Kovács Attila (Budapest, 1938. december 15. – Budapest, 2017. április 6.) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő. 1964-től Nyugat-Németországban, majd 1984-től Magyarországon és Németországban élő elismert művész.
Életútja Felsőfokú tanulmányokat először a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán (1958–64) folytatott gobelin-, majd díszítőfestő szakon. 1964 nyarán emigrált. 1965-től a stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémia festő szakának hallgatója volt. Ahol 1970-ben festőművészként diplomázott. 1972–ben Kölnbe költözött. 1984–től Budapesten és Köln-ben dolgozott. 1997–2001 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőosztályán tanított docensi beosztásban, majd 2001-től egyetemi tanári kinevezést kapott. 2001-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karán megkapja a Doctor of Liberal Arts címet. 2009 nyarán befejezi a tanítást. 2010-ben felszámolta kölni műtermét és véglegesen Budapestre költözött.
Munkássága Képzőművészeti pályája 1958 februárjától datálható, ekkortól készíti első absztrakt festményeit, tárgynélküli pasztell képeit. Még ebben az évben egy saját vizuális nyelvelmélet additív alapjainak kidolgozásába kezdett: egy + egy + … (Igen-Nem, 1958, papír, tempera). 1963 őszén az Élet és Tudomány hasábjain meghatározó szellemi találkozása volt Bolyai János matematikus, nem-euklideszi geometriáról született elméleti kutatásainak kivonatával, amely később Kovács életművének egyik alappillére lesz. Nyugat-Németország-ba emigrált, ahol az átmeneti lágerben 1964 július 3. és augusztus 26. között a Nürnberg melletti zirndorfi Ausländerlagerben elkészíti első szekvenciális rajzait. A 14 darab rajz a Staatliches Museum für Kunst und Design in Nürnberg kutatása szerint a világon az első képzőművészeti szándékú szekvenciális mű, amely sorozat jelenleg a múzeum gyűjteményéhez tartozik.
Életművének második, korai nyugat-németországi időszakában, 1964 és 1970 között létrehozott egy egyedi vizuális művészeti nyelvet, amit vonatkoztatási rendszer-nek, ill. transzmutációs plasztikusság-nak nevezett el. 1967–től szekvenciáit matematikai paraméterekkel programozta, azaz egy-egy rajzi szakasza (azonos vizuális értékű rész) mellé számértékeket rendelt, amely mentén az alapformát matematikai sorozatokra emlékeztetően lépésről-lépésre változtatta. Ekkor megismerkedik Max Bense német filozófussal, aki saját esztétikai és filozófiai gondolatainak vizuális megfogalmazását látta a fiatal művész munkáiban, így életének végéig 1990-ig támogatta és jó kapcsolatot ápolt Kovács Attilával. Ez időben, Kovács fokozatosan bevezette művészetébe a tér, az idő, a sebesség és a visszafordíthatatlanság (irreverzibilitás) fogalmait – ami a romantika előtt a vizuális nyelv természetes alkotórésze volt –, hogy a struktúrák két összetevőjét (nyelvezet + artikuláció) pontos paraméterek segítségével (információ) egymástól függetlenül definiálhassa. Azaz matematikai koordináták mentén épített fel egy „x-y-z-t téridő-tengelyen” megvalósított, saját, nem-euklideszi geometriát követő, szekvenciális geometrikus absztrakciót. Az így elkészült, végtelenig folytatható sorozatokat 1973 és 1976 között a „Vizuális struktúrák szintetizálhatóságának és relativálhatóságának funkciótáblázatá”Attila Kovács: A szellemi ember függetlensége, Budapest 1977, 171. old.-ban rögzítette. Megszületett a szintetikus programozás koncepciója. Algoritmusok mentén rajzolta meg négyzet és kör strukturális analízisét és szintézisét. Transzformációinak egy-egy kiválasztott részét fatáblára kasírozott vászonra, vagy papírra kivitelezte, azaz elkészültek a progresszív-regresszív négyzetek és a koordination p3 művek. 