The Right Honourable Sir John Alexander Macdonald GCB KCMB PC PCC QC (Glasgow, 1815. január 11. – Ottawa, 1891. június 6.) Kanada első miniszterelnöke (1867–1873, 1878–1891). A Kanadai Konföderáció meghatározó alakja, politikai pályája csaknem fél évszázadot meghatározott.
Macdonald Skóciában született, gyermekkorában családja a ma Kelet-Ontarióban található felső-kanadai Kingstonba emigrált. Ügyvédként számos jelentős ügyben képviselte megbízóit, gyorsan Kingston prominens személyisége lett, a város 1844-ben Kanada tartomány jogalkotójának jelölte. 1857-ben miniszterelnök lett a gyarmat ingatag politikai helyzete időszakában.
1864-ben, amikor egyetlen párt sem bizonyult hosszú távon kormányzóképesnek, Macdonald elfogadta politikai riválisa, George Brown javaslatát, mely szerint a pártoknak Nagy Koalíciót kellene alakítani, hogy véghez vihessenek szövetségi és politikai reformokat. Az 1867. július 1-jei kiegyezéshez vezető tárgyalások vezetői közé tartozott, jelentős szerepe volt Kanada megszületésében, ő lett az új ország első miniszterelnöke is. Ezt a pozíciót 19 évig töltötte be, csak William Lyon Mackenzie King volt hosszabb ideig a poszton.
1873-ban a csendes-óceáni botrány után (pártját üzletemberek lefizették, hogy ők építhessék a Kanadai Csendes-óceáni Vasútvonalat) lemondott hivataláról. 1878-ban újraválasztották, 1891-es haláláig hivatalban is maradt. Legnagyobb sikerei között szerepelt az új domínium sikeres nemzeti kormányának felállítása, erős Konzervatív Pártot alakított ki, véghez vitte a National Policy nevű gazdasági reformot, befejezte a vasút megépítését. Harcolt a tartományok azon erőfeszítései ellen, hogy visszavegyék a hatalmat Ottawától. Legvitatottabb lépése, hogy 1885-ben jóváhagyta a Métis-vezető Louis Riel árulás miatti kivégzését, ez számos francia nyelvűt elidegenített pártjától. 1891-ben, hivatali ideje alatt hunyt el, ma kulcsszereplőnek tartják Kanada megszületésében.
Gyermekkora (1815–1830) John Alexander Macdonald a skóciai Glasgowban, Ramshorn községben született 1815. január 11-én. Édesapja, Hugh Macdonald sikertelen kereskedő volt, 1811. október 21-én vette feleségül Helen Shaw-t. John Alexander Macdonald volt öt gyermekük közül a harmadik. Miután Hugh Macdonald üzleti érdekeltségei miatt adósságba került, 1820-ban a család a felső-kanadai (ma Ontario keleti része) Kingstonba emigrált, ahol már több rokonuk is élt.
A Macdonaldok kezdetben egy másik családdal élt együtt, de később Hugh Macdonald egyik üzlethelyisége felé költöztek. Nem sokkal érkezésük után John öccse, James meghalt, miután egy rájuk vigyázó cseléd fejen ütötte. Miután Hugh üzlete becsődölt, a család a Greater Napanee-től délre található Hay Baybe költözött, ahol a családfő ismét sikertelen vállalkozásba kezdett. 1929-ben Hugh-t a Midland járás bírójává nevezték ki. John Macdonald édesanyja komoly hatással volt fiára, segítette félresikerült első házasságában és 1862-es haláláig komoly támasza maradt.
John kezdetben helyi iskolákba zárt, 10 éves korában a család összeszedte a pénzt arra, hogy a kingstoni Midland Járási Gimnáziumba küldhessék. Macdonald formális oktatása 15 évesen véget ért, ekkoriban ez volt a szokásos kor a tanulmányok befejezésére, a tehetősebb családok gyermekei ekkor kezdhették az egyetemet. Később azonban megbánta tanulmányai befejezését, és titkárának, Joseph Pope-nak megjegyezte, hogy ha járt volna egyetemre, írói pályát is befuthatott volna.
Jogi pálya (1830–1843)
Jogi képzése és pályája kezdetei (1830–1837) Macdonald szülei úgy döntöttek, fiukból ügyvédet nevelnek, miután elhagyta az iskolát. Donald Creighton, aki az 1950-es években kétrészes életrajzot írt Macdonaldról, így írt: „a törvény a kényelem, befolyás, sőt az erő széles, kitaposott útja volt.” Ez „nyilvánvaló választás volt egy olyan fiú számára, aki hajlandó volt tanulni, de nem érdekelte a kereskedelem.” Macdonaldnak saját magának kellett megkeresnie a megélhetéséhez szükséges pénzt, mivel édesapja üzletei ismét becsődöltek. „Nem volt gyermekkorom, 15 éves koromtól saját magamnak kellett biztosítanom a megélhetésem” – mondta később.
