Digitális televízió Romániában – a műsorközlés és szórakoztatás korszerű módja

Romániában 2012 után hivatalosan megtörtént az analóg lekapcsolás. A műsorterjesztés formái ekkor a műholdas sugárzásra és a kábeltelevíziós műsorelosztásra tevődtek át. Időközben megkezdődött a digitális földfelszíni adóhálózat kiépítése.

Előtörténet Romániában 1956 óta működik a televízió. A műsorszórást az analóg gerincadók végezték, például Nagyvárad a 3-as csatornán, Temesvár a 9-es csatornán, Kolozsvár a 11-es és Arad 12-es csatornán. A televízió második műsora korlátozott helyeken volt fogható 1968-tól. A rendszerváltás utolsó éveiben Elena Ceaușescu utasítására – energiatakarékossági okokra hivatkozva – jelentősen csökkentették ezek adásidejét, a második műsort lekapcsolták.

A diktatúra bukása robbanásszerű változást hozott. 1989 decemberétől magyar nyelven is megszólalt a bukaresti televízió, 1990-től a kolozsvári stúdió magyarul, később németül is sugárzott műsort. A vidéki stúdiók sorra életre keltek: Marosvásárhely, Arad, Temesvár, Nagyvárad, Brassó, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely. 1990-ben újraindult a TVR2, a második műsor. Az akkoriban már jól hozzáférhető analóg technikára alapozva rengeteg kisvállalkozás kezdett televíziós műsorkészítésbe. 2001-től kiterjedt a kábeltelevíziós társaságok műsorválasztéka is (UPC, RCS& RDS és Digi). A román televízió adása 2002 után felkerült műholdra (Hellas 2). A stúdiómunkák digitális formában készültek. A Médiatudományi Könyvtár adatai szerint Sepsiszentgyörgy a 38-as csatornán önálló műsort sugárzott. Ennek már nem látszik jele; Sepsiszentgyörgyöt a Bucsecs 2495 méteres csúcsa (a Coştila) látja el műsorral (délebbre van még Brassótól is).

Az önálló Erdélyi Magyar Televízió a digitális átállással elvesztette földfelszíni terjesztését; jelenleg csak kábelen és műholdon nézhető.

A DVB adások kezdetei Az első digitális földfelszíni adók DVB-T szabvány szerint működtek 2005 után, amikor a digitális átállásra vonatkozó törvény megjelent. Erre a célra új adó épült Bukarestben (București-Herăstrău) a RADIOCOM tornyában az 54-es és 59-es csatornán, a PRO-TV műsorával a 31-es csatornán, valamint Nagyszebennél a Păltiniș (Szebenjuharos) csúcsán a 47-es csatornán. 2008-tól megkezdődött a második digitális multiplex kiépítése; az említetteken kívül a București-Piața Sudulu adótornyon is. 2006-tól a harmadik multiplexet is elindították Bukarestben a Piața Charles de Gaulle adótornyon. A második multiplex csatornái: (59-es csatorna Bukarest, 47-es csatorna Nagyszeben): TVR 3, TVR Cultural, Kanal D, Prima TV, Money Channel, Music Channel, Antena 3 (Bukarest) és Antena 1 (Nagyszeben)

Az analóg adások legtöbbjét már lekapcsolták. 2017-re az alábbiak maradtak: LocalitatehelyszíncsatornaműsorAgnitaSzentágotaE7TVR 1Bistriţa BeszterceE34 TV Bistriţa E37Naţional TV E38Pro TV E56 AS-TVBeiuș, Piața Samuil Vulcan Belényes E22 Naţional TVBihor, Curcubăta MareNagy-Bihar E8 TVR 1Baia Mare Nagybánya E7Realitatea TVBucegi, CoștilaBucsecs E6TVR 1Cluj-Napoca, FeleacKolozsvár, Feleki tetőE11 TVR 1Cluj-Napoca Kolozsvár E8 TVR 2Iași PietrarieJászvásárE9 TVR 1Miercurea CiucCsíkszerdaE7Prima TVSfântu GheorgheSepsiszentgyörgy E11Antena 1Sibiu, PăltinișNagyszeben, SzebenjuharosE7TVR 1Târgu MureșMarosvásárhelyE7Prima TVVăratec E7 TVR 1

Legújabb információk értelmében 2018 májusában az utolsó analóg tévéadókat is lekapcsolták.

A DVB-T2 hálózat kiépítése

thumb|DVB-T2 ellátottság 2016 decemberében

Az analóg műsorsugárzáson túllépett a történelem, a DVB-T szabvány helyébe új lépett, ugyanakkor Románia adóhálózata még erősen hiányos volt. A hétköznapi emberek számára drága volt a műholdas adások vétele. Ezt kihasználva rohamosan törtek előre a kábelszolgáltatók. Látva a helyzet gyöngeségeit Románia kormánya olyan lépésre szánta el magát, amellyel az addig fejlettebb Magyarországot is megelőzte: 2012-ben deklarálták a DVB-T2 szabványra való áttérést. Előnyös gazdasági helyzetben döntöttek: kevés DVB-T adóállomás, illetve vevőkészülék üzemelt még: megfelelő időpont mutatkozott az új szabvány bevezetésére.

