Donji Žirovac falu Horvátországban, Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Dvorhoz tartozik.
Fekvése Sziszek városától légvonalban 41, közúton 65 km-re délnyugatra, községközpontjától légvonalban 20, közúton 23 km-re északnyugatra a Báni végvidék déli részén a bosnyák határ közelében fekszik.
Története Az 1683 és 1699 között felszabadító harcokban a keresztény seregek kiűzték a térségből a törököt és a török határ az Una folyóhoz került vissza. Ezután a török uralom alatt maradt Közép-Boszniából, főként a Kozara-hegység területéről és a Sana-medencéből pravoszláv szerb családok érkeztek a felszabadított területekre. Az újonnan érkezettek szabadságjogokat kaptak, de ennek fejében határőr szolgálattal tartoztak. El kellett látniuk a várak, őrhelyek őrzését és részt kellett venniük a hadjáratokban. Žirovac benépesülése is a 17. század vége felé kezdődött, majd több hullámban a 18. században is folytatódott. Első temploma 1693-ban már állt, mivel parókusát említik. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék (horvátul Banovina), mely katonai határőrvidék része lett. 1745-ben megalakult a Petrinya központú második báni ezred, melynek fennhatósága alá ez a vidék is tartozott.
1881-ben megszűnt a katonai közigazgatás és Zágráb vármegye Kostajnicai járásának része lett. 1857-ben Ostojićival együtt 2053, 1910-ben már nélküle 1432 lakosa volt. A 20. század első éveiben a kilátástalan gazdasági helyzet miatt sok žirovaci vándorolt ki a tengerentúlra. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a Független Horvát Állam része volt, de szerb lakossága fellázadt a fasiszta hatalom ellen. A lázadás 1941. augusztus 22-én vette kezdetét, majd szeptemberben megalakult az első partizán egység, mely a nevezetes 7. banijai brigád része lett. A brigád a Sutjeska völgyében vívta legvéresebb harcait a német megszállókkal, ahol közülük sokan elestek. 1942-ben megtorlásul usztasa egységek vonultak be a településre, ahol sokakat kivégeztek, a többieket pedig koncentrációs táborba hurcolták. A háború után a béke időszaka köszöntött a településre. Enyhült a szegénység és sok ember talált munkát a közeli városokban. Ennek következtében újabb kivándorlás indult meg. Sok fiatal települt át a jobb élet reményében Glinára, Dvorra, Petrinyára, Bosanski Noviba. A falu 1991. június 25-én jogilag a független Horvátország része lett, de szerb lakói a Krajinai Szerb Köztársasághoz csatlakoztak. A falut 1995. augusztus 8-án a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A lakosság elmenekült. Később néhány, főként idős ember visszatért. 2011-ben 46 állandó lakosa volt.
Népesség Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 0 0 0 423 482 468 405 459 335 333 306 222 199 128 53 46 (1857 és 1880 között lakosságát Gornji Žirovachoz számították.)
Nevezetességei Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt pravoszláv temploma 1830-ban épült. A II. világháború idején 1943-ban német bombatalálatot kapott és már nem állították helyre. Berendezése teljesen tönkrement. Ennek ellenére a romos templomot alkalmanként még mindig használja a helyi pravoszláv közösség. A 20. század elején épített népi építésű földszintes faház pincével a település központjában.
Jegyzetek
Források Dvor község hivatalos oldala Dvor község rendezési terve Snv:hr: Filip Slikan: Kulturno historijski spomenici Banije Zagreb, 2008. A felső-károlyvárosi pravoszláv püspökség honlapja
Kategória:Sziszek-Monoszló megye települései