Az 1977-es Sanremói dalfesztivál, másnevén 27. Olasz Dalfesztivált (27º Festival della canzone italiana) 1977. március 3-5.-e közt tartották meg Sanremóban az Ariston Színházban, amit a Rai 1 (akkor Rete 1) közvetített Eurovízióban, a Radio 2 pedig rádión közvetített.
Ez volt az első alkalom, hogy a fesztivált az olasz televízió is színesben sugározta, ugyanis ettől az évtől a RAI felhagyott a saját színes televíziós rendszerének kísérletével és a PAL-rendszert kezdte használni.
Az első két estét a Radio 2 közvetítette, aminek a műsorvezetője Maria Giovanna Elmi volt. A televíziós műsorvezető Mike Bongiorno volt.
A fesztivál történetében először fordult elő, hogy az első három helyezett együttes volt: a Homo Sapiens, Collage és az I Santo California együttesek. A fesztivált a Homo Sapiens együttes nyerte meg Bella da morire (Halálosan szép) című dalukkal, amivel később az olasz slágerlista harmadik helyét érték él, míg a Collage Tu mi rubi l'anima dala a listát vezette.
Versenyzők
Előadó neveLegutóbbi részvétele a FesztiválonCollageÚj énekesDaniela DavoliÚj énekesDonatella Rettore1974Homo SapiensÚj énekesI Santo CaliforniaÚj énekesIl Giardino dei SempliciÚj énekesLa Strana Società1976Leano Morelli1976Matia BazarÚj énekesSantino Rocchetti1976Umberto NapolitanoÚj énekes
Eredmények
HelyezésElőadó neveDal címeSzerzők Kapott pontok1°Homo SapiensBella da morireR. Pareti e A. Salerno172°CollageTu mi rubi l'animaG. Padovan e A. De Sanctis73°I Santo CaliforniaMonicaP. Pinna, G. Simonelli e E. Palumbo1Nem jutott döntőbeUmberto NapolitanoCon te ci stoU. NapolitanoNem jutott döntőbeSantino RocchettiDedicato a teS. Rocchetti e A. Lo VecchioNem jutott döntőbeDaniela DavoliE invece con teD. Davoli e M. ZarrilloNem jutott döntőbeAlbatrosGran PremioM. Vasseur, V. Pallavicini e T. CutugnoNem jutott döntőbeLeano MorelliIo ti portereiL. MorelliNem jutott döntőbeMatia BazarMa perchéC. Marrale, P. Cassano e A. StellitaNem jutott döntőbeIl Giardino dei SempliciMieleG. Bigazzi e T. SavioNem jutott döntőbeDonatella RettoreOh CarmelaD. Rettore e C. RegoNem jutott döntőbeLa Strana SocietàTesoro mioL. Albertelli, C. Conti e F. Cassano
Vendégelőadók
A fesztivál három estéjén az alábbi énekesek léptek fel vendégként:
Domenico Modugno Barry White Iva Zanicchi Marcella Wess és Dori Ghezzi Daniel Sentacruz Ensemble Juli & Julie Rick Dees West Machines John Miles Chocolat's
Fordítás
Jegyzetek
Források
Kategória: Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:1977 a zenében Kategória:Olasz zene