Az amerikai őslakók vallásai tárgyalásánál fontos figyelembe venni az eltéréseket, mert míg a természeti népek természeti vallásokat, addig például a későbbi európai kultúrák bonyolult "államvallás"okat gyakoroltak.
Kolumbusz Kristóf érkezése előtt (1492) három jelentős indián kultúrnép élt a középkori amerikai kontinensen: az aztékok (Mexikó), a maják (Közép-Amerika) és az inkák (Peru, Ecuador, Bolívia). A jó és rossz etikai fogalmát nem ismerték, bár vallásukra a dualisztikus felfogás jellemző volt, mint például: világosság-sötétség, élet-halál stb.
Bizonyos indián törzsek totemisztikus-animista vallási hiedelmeiben helyet kaptak a teremtő szellemek. Vallásaik egyes történelem előtti vallásokkal rokoníthatók, csak tendenciáikban mutatható ki, hogy az egyistenhit felé tartanak.
Megemlíthetjük, hogy az indiánok hittek egy Legfőbb Lény létezésében is, de kilétét legfeljebb körvonalazni tudták.
Majdnem egész Amerikában elterjedt volt az a nézet, hogy a világ az ősvízből, az özönvízből jött létre. A bibliai vízözöntörténethez hasonló mondáik is vannak. E szerint az ősi vízözön hajdanán csaknem az egész emberiséget elpusztította. Az inkák szerint erre a pusztításra azért került sor, mert a teremtő (Virakocsa) először óriásokkal népesítette be a Földet, akiktől viszont ő maga is megijedt, ezért vízözönnel elpusztította őket, és mindössze három kiválasztottat hagyott életben, a mai emberek őseit.
Közép-Amerika
A közép-amerikai vallás alapvető fogalmainak és ezek ábrázolásának a legkorábbi megjelenése olmék területen igazolható.Davide Domenici: Mexikó és Közép-Amerika a Kolombusz előtti időkben. 90. oldal, Gabo, 2001 A legfontosabb szertartási központ La Venta volt, de ezen kívül fontos központ volt még Tres Zapotes, San Lorenzo Tenochtitlán, Laguna de los Cerros, Las Lima.
A Kr. e. 2. évezred végére, a már kialakult falusias környezetben létrejött egy uralkodói réteg, élén a papkirállyal. Ez az elit próbálta meg először kifejezni vallási és politikai hatalmát időtálló alkotások segítségével. Ezek az uralkodók valószínűleg isteneik földi megtestesüléseiként próbáltak megjelenni a nép előtt.
Az olmékok vallását és a hozzájuk kapcsolódó rítusokat más népek is átvették, főleg a távoli vidékekről nehezen beszerezhető jade és obszidián kereskedelem révén. Ez képezte az olmékok kulturális hatásának alapját.
Az olmékok egyfajta sámánisztikus vallást gyakoroltak, aminek az eredete távoli időkre nyúlik vissza. A nahualizmus koncepciója szerint a sámán képes állatok, elsősorban a jaguár alakját magára ölteni. A nahual szó azték kifejezés, és álöltözetet jelent.Maria Longhena: Az ősi Mexikó: maják, aztékok és más Kolombusz előtti népek. 24. oldal, Officina, 2005 Ezek az állatok az istenek másai voltak a prekolumbán népek hiedelmei szerint. A sámánok bódító hatású anyagok, hallucinogén gombák vagy dohány segítségével léptek kapcsolatba a természetfeletti világgal. A szertartások a templomok titkos helyiségiben, barlangokban mentek végbe áldozatok, vagy önáldozatok kíséretében.
Teotihuacan – amelynek piramiskörzetét nagyjából Krisztus idején alapítottákhttp://www.metmuseum.org/toah/hd/teot/hd_teot.htm – vallása hasonló volt a többi közép-amerikai valláshoz. Ugyanazokat az isteneket imádták: a Tollas Kígyót (a későbbi aztékok Ketzalkóatlját), és az Esőistent (az aztékok Tlaloc-ját.)Coe (1994), p. 101. Teotihuacan fontos vallásos központ lévén, a papok kasztja itt is nagy politikai hatalommal bírt, mint minden korabeli, közép-amerikai társadalomban. Az ember- és állatáldozatot is kultiválták, ahogy azt az ásatások kimutatták. Szentnek vélt állataikat és azokat, melyeknek katonai erőt tulajdonítottak, ketrecekbe helyezve szintén élve temették el.
A közép-amerikai történelem későbbi fejezeteiben a maják és az aztékok nem képzeltek el igazi mennyországot: az ember végső célja az volt, hogy beteljesítse létezését, ciklikussá váljon a kozmoszban, egybeolvadjon vele.
