal, Vida Gáborral, Csaba Györggyel és még sok más kiemelkedő tudományos kutatóval, köztük Nobel díjasokkal is. A Magyar Televízióban 27 évig dolgozott. A Közművelődési Főosztály, Természettudományi Osztályának osztályvezetője volt.

1979–1980 – A szovjet-magyar űrrepülés televíziós közvetítés sorozat 1980-ban következett, ekkor a Moszkvában dolgozó, mintegy 20 fős televíziós stáb főszerkesztője volt. Az űrkutatással kapcsolatos ismeretanyagban akkor már meglehetősen tájékozott volt, hiszen 1975-ben már készített egy több részes tv sorozatot, a "Szojuz–Apollo-program" közös amerikai-szovjet űrprogram alkalmával. A készítőket, ifj. Kollányi Ágoston, Ipper Pál, Domján Dénes, Molnár Miklós, az elektronikus műsorok kategória-díjával jutalmazták.

2002-2007-ig Bábolnán a Bio Környezetbiológiai Központ számára dolgozott, televíziós munkát többé nem talált. Eredeti, biológus végzettségét kellett feleleveníteni.

A Magyar Televíziónál 1970-1997-ig dolgozott, majd a Spektrum Televízió-nál 1997-1998-ig. Ezután a PHARE DEFCS távoktatási projektet vezette 1998-2000-ig. Később, 2000–2002 között a Satelit Televízió volt a munkahelye, végül a Bábolna Bio Környezetbiológiai Központban (2002–2007) fejezte be pályafutását.

Televíziós munkáiból

A magyar tudomány műhelyei, Martonvásár (1970) Gondolatok az agyról (1972) Környezetünk védelméért (1973) Szojuz-Apolló űrprogram (1975) Szovjet-magyar űrrepülés (1980) A Nazca titok (1980) Közellenség-szívinfarktus (1981) Az energiakérdés (1983) Házi gondozás, ápolás - távoktatási sorozat (1990) Üzenet a nőknek a nőgyógyászati rákszűrésről (1993) AIDS világnap (1994) Agyunk titkai - a pszichiátriai betegségekről (1997) Családterapeuta távoktatás - PHARE Multi country projekt (2000) Génjeink titkai Dr. Cziezel Endrével (2002) Ismerd meg génjeidet! Dr. Czeizel Endrével (2006)

Díjak, kitüntetések

Kilencszeres nívódíjas A Szocialista kultúráért Kiváló Népművelő Magyar Vöröskereszt Érdemkeresztje

Jegyzetek

Források Domján Dénes: Domján DNS dunavolgyipeter.hu www.sarvarikisterseg.hu , www.wellnesstippek.hu , www.filmeshaz.hu/ , 938-Domj%C3%A1n-D%C3%A9nes, FilmSzinhazMuzsika_1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám) Arcanum Szojuz-Apolló program, FilmSzinhazMuzsika_1986_1 Domján Dénes hétfői műsor,

Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók

Kategória:Maglódiak