Jean Mabillon [ejtsd: 'mabijon'], magyarosan Mabillon János O. S. B. (Saint-Pierremont, 1632. november 23. – Párizs, 1707. december 27.) francia bencés szerzetes és történettudós, kortársai szerint „Franciaország legnagyobb tudósa”, az oklevéltan megalapítója.
Élete 21 éves korában, 1653. szeptember 5-én lépett a bencés-rend Szent Mórról elnevezett Maurinusok nevű kongregációjába. Fiatal éveiben sokat betegeskedett, ennek ellenére 1660. március 27-én Amiensben mégis pappá szentelték. 1663-ban St. Denisben a műemlékek felügyelőjének nevezték ki, majd 1664-ben Párizsba küldték elöljárói, ahol a Saint Germain-apátság könyvtárosának, Lukas D'Achérynek segített.
Párizsban adta ki 1667-ben első nagyobb művét: Opera s. Bernardi (Clairvaux-i Szent Bernát műveinek gyűjteménye). 1668-ban jelentette meg az I. kötetet a bencés-rend szentjeinek életrajzából, amelyet 1702-ig még másik 8 követett. A francia király megbízásából nagyobb tudományos utazásokat tett Franciaországban, majd 1680-ban bejárta a Német-Római Birodalmat és Itáliát, elsősorban Franciaország történetével kapcsolatos történeti dokumentumokat kutatva. A francia királyi könyvtárat több mint 3.000 jelentős könyvvel és kézirattal gazdagította. De re diplomatica című művéért a oklevéltan megalapítójának nevezik.
1701-ben a Szépirodalmi Akadémia (Académie des Inscriptions et Belles-Lettres) tagjává nevezték ki. A „Franciaország legnagyobb tudósá”-nak nevezett Mabillon ennek ellenére megmaradt egyszerű szerzetesnek, és ezzel az egész maurinus kongregáció példaképe lett. 1707-ben hunyt el 75 éves korában.
Műveinek listája Acta sanctorum ordini S. Benedicti (Párizs, 1668–1702) Vetera analecta etc. (Párizs, 1675–1685) De re diplomatica libri VI. (Párizs, 1681) De liturgia Gallicana libri III. (Párizs, 1685) Museum Italicum (Párizs, 1687–1689) Traité des études monastiques (Párizs, 1691) Annales Ordinis S. Benedicti (Párizs, 1703) La mort chrétienne (Párizs, 1702) Oeuvres posthumes
Életrajzát és számos művének jegyzékét tanítványa, Ruinart jelentette meg. Magyarul Horvát Árpád történész (Szendrey Júlia második férje) méltatta munkásságát (Mabillon János, a diplomatika megalapítója, Akadémia, Budapest, 1885 → elektronikus elérhetőség)
Jegyzetek
Források Mabillon
További információk
Horvát Árpád: Mabillon János a diplomatika megalapitója. Székfoglaló-értekezésül; MTA, Bp., 1885 (Értekezések a történelmi tudományok köréből)
Kategória:Francia történetírók Kategória:Bencés szerzetesek Kategória:A Francia Akadémia tagjai Kategória:1632-ben született személyek Kategória:1707-ben elhunyt személyek