A maják a világmindenséget egymás felett elhelyezkedő világok formájában képzelték el. Közvetlenül a Föld felett tizenhárom ég vagy "égi réteg" magasodott, a Föld alatt pedig kilenc "föld alatti világ" rejlett, amelyek a poklot alkották. A Föld közepén a "Kezdet fája" emelkedett. A "Kezdet fájának" hűs árnyékában a paradicsom foglalt helyet. Ide kerültek az igazak lelkei, hogy kipihenjék az erejükön felüli nehéz földi munkát, nyugalomban és vidámságban.
A maják a Nap útvonalát egyenlő idejű szakaszokra osztották. Ilyen időszak tizenhárom volt, s a Nap mindegyikben kb. húsz napig tartózkodott. Tizenháromszor 20 napos hónap volt egy napév.
Jellegzetesek a maja templompiramisok, amelyek minél magasabbak voltak, annál "közelebb" voltak az istenekhez a rajtuk levő templomok és a bennük imádkozó papok. A nagy tekintélynek örvendő papok gyakran emberáldozatot mutattak be, elsősorban a hadistennek, az eső- és napistennek. Legtöbbször hadifoglyokat áldoztak fel. Az aztékoknál legmegszokottabb az volt, amikor a feláldozandó élő ember szívét kimetszették. Több pap tartotta az áldozat kezét-lábát kifeszítve az oltáron, miközben melléből a főpap egy obszidián-késsel kivágta a még dobogó szívet és felajánlotta Vitzilopocstli istennek. Ezután az élettelen testet lehajították a templom lépcsőin. Az aztékoknál a főisten Vitzilopocstli (Huitzilopochtli), maga a Nap. Ő volt a világ teremtője. A hatalmas piramisok tetején épült templomok az ő templomai voltak, az emberáldozatok vértől csepegő szíve az övé volt. Az azték nép a Nap fiainak nemzete; felkeltét harsonaszóval és áldozatokkal ünnepelték, templomaiban aranytükrök verték vissza a fényét. Elterjedt volt még a tűzáldozat: az áldozat elevenen való megégetése, illetve az elevenen való megnyúzás is. Magáról a szertartássorozatról viszonylag kevés ismeretünk van.
A kultusz főpapja maga az uralkodó volt, alá tartozott a kifejezetten hierarchikusan működő papi szervezet. A papok isteni méltóságra tartottak igényt. Az aztékok vallásosságát nemcsak a kegyetlen rítusok határozta meg, hanem bensőségesség is. Imádságaikban mély bűnbánat, az ínséget szenvedők iránti részvét, a vezeklésre való hajlam nyilvánult meg. A papság mellett voltak magukat aszkézisben gyakorló szerzeteseik is. A társadalmukban a becsületesség, a szigorú szexuális erkölcsösség voltak az egyik legfontosabb erkölcsi értékek. Halállal büntették a házasságtörést, a lopást, csalást, a hazaárulást, az orgazdaságot.
A borzalmakba vesző napkultusz nem állt fenn ellentmondás nélkül. Az istenek közt ott találjuk Ketzalkóatl istent, aki a napisten előtt uralkodott, de elvesztette a trónját, s keletre menekült, ahonnan azonban visszavárták. Ketzalkóatl nem kívánt emberáldozatokat, oltárára gyümölcs és virág került és a magasabb rendű, békés kultúrának az isteneként tisztelték az aztékok. Számos istenségük között Centeotl néven tisztelték az istenek anyját is, aki a termékenység istennője volt. Őt gyermekkel a kezén ábrázolták és "édesanyjuknak" nevezték, miben a hódító spanyolok a Mária-tiszteletra való vonatkozásokat láttak. Más hasonló istennőjük Csikomekoatl (Xilonen), a kukoricatermés patronája, akinek bizonyos mértékig a kukorica növését visszatükröző hitregéje és tisztelete a borzalmakba vesző kultusszal méltó párja volt Vitzilopocstli (Huitzilopochtli) tiszteletének. Neki minden évben egy fiatal lányt áldoztak fel, aki az istennő megszemélyesítője volt. A papok lefejezték a lányt, majd az összegyűjtött vérével behintették Csikomekoatl szobrait. A testet megnyúzták, az egyik pap pedig magára húzta a bőrt.Szergej Alekszandrovics Tokarjev: Mitológiai enciklopédia I. , Bp., Gondolat. 1988