1977-ben meghívást kap a kasseli documenta 6 kiállítására, melyen a Fridericanum termében a p3-ra épülő p13 sorozatában készült szekvenciáit mutatja be. A documenta katalógusában megjelenik „Az átalakítás elve – a transzformációk elmélete„ című tanulmánya. A tanulmány egyik részletén keresztül megérthetjük Kovács struktúra és forma viszonyáról alkotott alaptételét, azaz a struktúra teljesen más valami, mint a forma: s ≠ f. A struktúra relativizálható, a struktúra maga a nyelv. Nevezzük a struktúrát egyszerűen csak hálónak, amelyet a művész – intuíciója alapján – egy négyzetre, téglalapra építi. A hálóban megjelenő forma nem más, mint transzformációjának egy-egy szekvenciája. Közben: 1975-től a meta-quadrat formázott (shaped canvas) tábláit készíti el, ahol a kiindulási, és a végpont is maga a struktúra, a ’háló’, annak változásának művészi végpontja adja meg a formázott vászon határait. Az 1967 és í973 között létrehozott több száz oldalas programfüzete tartalmazza transzformációinak számtanra, lineáris algebrára, paraméterekre épülő algoritmikus sorozatait. Ezen matematikai sorozatok alapján elméletileg rekonstruálható, vagy folytatható nyitott struktúrája, és az abban elhelyezkedő forma vizuális leképzése, azaz a programfüzetében definiált struktúra és formaszintézis komputer segítségével előállítható, és papírra kinyomtatható. Programfüzetének elkészítésével párhuzamosan 1972-ben megfogalmazta egy nem-euklideszi színelmélet kiindulási alapját. Programfüzetére alapozva 1979-ben három szekvenciát írt a német posta teletext rendszerében. 1982-ben, szintén három szekvenciát programozott a Magyar Televízió teletext rendszerében (Képújság). 1984-től elkészítette első metavonalait, amelyeket változó struktúrában helyez el, és így az 1, 2, 3, 4, 5 vonal a változó struktúra pozíciójától függ.
1984-ben elnyerte a bonni Kunstfonds művészeti díját a „Végnélküli imaginárius oszlopok” Meta-pontok: „Itt van ott ←→ ott van itt” című munkájával. Azaz a nyolcvanas évek két meghatározó programja a meta-vonal pozíciófüggőségben, és a Meta-pontok: „Itt van ott ←→ ott van itt”, Egy homogén euklideszi koordináta-rendszerben a pont helyét két koordináta számadatával adjuk meg, míg egy nem-euklideszi diszkontinuális rendszerben ehhez három számadat szükséges. 1984-től német állampolgárként rendszeresen látogatott Magyarországra, és kölni műterme mellett Budapesten is alkotott. 1995-ben műveiből retrospektív kiállítást rendeztek a Műcsarnokban. 2005-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem megjelentette válogatott írásait: "Az átalakuló plasztikuság",német nyelvű közlés: Operationen, Museum Fridericianum, Kassel, 1969., katalógus "Művészet és matematika",német nyelvű közlés: Interview mit Attila Kovács – Kunst & Mathematik, in: heute Kunst, 1975., Nr.12, Milano "Alapelvek és következtetések"Szintetikus szekvenciák 1968–1995, Műcsarnok, Budapest 1995., katalógus címmel.
Művei általában kétdimenziós síkban valósultak meg. Vagy síkban indulnak, majd a matematikailag rögzített szekvenciális mozgás ritmusát követve épülnek fel, kilépnek a térbe és egyfajta geometrikus frízt alkotnak a falon. Fatábláinak és papíralapú műveinek feltűnő együtthatója a semmi máshoz nem hasonlítható kimagasló manualitás. A művész minden táblaképe 40 rétegben alapozott hordozóra készült egyedi kivitelezésű festmény. Kovács Attila művei az emberi összpontosítás kivételes példái. A festéket, mint élő anyagot használta, amit tudásának teljes birtokában, irányítottan a kép anyagának egyik összetevőjévé alakított, azaz létrehozott egy „képi igazságot, képi minőséget”.
Kovács Attila műveit a nemzetközi múzeumi gyűjtemények, a minimal art, concept art, monochrome, és a non-relational art művészek kontextusában mutatják be.
Életművét a megszámolhatóság jellemzi. Az egyszerre egy és összetett saját világát több együttlévő, de külön-külön is értelmezhető alkotóelemből építette fel: „Akármiről gondolkodunk vagy akármit szemlélünk, két különböző útja lehet annak, ahogyan kapcsolatba kerülünk bármivel vagy bárkivel: FOLYAMATOSAN vagy SZAKASZOSAN. Ezért minden létezőt, ami az összes többitől elkülönül, jó, ha mint egyet is és mint összetettet is vizsgálunk. A szakaszosság azonban közvetlen rokona valami olyasminek, amit a művészek nemcsak, hogy nem szeretnek, hanem egyenesen megvetnek: ez pedig a MENNYISÉG és annak nyelvi megnevezése a SZÁM.” (Kovács Attila)
„Amit látunk, az nem látható elemekből van összetéve, amit gondolunk, az nem gondolatokból van összetéve, hanem nyelvtani szintézis eredménye. Minden nyelvi viszonyulás érzéki a „szállítóeszközök” tekintetében, szabályai ellenben nem érzékiek, hanem strukturálisak. A képi formát meghatározó paraméterek, azaz a kép információs struktúrája nem látható, hanem valamely információs struktúrából eredő forma válik láthatóvá. Az információ formációvá, formává szervezi az anyagot.”
