A 2017-es kelet-homszi offenzíva a szíriai polgárháború folyamán a Szír Fegyveres Erők valamint szövetségesei és az ISIL milicistái között lezajlott katonai offenzíva volt 2017. március-május között.

Előzmények

A szíriai hadsereg egy március 1-i támadás után elfoglalta a Palmürai-háromszöget, Palmüra várát, a Qatari-kastélyt és al-Amriyah falut, valamint többek között a Jabbal Hayyal és a Jabbal al-Tar hegycsúcsokat. Aznap a szíriai hadsereg és szövetségesei a harci repülőgépek segítségével behatoltak a modern Palmüra területére, és ott annak ellenére, hogy egyes hírek szerint az ISIL visszaverte a támadást, elfoglalták a város nyugati és északnyugati részeit, majd megszerezték az al-Motaqadin utat. Másnap az ISIL sikertelen ellentámadásba kezdett, melynek következtében a megtorlás során a hadsereg megtámadta és teljes egészében elfoglalta a Jabal al-Tar és a Palmüra kastély területét. Az ISIL később, miután aláaknázta a város nagy részét, kivonult onnan. Azonban a visszavonulás fedezésére hagytak hátra öngyilkos merénylőket, akik ezen felül hátráltatták a szíriai hadsereg előretörését. Március 2-án, miután az ISIL elhagyta Palmürát, a Hadsereg teljes egészében átvette a város feletti irányítást. Másnap a Hadsereg elfoglalta a Palmürai Repülőteret, s miután az ISIL-t a repülőtértől keletre fekvő Palmürai Gabonasilókon túlra űzte, a Hadsereg március 4-én biztosította a várost.

Az offenzíva A Hadsereg előretörése Palmürától északra; a Jazal olajmező bevétele 2017. március 5-én a Hadsereg a Jazal olajmezőtől délre, Palmürától északnyugatra emelkedő összes hegyet elfoglalta. Később megtámadták az olajmezőt, ahonnan az ISIL-nek emiatt ki kellett vonulnia. A csoport a kivonulás során felgyújtotta az olajmezőt. Másnapra a Hadsereg biztosította a Jazal Olajmezők teljes területét, és megszerezte a közelben lévő Jazal hegyeket.

Március 7-én a Hadsereg elfoglalta az Al-Amriyah hegyet és a körülötte lévő dombokat, így lőtávolságon belülre kerültek a Palmürai Gabonasilókhoz. Március 13-án a Hadsereg elfoglalta a Palmürai Elektromos Állomást és a várostól délre fekvő Sabkhat al Muh területet. Aznap a Hadsereg elfoglalta a Gabonasilókat is. Ráadásul aznap az övéké lett a Wadi al-Ahmar terület is. Március 14-én a szíriai hadsereg elfoglalta a Mustadirah hegyeket Palmürától északnyugatra. Később a nap korai óráiban a Hadsereg elfoglalta a Mustadirah Gázmezőket is.

Március 15-én a szíriai hadsereg elérte a stratégiai fontosságú Talilah kereszteződést, ahol összecsapásokra került sor. Másnap a Hadsereg elfoglalta Jabal Mazar hegyét, az ahhoz kapcsolódó Hajjana Raktárat, a Palmürai Gázmezőket, és hivatalosan is biztosított minden magas helyszínt Palmüra környékén.

Március 17-én a szíriai hadsereg ismét megtámadta az Al-Talilah kereszteződést és az Al-‘Antar hegységet. Két nappal később a kormányerők elfoglalták a Jabal Mazar most elfoglalt területtől északra emelkedő hegygerincet. Így a közeli Al-Hurm hegység Palmüra északi külvárosában már elérhető volt egy lövéssel is. Aznap később a szíriai hadsereg 5. Légiója biztosította a Talialh-hegységet Palmürától 20 km-re délkeletre.

Március 23-án az ISIL megtámadta a Hadsereg egyik keletre előretolt posztját, ahol négy katonával végeztek. A támadást az újonnan felállított elit ISIL-harcosok csapata visszaverte, akik 24 támadót megöltek, 12-t pedig megsebesítettek. Ezen felül az ISIL egyik járművét is megsemmisítették.

Március 27-én a Hadsereg négy hegycsúcsot és több, Palümrától északra fekvő pontot elfoglalt, valamint megszerezte az 550. Dandár bázisát. Az előretörésnek köszönhetően úgy tűnt, a szíriai kormány hamarosan kezelni tudja régóta fennálló energiaválságát, és egyes jelentések arról szóltak, hogy az ISIL seregei nem sokkal a Hadsereg megjelenése után kivonultak Jirah és Sha’er Gázmezők területéről. Ezután a hadsereg ezeket részeket és a közeli Palmürától északkeletre emelkedő hegyeket elfoglalta. Március 31-én újabb támadást kezdtek Palmüra keleti külterületin, melynek célpontja a stratégiai jelentőségű Arak gázmezőbe vezető út volt. Az SAA aznap néhány pontot megszerzett a Palmüra és Sukhnah között húzódó útból.