Azték panteon Amimitl (tavak és halászok istene) Atlakoja (aszályisten) Aviateto (öt gyönyöristen csoportja) Makvilkvetzpalin (Öt gyík) Makvilkozkakvautli (Öt keselyű) Makviltocstli (Öt nyúl) Makvilsocsitl (Öt virág, az ötös első számú tagja, játékok, virágok és gyönyörök istene) Makvilmalinalji (Öt fű) Capotlán Tenan (Capotlán anyja, Capotlán város istennője) Citzimime (csillagdémonok) Csalcsiutlikve (Jadeszoknyás nő, vizek istennője, időjárás egyik vezérlője, szülés és születés védnöke) Csikomekoatl (vagy Silonen, Hét kígyó, Csalcsiutlikve megjelenési formája, a kukorica, és általában az étel védnöke) Ehekatl (Szél ura, Ketzalkoatl megjelenési formája, az eső hírnöke) Ilamatekutli (Idős asszony, öreg istenanya) Itzpapalotl (Obszidiánpillangó, az obszidiántőrrel elvégzett áldozatok védnöke, a háború istennője) Itzlakoliuki-Iskimilji (Görbe obszidiánkés, fagy és hó, fenyítés és kövezés, vakság istene) Jakatekutli (Nagyorr ura, a kereskedők istene) Ketzalkóatl (Tollas (vagy Drága-) kígyó, a szél ura, gazdag legendáriummal) Kenteotl (az istenek anyja; termékenység) Kilaztli (Ilmatekutli egyik megnevezése) Koatlikve (Kígyószoknyás nő, hadisten, Vitzilopocstli és még számos isten anyja) Kojolsauki (Haragos arcú, holdistennő, Koatlikve egyik leánya) Kosolsaukvi (holdistennő) Majavel (Magvej istennője, a virágzó magvejA magvej az a növény, amelyből a pulquét állították elő védnöke) Miktlánszivatl (Miktlán úrnője, Miktlántekutli felesége) Miktlántekutli (Miktlán ura, az Alvilág és halál istene) Miktekaszivatl (Miktlánszivatl egyik névváltozata) Miskoatl, (Felhőkígyó, a vadászat ősi istene, az azték panteonban jövevény, az otomik és csicsimékek első számú istene) Nanavatzin (az isten, aki feláldozta magát, hogy a Nap felkelhessen) Oktli (a pulque istene) Ometeotl (Kettősség istene, Ometekutli és Omeszivatl, vagyis a férfi és a nő egysége) Ometekutli (Férfi úr) Omeszivatl (Nő úrnő) Ometocstli (Két nyúl, a pulqueistenek gyűjtőneve) fontosabb tagjai: Majavel Patekatl Papaztak Tepoztekatl Tomegau Sipe-Totek (Nyúzott urunk, a tavasszal újjászülető növények, a keleti égtáj és felkelő Nap istene, az „emberek megnyúzása” ünnepen a feláldozott gladiátorok megnyúzott tetemeit neki adták) Siutekutli (Türkiz úr, tűzisten, az uralkodás és idő védnöke) Socsipilji (Virágherceg, a lelkek ura, Makvilsocsitl és Szinteotl istenek védnökségeit egyesíti) Socsiketzal (Virágketzal, a művészetek, szövés- és kézművesmesterség, valamint a szexualitás istennője) Solotl (Kutyaisten, a balszerencse istene) Szinteotl (egy kukoricaisten, Toszi gyermeke) Szitlalikve (Ilmatekutli egyik megnevezése) Szivakoatl (Kígyónő, Ilmatekutli egyik megnevezése, a bábák és a föld egyik istennője) Szivateteo (női harcosok és gyermekszülésbe belehalt nők csoportneve) Temazkalteszi (Temazkalji istennője, orvosok, bábák, gyógynövények védnöke) Teteoinnan (Toszi egyik megnevezése, istenek anyja) Tezkatlipoka (Füstös tükör, uralkodók, harcosok és varázslók istene) Tezkatzonkatl (Fénylő hajú, a részegek védnöke) Tlalji Ijoljo (Toszi egyik megnevezése) Tlalok (eső és villámok istene) Tlaltekutli (Föld úr, nő és férfi is lehet, az újjászületés istennője) Tlavizkalpantekutli (Hajnal ura, a Vénusz bolygó reggeli megjelenésének istene, Ketzalkoatl egyik alakja) Tlazolteotl (Koszistennő, a termékenység, a megtisztulás és egyben a piszok istennője) Tonakatekutli (Táplálásunk ura, azonos Ometekutlival) Tonakaszivatl (Táplálásunk úrnője, azonos Omeszivatl-lal) Tonatiu (Nap isten, a Nap és a naptár istene) Tonantzin (földistennő) Toszi (Nagymama, a régi dolgok és a nyugati égtáj istennője) Vevekojotl (Vén prérifarkas, tánc és zene istene) Veveteotl (öreg isten, a házitűzhely védnöke) Vistoszivatl (Sóistennő, az esőistenek legidősebb nővére) Vitzilopocstli, (Déli kolibri, a vadászat istene)
Az istenek irányították az életüket. Tőlük vártak segítséget, ők küldték a betegségeket. megkövetelték az áldozatokat, máskor az önmegtartóztatást vagy józanságot kívántak, adtak szerencsés napokat stb. Az aztékok különböző célokra különböző naptárakat dolgoztak ki. Ezekből náluk a három legfontosabb a rituális naptár, az éves naptár és az 52 éves körnaptár volt.
Az aztékok több túlvilági birodalmat ismertek: a kilenc szintű alvilág, a Miktlan ; a Tlalokan az esőisten és a paradicsom birodalma; a Nap háza, ahová a hős harcosok jutottak.
Dél-Amerika