Az új népvándorlás Európába (A politikai ellenőrzés és a morális bizonyosságok elvesztése) Hans-Peter Schwarz német történész és politológus 2017-ben megjelent könyve.
A könyv címe németül: Die neue Völkerwanderung nach Europa (Über den Verlust politischer Kontrolle und moralischer Gewissheit), Deutsche Verlags-Anstalt, München, 2017
A szerzőről Hans-Peter Schwarz 1934-ben született, és az egyik legismertebb német történész és politológus. A szerző a Hamburgi, a Kölni és a Bonni Egyetemen volt professzor. Konrad Adenauerről (1986, 1991), Axel Springerről (2008) és Helmut Kohlról (2012) írt monográfiákat. 2017 tavaszán hunyt el.
bélyeg|Hans-Peter Schwarz (1934–2017)
Összefoglaló A menekültváltság, pontosabban az Európa felé tartó népvándorlás kezdete óta egész Németországban és Európában a politikai napirend első helyén szerepelnek a migráció, menekültpolitika és a menekültjog kérdései.
Hans-Peter Schwarz úgy véli, hogy a schengeni térség problémái, valamint az EU menekültjogának hibái vezethettek el ehhez a válsághoz, és azt is kifejti, hogy ezt a helyzetet hogyan rontotta tovább a politika irányt vesztett lavírozás. Ebben a politikai esszében a szerző kísérletet tesz a kiváltó okok alapos elemzésére, és elemzi az eseményeket, kritikus módon tárgyalja a válság kezelésének eddig alkalmazott különféle stratégiáit és azt is, hogy a menekültválság tekintetében mire kell Európának felkészülnie.
A szerző véleménye szerint a mai intézményi felépítésében az EU hosszú távon nem lesz képes megbirkózni az új népvándorlással. A mindenre kiterjedő, érvelő helyzetelemzést a könyv hatodik fejezetében a szerző konkrét és építő jellegű javaslatai követik.
Európát teljesen felkészületlenül érte az utóbbi évek tömeges migrációja, mely a Közel-Keletről és Afrikából indult és Európába tartott. Az EU nem gondoskodott külső határainak védelméről, miközben az EU-n belüli mozgás teljesen szabaddá vált. A szerző hangsúlyozza, hogy újabb menekülthullámok jönnek, és Európa tönkremegy, ha nem szab gátat az új népvándorlásnak.
Első fejezet: Nyitány: a fekete hattyú A szerző bevezetőjében a váratlan események dinamikájával foglalkozik. Nassim Nicholas Taleb, egy libanoni származású, Amerikában élő matematikus, írt egy könyvet, mely a valószínűtlen, nem várt eseményekkel foglalkozik, és 2007-es megjelenése óta a kockázatokat taglaló kutatások klasszikusa lett.Nassim Nicholas Taleb: The Black Swan. The Impact of the Highly Improbable, Random House, New York, 2007 Éppen úgy, ahogy az állatvilágban egy fekete hattyú nem várt megjelenése a fehér hattyúk között meglepetést vált ki, a jelenkor mindig meglep bennünket olyan eseményekkel, amelyeket valószínűtlennek tartottunk, de aztán mégis bekövetkeztek.
Schwarz szerint a menekültválság is ilyen nem várt esemény, s az EU intézményei nem képesek megbirkózni a menekültválsággal. Kifejti, hogy a schengeni-térség a maga nyitott határaival a menekültválság kiváltotta népvándorlás miatt csak rontott az EU helyzetén. Ezzel párhuzamosan az EU elvesztette a külső határai fölötti ellenőrzést. Az Európai Bizottság az Európa Tanács és az egyes tagállamok nem tudtak egységes politikát kialakítani. Ahelyett, hogy az EU körültekintően megszervezte volna külső határainak a védelmét, a szó szoros értelmében biztosította az EU-n kívül élő hatmilliárd ember bíróilag érvényesíthető jogát arra, hogy egy költséges menekültjogi eljárást indítson. Ezt a helyzetet a szerző által idézett Henry Kissinger így jellemzi: „Jelenleg egy nagyon ritka történelmi eseményt figyelhetünk meg. Egy régió nem védi a külső határait, hanem ehelyett megnyitja őket. Néhány ezer év óta ilyen még nem volt.”"Ilyen néhány ezer év óta nem volt" Interjú Henry Kissingerrel, Handelsblatt, 2015. december 29.