Április 2-án az SAA elfoglalta Homsz keleti részén az Abu al-Duhur hegységet. Így lőtávon belülre került számukra az Abu Qulah gát és Wadi Al-Hissu. A jelentések szerint Jabal al-Taj is a Szíriai Arab Hadsereg kezére került. Április 4-én egy olyan hegyláncot foglaltak el Palmürától északra,m mely rálátást biztosít az Arak gázmezőkre.

Miután az USA Tomahawk rakétákat lőtt ki a Sajráti Légibázisra, az ISIL megtámadta a Palmürát őrző szíriai katonákat, és a Légierő hiányában több területet is megszerzett Homsz keleti felén. Megtámadták az al-Furqalas falu szélén ál ellenőrző pontot, bár a támadást visszaverték, és ismét biztosították a Homszt Palmürával összekötő útvonalat.

A Hadsereg területszerzése Palmürától délre

Április 7-én a szíriai hadsereg Palmürától délre több kilométernyit megszerzett az M-90-es autópályából, farmokra, egy autópályára és egy kőfejtőre tette rá a kezét. Ezzel elvágták az ISIL utánpótlási útvonalát a régióban. Három nappal később a hadsereg elfoglalta az ISILállásait az Al-Abtar hegység keleti felén, és a jelentések szerint elérte a Sawwanah csomópontot, miközben előrehaladtak a Khunayfis foszfátbányák felé. Április 11-én az Al-Abtar hegységben, Matla’ al-Sukkar és Qasr al-Halabat területén erősödtek meg.

Ismét előretörés északon; az al-Shaer gázmező megszerzése Az Amaq Hírügynökség szerint a ISIL Sabkha al-Mawah közelébe, Palmüra keleti részén megölte a szíriai hadsereg 11 katonáját. Április 18-án az SAA 5. Légiója a 18. Tankosztaggal közösen elfoglalta az Abu Qilla gátat.

Április 24-én az ISIL-vadászok irányításával az SAA több olyan pontot is elfoglalt, ahonnan kilátás nyílt az al-Shaer gázmezőkre. Április 26-án elfoglalták az al-Shawr gázmezőt valamint az összes olyan hegyet, ahonnan arra rá lehet látni. Április 27-én az SAA az 5. Légió vezetésével és orosz helikopterek támogatásával elfoglalta a Fegyveres Ezred elhagyott bázisát, ezzel is bővítve az előző nap megszerzett területeket, mikor is a Shaer gázmezőket szerezte meg. Aznap az Al-Bayda’a hegység teljes egésze is a Hadseregé lett. Április 28-án a Hadsereg megszerezte a Shaer olajmezők összes olajkútját. Ekkor a kormányerő elkezdték a szintén égő olajmező akna mentesítését.

A Homsz és Palmüra közötti útvonal biztosítása; Harcok a Shumriyah-hegységben

Április 30-án az SAA az NDF támogatásával Homsz északkeleti részén elfoglalt hat falut és két hegycsúcsot. Ez segített biztosítani a Palmürát Homsszal összekötő útvonalat, Palmüra legfontosabb utánpótlási útvonalát. Az ISIL május 2-án egy ellentámadást hajtott végre a Palmürai Silók és a Talilah kereszteződés között, mely során az Amaq szerint több posztot elfoglaltak, és 11 katonát megöltek.

Május 3-án a Hadsereg elfoglalta a Palmürától nyugatra emelkedő Shumriyah hegységet és három közeli falu területét. Másnap a kormánypárti erők négy posztot foglaltak el a Talilah kereszteződés közelében. Május 6. és 10. között a Hadsereg az Al-Shumriyah hegység keleti felén és az al-Shaer gázmezőkhöz közel hat hegycsúcsot foglalt el.Regime forces advance in areas in the eastern desert of Homs and clashes in the countryside of al-Salamiyah Május 12-én az Orosz Légierővel megerősített szíriai hadsereg elfoglalta Talilah körzet teljes területét. Megszerezték az al-Shumriyah hegység keleti felén lévő kőfejtőket és a Maqla’ Al-Mushairifah Al-Janoubi körzetet, így lőtávolságon belülre került a Jubab Hamad, Rasm Hamida és Habrah Al-Gharbiyah falvakat összekötő útvonal.

Következmények

Egy offenzíva keretében, melynek a célja az ISIL és a felkelők kiűzése a szíriai sivatag déli részéből, a hadsereg féltucatnyi frontot nyitott, melyek között voltak Palmürától délre és keletre lévők is.SAA OPENS SIX FRONTS IN BADIYEH REGION TO FACE TERRORISTS

Kapcsolódó szócikkek Palmürai offenzíva (2017)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Coalition Airstrike Destroys 168 Da'esh Oil Tanker Trucks in Central Syria VIDEO: Palmyra Front (March 3, 2017): Palmyra Liberation: The Road Back from T-4.

Kategória:A szíriai polgárháború katonai hadműveletei 2017-ben Kategória:A szíriai polgárháborúnak az Iszlám Állam részvételével lefolyt katonai hadműveletei Kategória:Homsz kormányzóság a szíriai polgárháborúban Kategória:A szíriai polgárháborúnak a szíriai kormány részvételével lezajlott hadműveletei Kategória:A szíriai polgárháborúnak Oroszország részvételével lezajlott hadműveletei