Az Atilla, Isten kardja 1993-ban bemutatott magyar film, amely a lényegében azonos című rockopera alapján készült, Koltay Gábor rendezésében.
Cselekmény
Atilla hun király a birodalmi székhelyén uralkodói fogadalmat tesz, hogy népét és országát híven szolgálja; ezt az égiek egy bűvös erejű karddal jutalmazzák. A hun birodalom ebben az időben a Rajnától a kínai nagy falig terjedt, e hatalmas terület népeinek kormányzásában pedig a hunok mellett görög, római és germán vezérek is részt vettek. Egyiküket a bizánci császár követe meg akarja vesztegetni, de az elutasítja az ajánlatot. Atilla tudomást szerez a tervezett merényletről, ezért egy udvari fogadáson megleckézteti az ármányos követet, de az életét meghagyja, a hun árulókat viszont kivégezteti.
A király a fogadást követően haditanácsot tart, mert hírét vette annak, hogy Aéciusz római hadvezér sereggel indult a hunok ellen. Atilla már belefáradt az örökös háborúba és érzi, hogy birodalmának is békére lenne szüksége, ezért tárgyalni próbál Aéciusszal, akivel hajdan együtt harcolt a burgundok ellen. Bár sikerül egymással szót érteniük, seregeik így is megütköznek, a csata viszont egyik félnek sem hoz győzelmet. Közben Attila távollétében az asszonyai odahaza egymással is vetélkednek, két fia pedig alig várja, hogy trónra kerülhessenek, és a Kardtól remélik a biztató jelet, hiába. Attila ekkor érkezik meg az udvarba, ahol egyből felismeri, hogy alvezéreinek egyike, a görög Önögész hűtlenné vált az irányában, ezért száműzi őt. Réka királyné az átélt vitáktól és az udvari cselszövésektől megviselve holtan esik össze.
Hamarosan Atilla újabb hadjáratba vág bele, hogy megszilárdítsa birodalmát, és Róma ellen indul. Ott azonban elébe járul Leó pápa, a nyugati egyház feje, és kéri, hogy a hunok kíméljék meg a várost. Az uralkodó előtt megjelenik maga Jézus is, és látomásban parancsolja meg Róma megkímélését Atilla számára; ő ezt meg is fogadja, döntését viszont a környezete a gyengeség jelének véli. Hazavonulva Atilla a Ruilával kötött nászát ünnepli, amikor váratlanul ő is meghal. Halála után azonnal belháború indul vezérei és fiai között, akik sorra elesnek véres küzdelemben. Csak Csaba marad életben, akinek kezében egyszerre felizzik a pásztorfiú által neki átadott kard. Csaba végül megismétli apja fogadalmát
Közreműködők Szereplők Attila: Vikidál Gyula Nemere: Varga Miklós Önögész: Nagy Feró Guntár: Vértes Attila Harsány: Deák Bill Gyula Réka: Kovács Kati Krimhilda: Kováts Kriszta Ruila: Varga Klára (hangja: Sebestyén Márta) Ellák: Rudán Joe Gyengizik: Mr. Basary Csaba: Kalapács József Aetius: Sasvári Sándor Oresztész: Csengeri Attila Vigilász: Földes Tamás Gyölte: Balogh Márton Leó pápa: Begányi Ferenc Margosz: Makrai Pál Jézus: Daróczi Tamás Pásztorfiú: Antal Tibi Lovas futár: Kassai Lajos
Alkotók Rendező: Koltay Gábor Zeneszerző: Szörényi Levente Író: Nemeskürty István Zenei rendező: Szörényi Szabolcs Operatőr: Márton Balázs, Reitmeyer Árpád, Tréfás Sándor, Varró Gábor Jelmeztervező: Kemenes Fanni Maszkmester: Rózsa Gyula Művészeti vezető: Varga Mátyás Hangmérnök: Kálmán Sándor Karmester: Makláry László Hangszerelés: Németh Zoltán
Források A film a PORT.hu adatbázisában A film az IMDb.com adatbázisában
Jegyzetek
Kategória:Magyar történelmi filmek Kategória:Magyar zenés filmek Kategória:Ókori témájú filmek