Macdonald gőzhajón utazott Torontóba (1834-ig York), ahol a Felső-Kanadai Jogi Társaság vizsgáján kellett átmennie, matematikai, latin és történelmi témájú kérdésekből. Brit Észak-Amerikában 1830-ig nem voltak jogi iskolák, a diákokat csak tanulmányaik kezdetén és végén vizsgáztatták. A két vizsga között gyakornokok voltak, vagy képzett ügyvédek mellett dolgoztak. Macdonald George Mackenzienél, egy feltörekvő fiatal ügyvédnél, a kingstoni skót közösség elismert tagjánál kezdett gyakornokoskodni. Mackenzie vállalati jogra specializálódott, később Macdonald is ezt a jövedelmező ágat folytatta. Ígéretes diáknak tűnt, 1833 nyarán ő vette át az iroda irányítását kis időre, mikor Mackenzie Alsó-Kanadába, Montrealba és Quebecbe (ma Quebec tartomány déli része) utazott üzleti ügyekben. Ugyanezen évben egy megbetegedett Mackenzie-unokatestvér irodáját kellett átvennie.
1834 augusztusában George Mackenzie a kolera áldozatául esett, Macdonald így továbbra is az unokatestvér hallowelli (ma Picton) irodájában maradt. 1835-ben visszatért Kingstonba, és habár még nem szerezte meg képesítését, elkezdett ügyvédként ténykedni, annak reményében, hogy korábbi alkalmazója ügyfeleit átveheti. Macdonald szülei és testvérei is visszatértek a városba, Hugh Macdonald banktisztviselőként kezdett dolgozni.
Nem sokkal, miután 1936 februárjában a a pulthoz hívták, két diákot irányítottak hozzá, később mindketten A Konföderáció Atyái lettek. Oliver Mowat Ontario miniszterelnöke, Alexander Campbell pedig szövetségi kabinetminiszter és Ontario kormányzóhadnagya lett. Első kliensei között volt egy 16 éves ír bevándorló, Eliza Grimason, aki egy bolttal kapcsolatban kért tanácsot, amit ő és férje meg akart vásárolni. Grimason később Macdonald leggazdagabb és leghűségesebb támogatója lett, talán intim kapcsolat is kialakult köztük. Macdonald több helyi szervezetbe is belépett, hogy ismertté váljon a városban, de nagy figyelmet kapó ügyeket is elvállalt, ő védte a gyermekeket megerőszakoló William Brass-t is. Habár ügyfelét végül felakasztották, Macdonald pozitív sajtóvisszhangot kapott. Életrajzírója, Richard Gwyn szerint:
Jogi felemelkedése (1837–1843) Minden 18 és 60 év közötti felső-kanadai férfi az Ülő Hadsereg tagja volt, amelyet az 1837–1838-as lázadások során vetettek be. Macdonald közlegényként szolgált, Kingston környékén járőrözött, de a városban nem került sor harci cselekményekre, így lőnie sem kellett az ellenségre.
Habár a felső-kanadai lázadás legtöbb pere Torontóban folyt le, egy per Kingstonba is került, Macdonald itt is védőügyvédként volt jelen. Mindenkit felmentettek, egy helyi lap Macdonaldot „a tartomány legfiatalabb ügyvédjeként, aki gyorsan fejlődik szakmájában” jellemezte.
1838 végén egy amerikai rablóbanda, lépte át a határt, hogy Kanadát „felszabadítsák” a brit gyarmati elnyomás alól. Az önjelölt hősök a Prescott melletti „Szélmalom Csatájában” vereséget szenvedtek, de 16 kanadait megöltek, 60-at megsebesítettek. A közvélemény a rabok ellen fordult, azzal vádolták őket, hogy egy halott kanadai hadnagy holttestét megcsonkították. Donald Creighton szerint Kingston „őrült dühvel és félelemmel” állt az eset után. Macdonald szívesen képviselte őket, de erre nem kerülhetett sor, mivel hadbíróság elé kellett állniuk, polgári ügyvédek nem szólhattak bele. Daniel George kingstoni rokonai kérésére Macdonald beleegyezett, hogy a rabok pénztárosának és más elítélteknek is tanácsokat ad, hogyan védekezzenek. Georgeot elítélték és felakasztották. Donald Swainson szerint „1838-ra Macdonald bebiztosította pozícióját. Közszereplő, népszerű fiatalember, profi ügyvéd volt.”
