Báldi Gergő (Budapest, 1995. június 13. –) magyar eSportoló és autóversenyző.
Magánélete Középiskolai tanulmányai után fuvarozni kezdett és egy Hotel személyszállítójának vették fel. 2019-ben felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) műszaki menedzser szakára és a BME Formula Racing Team operatív csoportjának tagja lett.
Pályafutása 2008-ban kezdett el szimulátorozni amatőr szinten. 2012 óta foglalkozott komolyan az eSporttal. Elsőnek a Formula SimRacing világbajnokságon vett részt 15 futamon. 2015-ben ült először valós versenyautóban. A B3 Racing Team igazolta le a Suzuki Swiftekkel versenyző Hankook Racer-kupába. Az idényben összesen négy alkalommal ért fel a pódiumra és 163 egységgel 4. lett összetettben, míg az újoncok bajnokságában másodikként rangsorolták. A versenyidény után, 2015. december 12-én súlyos autóbalesetet szenvedett, melyben eltört a keze és az állkapcsa. 2016-ra felépült és anyagi nehézségei ellenére is a George Racing Team adott neki ülést. Hét alkalommal is az első helyen végzett és megnyerte az országos bajnokságot. 2017-re abszolút nem talált szponzort és kényszerből felhagyott a versenyzéssel.
2019-ben tűnt fel újra a köztudatban, amikor megnyerte a WTCR eSports-t. 2020-ban a Michelisz Norbert és csapata, a M1RA által indított és szervezett #NextMichelisz online tehetségkutatóban szerepelt. A sorozat 5 fordulóból állt a virtuális Hungaroringen lebonyolítva, TCR-autókkal. A több mint 4500 indulóból eljutott a döntőig és megnyerte a kiírást. Ezenkívül sikert könyvelhetett el az ADAC GT Masters "Shootout 4"-ben és újfent élen zárt WTCR eSports-ban.
2021 áprilisában bejelentésre került, hogy a Suzuki Swift Európa-kupában áll rajthoz. Az első fordulót kihagyta koronavírus-fertőzése miatt. Csuti Zoltánnal közösen a 4. helyen rangsorolták. Szeptemberben a 2021-es TCR kelet-európai kupa zárófordulójában, a csehországi Brnóban is elindult. Az első futamon pontot szerzett, míg a másodikon szervóproblémák miatt ki kellett állnia.
2022-re átkerült a M1RA szakmai stábjába és versenyzői akadémia vezetője lett. Fő feladata a Swift-kupa program és két fiatal, Bucsi Attila, valamint Csermely Móric menedzselése és részbeni felkészítése lett.
2023 októberében megnyerte az Assetto Corsa Competizione platformon rendezett Ferrari Esport Series-t, melyet követően a Scuderia Ferrari hivatalos eSport csapata szerződtette 2024-re. A tervek szerint a gárda különböző online GT-versenyeken fogja indítani.
Eredményei eSport sikerek Év Bajnokság 2019 WTCR eSports 2020 WTCR eSports WTCR eSports Beat the Drivers #NextMichelisz ADAC GT Masters Esports "Shooutout 4" 2021 K&H Az év E-sportolója (jelölve) 2023 Ferrari Esports Series
Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Dobogóshelyezés Helyezés 2015 Hankook Racer-kupa B3 Racing Team Hungary 15 0 4 4. 2016 Hankook Racer-kupa George Racing Team 13 7 8 1. 2021 Suzuki Swift Európa-kupa M1RA Motorsport 10 0 4 4. TCR kelet-európai kupa 2 0 0 20.
Teljes Hankook Racer-kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó1234567HelyezésPont 2015 B3 Racing Team Hungary Suzuki Swift HUN GRO SVK PAN SVK HUN BRN 4. 163 10 8 4 3 5 3 14 16 7 4 2 8 6 5 212345 2016 George Racing Team Suzuki Swift SVK HUN PAN SVK HUN 1. 234 1 1 1 Ki 1 2 1 1 5 6 11 1 4
Teljes Suzuki Swift Európa-kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó123456HelyezésPont 2021 M1RA Motorsport Suzuki Swift HUN RBR SAL POZ SVK BRN 4. 167 (163) 5 2 6 7 3 3 4 2 Ki 9
Teljes TCR kelet-európai kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó 123456HelyezésPont 2021 M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR HUN SVK POZ GRO SVK BRN 20. 4 8 Ki
Jegyzetek
További Információk Báldi Gergő Facebook oldala Báldi Gergő Instagram oldala Báldi Gergő Twitch csatornája Báldi Gergő Twitter oldal
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Magyar autóversenyzők Kategória:Élő személyek