John Heard, Jr. (Washington, 1946. március 7. – Palo Alto, Kalifornia, 2017. július 21.) amerikai színész.

Egyik legismertebb alakítása Peter McCallister volt a Reszkessetek, betörők! (1990) című családi filmben és annak 1992-es folytatásában. Számos egyéb filmben játszott főszerepeket, köztük a Cutter útja (1981), a Párducemberek és a Megcsalatva (1991) című művekben. Mellékszereplőként tűnt fel többek között a Lidérces órák (1985), a Segítség, felnőttem! (1988), a Barátnők (1988), az Ébredések (1990), A Pelikán ügyirat (1993) és az Állati kiképzés (2000) című filmekben.

A televízióban a Maffiózók és A szökés című sorozatokban töltött be fontosabb szerepeket. Előbbiért 1999-ben Primetime Emmy-díjra jelölték legjobb vendégszínész (drámasorozat) kategóriában.

Fiatalkora 1946. március 7-én született Washingtonban. Édesanyja, Helen (Sperling) közösségi színházban volt színésznő. Apja, John Henry Heard pedig a védelmi minisztérium hivatalában dolgozott. Két nővérével és öccsével együtt katolikus szellemben nevelkedett. Nővérei közül Cordis színésznő lett. Öccse, Matthew, 1975-ben halt meg.

A Gonzaga College High School tanulója volt, majd a Clark University és Catholic University of America hallgatója lett.

Pályafutása Az 1970-es évek közepétől vállalt filmes, televíziós és színpadi szerepléseket. 1977-ben a The Wager című darabban lépett fel a Eugene O’Neill Theater Center-nél. 1979-ben a Skarlát betűben kapott szerepet, majd ugyanebben az évben Obie-díjat nyert az Othello és Split című darabokban nyújtott alakításáért.

1982-ben főszerepet kapott a Fagyos téli napok, 1981-ben pedig a Cutter útja című filmben. 1985-ben az Út az ismeretlenbe filmdrámában tűnt fel. 1987-ben a Ég és föld között című ABC-minisorozatban láthatták a nézők. 1988-ban a Robert Redford rendezésében készültA milagrói babháború szereplője volt.

1990-ben a nagysikerű Reszkessetek, betörők!-ben, majd annak két évvel későbbi, Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban című második részében a főszereplő kisfiú, Kevin apját alakította. 1993-ban egy FBI-ügynököt játszott A pelikán ügyiratban. 1998-ban Az utolsó dobás és a Világ legnagyobb tölcsére szereplője volt.

2013-ban a Sharknado – Cápavihar című tévéfilmben játszott.

Magánélete 1979-ben feleségül vette Margot Kiddert, de hat nap után elváltak.

Melissa Leótól, volt élettársától egy fia született, John Matthew "Jack" Heard. Második feleségétől, Sharon Heardtól született két gyermeke: fia, Max (aki 2016. december 6-án halt meg 22 éves korában) és lánya, Annika.http://www.dailymail.co.uk/news/article-4723068/John-Heard-dies-just-six-months-son.html Harmadik feleségét, Lana Pritchardot 2010. május 24-én vette el, de hét hónappal később elváltak.

1991-ben testi sértés vádjával letartóztatták, mivel állítólag megütötte volt élettársát. 1997-ben újra bűnösnek találták egy másik ügyben.

Halála 2017. július 21-én szívrohamban halt meg, 71 évesen. Halálát egy ritka hipertóniás szívbetegség okozta. Holttestét a kaliforniai Palo Alto-i szállodában dolgozó személyzet találta meg. Beszámolók szerint a Stanford Egyetemi Kórházban végzett kisebb hátműtétje után lábadozott.

Halála okát a boncolása után derítették ki: hátműtétje nem játszott szerepet váratlan halálában.http://www.hollywoodreporter.com/news/home-alone-dad-john-heard-cause-death-revealed-1030097 A hírt a Santa Clara megyei igazságügyi orvosszakértői intézet is megerősítette.

Nyughelye az Old South temetőben található, a Massachusetts állambeli Ipswich-ben.

