Fazekas Árpád (Budapest, 1942. augusztus 28. –) magyar fogorvos, a fog- és szájbetegségek, konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa. Hosszú ideig volt a Konzerváló Fogászati Klinika igazgatója, egy időben a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának dékánhelyettese is volt.
Életpályája Fazekas Árpád 1968-ban szerzett fogorvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. Pályáját kutatóként kezdte Stockholmban, a Karolinska Egyetem Gyógyszertani Intézetében, majd dolgozott a lexingtoni University of Kentucky keretében működő fogászati intézet kutató laboratóriumában, valamint több németországi egyetemen, köztük Heidelbergben és Berlinben is.
Kandidátusi fokozatát 1979-ben, PhD minősítését 1985 szerezte meg, kandidátusi dolgozata A fogak és a nyelv vérkeringése címet viselte. 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora is lett, értekezését a Vasoactiv peptidek szerepe a szájképletek lokális keringésének szabályozásában címmel nyújtotta be. Érdekesség, hogy e fokozatot a Fogorvostudományi Kar végzettjei közül elsőként érte el, és csaknem egy évtizeden át egyedüliként birtokolta.
1992-ben nevezték ki a Konzerváló Fogászati Klinika egyetemi tanárává, ahol 1994–2007 között intézeti igazgató volt. Számos kutatási pályázat vezető kutatója volt ebben az időszakban, szerkesztésével készült el a Megtartó fogászat és endodoncia című egyetemi tankönyv, amely a tárgy hivatalos tankönyve lett, de több más oktatási anyag és szakkönyv társszerzője is.
Művei A fogak és a nyelv vérkeringése (1985) Vasoactiv peptidek szerepe a szájképletek lokális keringésének szabályozásában (1991)
Díjai Széchenyi professzor ösztöndíj (1998) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2007) Pro Universitate (2012) Árkövy József-emlékérem (2013)
Források T-Sz. Sz.: Dr. Fazekas Árpád kapta az Árkövy Emlékérmet. Semmelweis Hírek, 2013. március 5. Hozzáférés: 2017. augusztus 2. Fazekas Árpád a doklist.hu adatbázisában
További információk Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar fogorvosok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Karolinska Intézet kutatói