(részlet, Kovács Attila: Az átalakítás elve – a transzformációk elmélete., 1977)
Kiállítások (válogatás)
Egyéni 1969 Galerie Hansjörg Mayer, Stuttgart, Nyugat-Németország
1970 Galerie Studium Generale, Universität Stuttgart, Stuttgart, Nyugat-Németország
1970 Atelier Glasmeier, Gelsenkirchen-Buer, Nyugat-Németország
1971 Galerie Mutzenbach, Dortmund, Nyugat-Németország
1971 Kunstverein, Unna, Nyugat-Németország
1972 Galerie Szepan, Gelsenkirchen, Nyugat-Németország
1972 Galerie Teufel, Köln, Nyugat-Németország
1973 Cologneischer Kunstverein, Köln, Nyugat-Németország
1973 Galerie Swart, Amszterdam, Hollandia
1974 Wilhelm-Hack-Museum, Ludwigshafen, Nyugat-Németország
1974 Galerie Jesse, Bielefeld, Nyugat-Németország
1975 Galerie Teufel, Köln, Nyugat-Németország
1976 Albers-Kovács, Museum Ludwig, Köln, Nyugat-Németország
1976 Kovács-Albers, Galerie Teufel, Köln, Nyugat-Németország
1977 Galerie Swart, Amszterdam, Hollandia
1977 Galerie Hermanns, München, Nyugat-Németország
1978 Galerie Hilger + Schmeer, Duisburg, Nyugat-Németország
1979 Galerie Brigitte March, Stuttgart, Nyugat-Németország
1979 Galerie Karin Fesel, Düsseldorf, Nyugat-Németország
1979 Junior Galerie, Düsseldorf, Nyugat-Németország
1980 Galerie Seestrasse, Rapperswil, Zürich, Svájc
1981 Galerie Hermanns, München, Nyugat-Németország
1981 Grafiksammlung Dieter Lohl, Unna, Nyugat-Németország
1982 Artothek, Köln, Nyugat-Németország
1982 Galerie Brigitte March, Stuttgart, Nyugat-Németország
1982 Galerie Czyszczenie Dywanow, Lódz, Lengyelország
1983 Kunstmuseum Hannover, Sammlung Sprengel, Hannover, Nyugat-Németország
1983 Edition & Galerie Hoffmann, Friedberg, Nyugat-Németország
1983 Galerie red and blues, Maastricht, Nyugat-Németország
1986 Galerie Wack, Kaiserslautern, Nyugat-Németország
1987 Wilhelm-Hack-Museum, Ludwigshafen, Nyugat-Németország
1987 Fészek Galéria Mengyán andrással, Budapest
1988 Galerie Hermanns, München, Nyugat-Németország
1988 Galerie Brigitte March, Stuttgart, Nyugat-Németország
1988 Rathaus, Waldshut-Tiengen, Nyugat-Németország
1989 Galerie Wack, Kaiserslautern, Nyugat-Németország
1990 Galerie Karin Fesel, Düsseldorf, Németország
1991 Kassák Múzeum, Budapest
1992 Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
1993 Galerie Karin Fesel, Düsseldorf, Németország
1993 Szombathelyi Képtár, Szombathely
1993 Fészek Galéria, Budapest
1993 Galerie Ermitage, Berlin, Németország
1994 Collegium Budapest, Insitute for Advanced Study, Budapest Kiscelli Múzeum, Budapest
1995 Galerie Ucher, Köln, Németország
1995 Műcsarnok, Budapest
1995 Galeria u Jezuitów, Poznen, Lengyelország
1998 Szinyei Merse Pál Társaság, Pest Center Galéria, Budapest
2001 Pécsi Tudományegyetem, Pécs
2002 Erzbischöfliches Diözesanmuseum, Kolumba Museum, Köln, Németország
2004 Kunst aus NRW, Düsseldorf, Németország
2005 Galerie Brigitte March, Stuttgart, Németország
2007 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Cluj-Napoca (Kolozsvár), Románia
2007 Symmetry: Art and Science, ISIS-Symmetry, Universidad de Buenos Aires, Argentina
2007 Quadrate und Metaquadrate, Galerie B. March, Stuttgart, Németország
2008 Symmetry: Art and Science, ISIS-Symmetry, Haus für Architektur, Lviv, Ukrajna