Macdonald folytatta ügyvédi praktizálását, közben több, főként kingstoni vállalat élére is kinevezték. Egyszerre volt az újonnan alapított Midland Járási Kereskedelmi Bank ügyvédje és igazgatója. Az 1840-es évek során ingatlanokba fektetett komoly összegeket, Toronto belvárosában is vásárolt kereskedelmi ingatlanokat. Azonban valamilyen betegséggel küszködött, ráadásul 1841-ben elhunyt édesapja is. A beteg és gyászoló Macdonald 1842 elején úgy döntött, hosszabb utazást tesz Nagy-Britanniába. Sok pénzt vitt magával, az utazás előtti három napot lanteroozással töltötte, a kártyajátékon komoly összegeket nyert. Két hónapos nagy-britanniai tartózkodása során unokatestvérével, Isabella Clarkkal is találkozott. Hazaírt leveleiben nem említette megismerkedésük körülményeit, ezek nem ismertek. 1842 végén Isabella testvérlátogatásra Kingstonba utazott, csaknem egy évvel később, 1843. szeptember 1-én összeházasodott Johnnal.
Politikai felemelkedése (1843–1864)
Parlamenti előmenetel (1843–1857)
1843 februárjában Macdonald bejelentette, indul Kingston Negyedik Osztályában aldermanként. 1984. március 29-én ünnepelhette első választási győzelmét, 156 szavazatot kapott, míg ellenfele, Jackson ezredes csak 43-at. Saját bevallása szerint első bukását is itt szenvedte el: az őt ünneplő polgárok véletlenül leejtették a kavicsos útra.
Az Egyesült Királyság parlamentje 1841-ben egyesítette Alsó-és Felső-Kanadát Kanada tartományba. Az új közigazgatási egység fővárosa kezdetben Kingston volt, a két korábbi tartomány Nyugat-Kanada és Kelet-Kanada néven folytathatta. 1844 márciusában helyi üzletemberek rávették, hogy konzervatív színekben elinduljon az októberi választáson. Macdonald a korabeli szokások alapján jelentős alkoholmennyiséget biztosított szavazóinak. Ez még a titkos szavazás bevezetése előtt volt, Macdonald 275 „kiáltással” verte meg a mindössze 42-t kapó Antony Manahant. Ekkoriban a Törvényhozó Közgyűlés Montrealban ülésezett. Macdonald sosem volt igazi szónok, nem kedvelte a látványos akciókat, e helyett egy „piaci rést” kihasználva a választásjog és parlamenti eljárás szakértőjévé vált.
1844-ben Isabella megbetegedett, és habár felépült, a következő évben állapota rosszabbodott, tehetetlenné vált. John Macdonald az egyesült államokbeli Savannahba vitte, remélve, hogy a tengeri levegő segít rajta. A politikus hat hónap után visszatért Kanadába, de párja három évig nem térhetett haza. legközelebb 1846 végén látogatta meg New Yorkban, majd pár hónappal később, mikor megtudta, hogy Isabella gyermeket vár. 1847 augusztusában született meg fiuk, ifj. John Alexander Macdonald, de mivel Isabella még mindig beteg volt, rokonok gondoskodtak a csecsemőről.
Habár felesége betegsége sok időt elvett tőle, szakmájában és a politikában is rendületlenül haladt előre. 1846-ban királynői tanácsos lett. Ugyanezen évben felajánlották neki a Kanada főügyvédje (kormányon kívüli) pozíciót, de elutasította. 1847-ben William Henry Draper miniszterelnök Általános Vevőnek nevezte ki, ehhez viszont le kellett mondania ügyvédi irodájának jövedelméről és idejének nagy részét Montrealban, Isabellától távol kellett töltenie. 1848 decemberében és 1849 januárjában választásokat tartottak. Macdonaldot újjáválasztották Kingstonban, de pártja helyeket veszített, így a törvényhozás márciusi összehívásakor le kellett mondaniuk. Mikor a parlament nem ülésezett, visszatért Kingstonba, júniusban Isabella is csatlakozott hozzá. Augusztusban gyermekük hirtelen elhunyt. 1850 márciusában született meg második gyermekük, Hugh John Macdonald. John így írt erről: „Majdnem visszakaptuk Johnnyt!” Macdonald ekkoriban lett alkoholista, nyilvános helyen és egymagában is gyakran a pohár fenekére nézett; a magánéletét kutató Patricia Phenix ezt családi problémáiból következteti.