Paola Turci (Róma, 1964. szeptember 12. –) olasz könnyűzenei énekesnő.

Élete 1980-as évek A zenei életben az 1986-os Sanremói dalfesztiválon L'uomo di ieri (Tegnapi férfi) című dalával jelent meg, ám a döntőből kiesett. A következő három évben ismét részt vett a fesztiválon és mindegyiken elnyerte a Kritikusok díját: 1987-ben Primo Tango (Első Tangó) , 1988-ban Saró bellissima (Nagyon szép leszek) és 1989-ben Bambini (Gyerekek) című dalaival. Utóbbi dal az Argentínában 1976–1983 között regnált katonai junta gyermekáldozatairól szól.

1990-es évek

1990-ben ötödik alkalommal vett részt a versenyen, ám ezúttal a „Nagy” kategóriában, amiben a 4. helyezést érte el Ringrazio Dio (Köszönöm, Istenem) című dalával. 1991-ben kiadta Candido albumát, az azévi Cantagirót megnyerte a szárd tradicionális dalokat éneklő Tazenda együttessel. 1991 őszén E mi arriva il mare című dalt duettben énekelte Riccardo Cocciantevel. 1993-ban hatodik alkalommal vett részt a Sanremói Dalfesztiválon, ahol 7. helyezett lett a Stato di calma apparente (Látszólagos nyugalmi állapot) dalával. Ez volt az első alkalom, hogy saját maga által szerzett dalt énekelt a fesztiválon. Ragazze című albuma ebben az évben jelent meg.

Autóbalesete

1993. augusztus 15-én az énekesnő Saab 9000-es autóját vezetve az A3-as autópályán tartott Szíciliából a Campaniában levő Golfo di Policastro felé egy koncertre, a hátsó ülésen menedzsere ült. Az énekesnőnek a rádiótelefonja folyamatosan csörgött, amit ki akart kapcsolni, emiatt nem figyelt az útra, és nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autója fejreállt, az arca tele lett üvegszilánkokkal, a jobb szemét az orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni, ám az arcán 12 műtétet kellett végrehajtani.

Diszkográfia Stúdiólemezek 1988 – Ragazza sola ragazza blu 1989 – Paola Turci 1990 – Ritorno al presente 1991 – Candido 1993 – Ragazze 1995 – Una sgommata e via 2002 – Questa parte di mondo 2005 – Tra i fuochi in mezzo al cielo 2009 – Attraversami il cuore 2010 – Giorni di rose 2012 – Le storie degli altri 2017 – Il secondo cuore

Coverlemezek 1997 – Oltre le nuvole 2000 – Mi basta il paradiso

Válogatáslemezek 1996 – Volo così 1986-1996 2015 – Io sono

Élőzenei lemeze 2004 – Stato di calma apparente

Jegyzetek

Kategória:Olasz énekesek Kategória:Rómaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz nők Kategória:1964-ben született személyek