A döntés értelmében az első multiplexnek 2016-ra le kellett fednie az egész országot, és 2017 májusától el kell kezdeni a második multiplex adóhálózatának kiépítését. Sorrendben a MUX1-et a MUX2, a MUX4, a MUX3, végül a MUX5 követi. A MUX5 a VHF sávot használja majd, ahol működnek még analóg adók, ezért maradt a végére. A műsorválaszték Az első multiplexnek ingyenesnek kell lennie (free to air). Rendelkeznie kell teletext és EPG (elektronikus műsorújság) szolgáltatással, és alkalmasnak kell lennie a nagyfelbontású (HD) képminőség továbbítására.

Az első DVB-T2 multiplex szerkezete:

Országos csatornák: TVR 1, TVR 2, TVR 3

regionális csatornák: TVR Cluj, TVR Iași, TVR Craiova, TVR Timișoara, TVR Tîrgu Mureș,

TVR HD (a TV HD leginkább az első műsort sugározza jó minőségben).

A Iași megyei terület (Moldva) önálló regionális multiplexet kapott, amely Piatra Neamț (Karácsonkő) területén működik.

A technikai háttér Az adóhálózat elemeit egységes forrásból rendelték meg; valamennyit a Kathrein-Werke AG. szolgáltatótól.

A területi beosztás tervei Abból kiindulva, hogy egy-egy megyén belül a domborzati viszonyok általában egységesek, olyan zónákra osztották fel az országot, ahol a tévéadók a megyeszékhelyet, vagy annak környékét látják el műsorral.

Románia földrajzi adottságai eltérnek Magyarországétól. Nálunk A Kékes, a Kabhegy és a Mecsek elegendően kiemelkedő sugárzási helyek ahhoz, hogy az alföldi részeken is jó vételt biztosítsanak. Ilyen Romániában igen sok helyen rendelkezésre áll. Azonban a fentiekhez hasonlóan létesítettek olyan sugárzási helyeket is, amely nem köthető valamely megyéhez. Ilyen a Csicsói-Hargita (Hargitafürdő), a Nagy-Bihar csúcsa, a Lápos Bákó felett, vagy Gyergyószentmiklós felett a borszéki adótorony. Jellemző például Besztece, ahol a városban analóg adók működnek, a DVB-T2 adót viszont hegyre építették (Nagy-Henye). A kolozsvári adót hegygerincre telepítették (Feleki tető), így észak (Kolozsvár) és dél felé (Torda) is képes sugározni. Az adótornyok a földrajzi adottságoknak megfelelően helyezkednek el.

Az egymáshoz közeli adóberendezések többnyire Single-frequrncy network (szinkron) üzemben működnek, például a Zilah környéki két adó; a Meszes és Dés, vagy Beszterce és Vatra Dornei, Nagyvárad és Sólyomkővár (Șinteu), illetve Temesvár-Magyarmedves és Arad-Világos; legtöbbjük az 1-es multiplexen. Nr crtLocalitateHelyMUX 1MUX 2MUX 3MUX 4MUX 5 1Constanța, LitoralKonstanca3044482110 2Călărași364647317 3București, Beceni, HerăstrăuBukarest303732348 4Alexandria423335316 5Craiova, Șimnic283739348 6Calafat, Pleniţa213335275 7Reșița Semenic, Piatra GozneiResicabánya443638349 8Turnu Severin, BalotaSzörénytornya402547316 9Petroșani, ParângPetrozsény293638229 10Râmnicu Vâlcea, Izbășești272326465 11Ploiești, Strejnic (Coștila)2241392110 12Buzău, Buzău-IstrițaBodzavásár284427455 13Galați RR (Băleni)Galac242926336 14Tulcea, TopologTulcsa384132359 15Brașov TâmpaBrassó (Cenk)342942356 16Sibiu, GușterițaNagyszeben, Szenterzsébet372847437 17Deva, Nucet Releu telecomunicaţiiDéva (Kozolya felett)2123324510 18Făget-CoşeviţaFacsád - Kiskossó283326425 19Timișoara, Rudicica - UrseniTemesvár (Ruzicskatelep – Magyarmedves)2139(46)27478 20Arad ȘiriaArad (Világos)21393547(34)8 21OradeaNagyvárad442527455 22BihorNagy-Bihar303656(22)437 23Cluj-NapocaKolozsvár (Erdőfelek)263331429 24Târgu Mureș, Platoul CorneştiMarosvásárhely (Somos-tető)242527365 25Gheorgheni (Borsec)Gyergyószentmiklós (Borszék)323331398 26Piatra Neamț, PietricicaKarácsonkő2630274810 27BacăuBákó394135455 28Iași, Breazu, PietrariaJászvásár432558(44)349 29Botoșani (Săveni)Botosány (Szövén)3154(2835456 30Suceava, MihoveniSzucsáva384146427 31Bistrița (Heniul Mare)Beszterce (Nagy-Henye)403422486 32Sighet (Dobăieş)Máramarossziget322526435 33Zalău, MeseşZilah (Meszes)302335398 34Satu Mare, MogoșaSzatmárnémeti (Kányaháza)213747288 35Focșani, Măgura OdobeştFoksány382550(32)219 36Comănești, LapoşKománfalva402337367 Nr crtLocalitateHelyMUX 1MUX 2MUX 3MUX 4MUX 5 Harghita-CiceuluiCsicsói-Hargita 32 3339 - -

A szócikk a román megfelelője alapján készült Televiziunea digitală terestră în România a források legtöbbjét az eredeti cikk sorolja fel.

További információk Erdélyi Magyar Televízió

Megjegyzések

Jegyzetek

Kategória:Románia Kategória:Románia kulturális élete Kategória:Digitális TV