Filmográfia Film Nagyjátékfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang1977 Between the Lines Harry Lucas First Love David Bonner1978 Rush It Byron Az udvaron On the Yard Juleson Schnell Ádám 1979 Fagyos téli napok Chilly Scenes of Winter (Head Over Heels) Charles 1980 Dobogó szív Heart Beat Jack Kerouac1981Cutter útjaCutter's WayAlex Cutter Szakácsi Sándor Háda János1982PárducemberekCat PeopleOliver Yates Jakab Csaba Bozsó Péter1984 C.H.U.D. George Cooper Best Revenge Charlie Violated Skipper1985 Too Scared to Scream Sid Korbács és kereszt Heaven Help Us Timothy testvér Lidérces órák After Hours Tom Schorr Balkay Géza Út az ismeretlenbe The Trip to Bountiful Ludie Watts1988 Telefon Terror The Telephone telefonáló férfi A milagrói babháború The Milagro Beanfield War Charlie Bloom A hetedik jel The Seventh Sign tiszteletes Segítség, felnőttem! Big Paul Davenport Szombathy GyulaElárulva (Becsapva)BetrayedMike Carnes FBI-ügynök Rosta Sándor Epres Attila Barátnők Beaches John Pierce Balázsi Gyula1989KereszttűzbenThe PackageGlen Whitacre ezredes Galkó Balázs Epres Attila Vári Attila1990 Szellemi barangolás Mindwalk Thomas Harriman Kőszegi Ákos The End of Innocence Dean Reszkessetek, betörők! Home Alone Peter McCallister Dunai Tamás Ébredések Awakenings Dr. Kaufman Csernák János1991 Rózsa és tövis Rambling Rose Willcox Hillyer Megcsalatva Deceived Frank Sullivan / Jack Saunders / Dan Sherman Balázsi Gyula1992 Radio Flyer – Repül a testvérem Radio Flyer Jim Daugherty rendőrtiszt Gladiátor Gladiator John Riley Orosz István Lápvilág Waterland Lewis Scott Balázsi Gyula Reszkessetek, betörők! 2. Home Alone 2: Lost in New York Peter McCallister Dunai Tamás1993 Célkeresztben In the Line of Fire Riger professzor Balázsi Gyula Me and Veronica Frankie A Pelikán ügyirat The Pelican Brief Gavin Verheek Csuja Imre1996 A gyanú árnyéka Before and After Wendell Bye Juhász György Álnokok és elnökök My Fellow Americans Ted Matthews alelnök1997 187 One Eight Seven Dave Childress Sörös Sándor Executive Power Walker Men George Babbington Silent Cradle Dr. Brittain1998 Az utolsó dobás Snake Eyes Gilbert Powell Orosz István A világ legnagyobb tölcsére Desert Blue Lance Davidson professzor 1999 The Secret Pact Jerome Carver Fish Out of Water Gregor Freak Weather David2000 Állati kiképzés Animal Factory James Decker Faragó András The Photographer Marcello Pollock Pollock Tony Smith Konrád Antal2001 The Boys of Sunset Ridge John Burroughs O (Othello) O Bob Brable dékán A halál tompa hangja Dying on the Edge John Fuller2004 Mind the Gap Henry Richards Feketék fehéren White Chicks Warren Vandergeld Tarján Péter Az én világom My Tiny Universe Bobby Under the City Scova2005 Elrabolva The Chumscrubber Lou Bratley rendőrtiszt Edison Edison Brian Tilman kapitány Rosta Sándor Az alku The Deal Roseman professzor Tracks börtönigazgató Behajóztam az életébe… Sweet Land Sorrensen tiszteletes Csernák János2006 Acélváros Steel City Carl Lee Gamers: The Movie Gordon apja Hullámtörők The Guardian Frank Larson százados Szersén Gyula2007 Dead Lenny Dr. Robert Hooker Érvek és életek The Great Debaters Dozier seriff Sörös Sándor Brothers Three: An American Gothic atya2008 P.J. Dr. Alan Shearson Az Igazság Ligája – Az új küldetés Justice League: The New Frontier Ace Morgan (hangja) Megyeri János Eltávozáson The Lucky Ones Bob Kapácsy Miklós2009 Az elárult sziget Formosa Betrayed Tom Braxton Little Hercules in 3-D Nimms edző 2010 The Truth Jonathan Davenport 2011 Whisper Me a Lullaby Poppy2012 The Legends of Nethiah Nethiah apja Tökéletes befejezés A Perfect Ending Mason Westridge Stealing Roses Walter A játék Would You Rather Conway2013 The Insomniac Paul Epstein Assault on Wall Street Jeremy Stancroft Snake and Mongoose Wally Parks Vakszerencse Runner Runner Harry Furst Forgács Gábor Torn Kalkowitz nyomozó2014 Warren Jack Cavanee Animals Albert Boys of Abu Ghraib Sam Farmer The Nurse Frank 2015 Boiling Pot Tim Davis2016 Is That a Gun in Your Pocket? Parsons seriff A valóságshow után After the Reality Bob Forgács Gábor Jimmy Vestvood: Amerikan Hero J.P. Monroe So B. It Thurman Hil2017 Searching for Fortune Denton Sr. Counting for Thunder Garrett Stalworth Pray for Rain Markus Gardener Last Rampage: The Escape of Gary Tison Blackwell2018 A történet The Tale William P. Allens Gyabronka József Living Among Us Andrew 2019 Imprisoned rendőrfőnök

