A a Polkadot Stingray japán rockegyüttes második középlemeze, mely 2017. április 26-án jelent meg szerzői kiadásban, a PCI Inc. forgalmazásában. A lemezt 2017 júniusában a elnevezésű koncertsorozattal népszerűsítették, amely során Japán hat nagyvárosában turnéztak. A jegyeket kevesebb, mint egy nap alatt eladták. Az album borítóját Sizuku tervezte, illetve az összes dal zenéjét és szövegét is ő szerezte, valamint a Joake no Orange videóklipjét is ő rendezte, illetve az Electric Public és a Synchronisica videójának is ő volt a forgatókönyvírója. Az albumon két-két dal erejéig Hiromi Hirohiro (tricot) és Igarasi (Hitorie) is basszusgitározott.
A kiadvány az ötödik helyen mutatkozott be az Oricon napi eladási listáján, így az együttes először szerepelt egy országos eladási listán. A lemezből megjelenésének hetében 8506 lemezes példányt adtak el, így az az Oricon heti albumlistájának hetedik helyén nyitott.http://www.oricon.co.jp/prof/688045/products/1220882/1/ A kiadvány összesen tizennyolc hetet töltött el a listán és összesen 19 665 lemezes példányt adtak el belőle. (előfizetés szükséges)
Számlista
Jegyzetek
További információk Az Electric Public videóklipje a YouTube-on A Synchronisica videóklipje a YouTube-on A Joake no Orange videóklipje a YouTube-on
Kategória:2017 középlemezei