Rasid Gezzal (Décines-Charpieu, 1992. május 9. –) francia születésű algériai labdarúgó, aki középpályásként játszik. A Beşiktaş JK labdarúgója.

Pályafutása Klubcsapatban Olympique Lyon Gezzal 2010 júliusában írta alá első profi szerződését, öt évre szerződve az Olympique Lyonhoz. Az ezt követő két idényt az amatőr bajnokságban szereplő tartalékcsapatban töltötte. Rémi Garde vezetőedző hívta fel a nagy csapathoz a 2012-13-as szezont megelőzően. A Lyonban október 4-én debütált az Európa-liga csoportkörében, az izraeli Íróní Kirjat Smóná elleni mérkőzésen.

A 2013-14-es szezonban súlyos hátsérülést szenvedett, így több hónapos kihagyást követően 2014. január 10-én térhetett vissza, de nem jutott sok játéklehetőséghez. A 2015-16-os szezontól vált meghatározó tagjává a csapatnak, ebben az idényben nyolc gólt és nyolc gólpasszt jegyzett. A következő bajnokságban 26 találkozón kétszer volt eredményes, de lejáró szerződését nem újították meg. AS Monaco 2017. augusztus 8-án igazolta le a bajnoki címvédő AS Monaco. Leicester City 2018. augusztus 5-én négyéves szerződést írt alá a Leicester City csapatával.

Válogatott Származása révén Gezzal jogosult volt az algériai és a francia válogatottban való részvételre is. 2013-ban tagja volt a francia U20-as válogatottnak és játszott a Touloni Ifjúsági Tornán. Felnőtt szinten az algériai válogatottat választotta, ahol 2015-ben mutatkozott be. Első válogatott gólját 2016. március 23-án szerezte Etiópia ellen.

Statisztika Klub 2017. május 24-én frissítve.

KlubSzezonBajnokságKupaNemzetközi kupaÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokLyon2012–1314120402012013–14000000002014–1518030202302015–16298524038102016–1726210110382Karrier összes871111221011913

Válogatott góljai Az eredmény minden esetben az algériai válogatott szempontjából értendőek.

GólDátumHelyszínEllenfélÁllás a gól utánVégeredményVersenysorozat 1. 2016. március 23. Mustapha Tchaker Stadion, Blida, Algéria Etiópia 6–0 7–1 2017-es afrikai nemzetek kupája selejtező

Jegyzetek

Külső információ

Kategória:Algériai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Algériai származású franciák Kategória:Francia labdarúgók