Rövidfilm 1999: Jazz Night – John Little 2002: Researching Raymond Burke – Raymond Burke 2002: Fair Play – Owen 2009: Red State Blues – Fritz 2010: Ivan's House – Ivan 2014: One More Day – Tom 2018: Buoyancy – Frank

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang1987 Ég és föld között (Találd meg önmagad!) Out on a Limb Kautzky Armand Dear America: Letters Home from Vietnam Johnny 'Johnny Boy' (hangja) 1992 Katasztrófa Alaszka partjainál Dead Ahead: The Exxon Valdez Disaster Dan Lawn Vass Gábor 1993 Egyszervolt kisfiú There Was a Little Boy Gregg 1994 A remény városa Spoils of War Andrew A kisfiamat nem adom Because Mommy Works Ted Forman 2000 A szerdai nő The Wednesday Woman Bill Davidson Csernák János 2001 A nagy rablás The Big Heist Richard Woods2002 A sportriporter Monday Night Mayhem Roone Arledge Sörös Sándor A pilóta felesége The Pilot's Wife Jack Lyons 2003 Becsületszó Word of Honor Dr. Steven Brandt 2005 Rajzás – A pusztítás napja Locusts Dr. Peter Axelrod 2008 Generációs szakadék Generation Gap Winters igazgató 2011 Válság a Wall Streeten Too Big to Fail Joe Gregory Rosta Sándor2013Sharknado – CápaviharSharknadoGeorge Ujréti László Sörös Sándor

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1985 Tender Is the Night Abe North minisorozat (3 epizód) 1986 Miami Vice Miami Vice Laurence Thurmond 1994–1999 Esküdt ellenségek Law & Order Mitch Burke / Walter Grobman 2 epizód 1995 Végtelen határok The Outer Limits Paul Stein 1 epizód 1995–1996 The Client Roy "Reverend Roy" Foltrigg 21 epizód 1999–2004 Maffiózók The Sopranos Vin Makazian nyomozó 5 epizód 2000 Tökéletes gyilkos, tökéletes város Perfect Murder, Perfect Town Larry Mason minisorozat 2001 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Larry Wiegert 1 epizód2002 Angyali érintés Touched by an Angel Allen 1 epizód Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Gregory Rossovitch / Peter Sipes 1 epizód Hack – Mindörökké zsaru Hack Paul Ballinger 1 epizód 2003–2005 CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Kenwall Duquesne 4 epizód 2004–2005 Jack és Bobby Jack & Bobby Dennis Morgenthal 5 epizód 2005 Gyilkos számok Numb3rs Peter Houseman 1 epizód 2005–2006 A szökés Prison Break Frank Tancredi kormányzó 1 epizód 2006 Csillagközi romboló Battlestar Galactica Barry Garner parancsnok 1 epizód 2007 Cavemen Tripp 1 epizód 2007–2010 Törtetők Entourage Richard Wimmer 2 epizód 2008 Elsőszámú ellenségem My Own Worst Enemy Peter 1 epizód2009 Fenevad The Beast Dr. Blake 1 epizód Terepen Southland Ben Sherman Sr. 2 epizód 2013 Észlelés Perception Evan Rickford képviselő 2 epizód2014 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Roger Ridley 1 epizód Modern család Modern Family Gunther Thorpe 1 epizód A célszemély Person of Interest Roger McCourt 1 epizód Zürös viszonyok Mistresses Bruce Sappire 1 epizód NCIS: Los Angeles NCIS: Los Angeles Michael Thomas 3 epizód The Lizzie Borden Chronicles William Almy minisorozat (2 epizód)2016 Sherlock és Watson Elementary Henry Watson 1 epizód MacGyver MacGyver Arthur Ericson 1 epizód2017 APB Joe Reeves 1 epizód Outsiders Kentucky alkormányzó 1 epizód

Jegyzetek

További információk

John Heard Életrajza (angolul) a Theguardian.com oldalon

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Washingtoniak