Második fejezet: Az új típusú népvándorlás A könyv első fejezete az új típusú népvándorlással foglalkozik. A szerző megállapítja, hogy „aki akarta, már a nyolcvanas években felismerhette, mi zajlik távoli országokban.”Hans-Peter Schwarz: Die neue Völkerwanderung nach Europa (Über den Verlust politischer Kontrolle und moralischer Gewissheit, Deutsche Verlags-Anstalt, München, 2017. 22. o. Az ENSZ „adatai szerint 2014 közepén Afganisztánból 2,7 millióan menekültek el. Szíriából szintén 2,7 millió menekültet regisztráltak. Ez azonban csak egy töredéke volt azoknak, akik a szíriai polgárháború következtében külföldre menekültek. Az ENSZ adatai szerint 2014-ben Libanonban 1,1 millió szíriai menekült volt, Törökországban 798 000, Jordániában 645 000, Irakban 220 000 és Egyiptomban 138 000. (…) Afrikában is menekülttáborok tucatjaiban zsúfolódtak össze közeli és távolabbi országokból származó menekültek. A polgárháború következtében bizonytalanná vált Líbiában is 230 000 lakóhelyéről elmenekült embert látott el az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.”I. m. 34. o.
A szerző leírja, hogy lépésről lépésre hogyan alakulnak ki a menekültáradatok: „A háborúk, polgárháborúk, járványok és természeti katasztrófák elől menekülők először a saját országukban keresnek menedéket, aztán a szomszédos országokban, ahol általában segélyszervezetek, de adott ország kormányai is menekülttáborokat tartanak fenn. Ha az ellátás és a szálláshelyek állapota drámai módon romlik, akkor a kilátásnélküliség elviselhetetlenné válik, és nő a nyomás abban az irányban, hogy a menekültek útnak induljanak. Ezekben a táborokban az alvilági szervezetek, melyeket a kormányok megtűrnek, sőt néha még támogatnak is, csak erősítik a migrációs nyomást. A szülőföldjüktől megfosztottak tömegmozgása végül eléri Európa tranzitországait.”
A bevándorlást az EU ebben az időszakban tovább könnyítette: „Pont abban az időpontban, amikor a Közel-Keleten már minden kétséget kizárólag zavaros állapotok alakultak ki, 2003-ban és 2004-ben az Európai Alkotmányos Szerződésben, majd a 2009. évi Lisszaboni Szerződésben mai szemmel nézve elképesztően könnyelmű módon kibővítették a menekültjogot.”I. m. 35. o.
A szerző szerint új népvándorlás alakult ki, amelyről az alábbiakat állapítja meg: „(1) Nem kétséges, hogy Európának még hosszú időn keresztül migrációs nyomással kell szembenéznie. (2) A nyomorúság elől menekülők 2013 és 2016 között lezajlott, nem szabályozott, tömeges és a menekültjogra támaszkodó bevándorlása, mely ismétlődéssel fenyeget, teljesen új, történelmi szempontból egyszeri jelenség. (3) Nyilvánvaló, hogy fiatalok százezrei kétségbeesetten, ellenállhatatlanul, reményekkel eltelve, de követeléseket is hangoztatva keltek útra, hogy kopogtatás nélkül kérjenek bebocsátást. (4) Azok a százezrek, akik a politikai zsarnokság, a háború, polgárháború, éhínség és nyomorúság elől menekülnek, nincsenek felfegyverezve. Nem hódítóként, hanem segélykeresőként érkeznek. (5) A menekültek megérdemlik a könyörületességet, és azt is tapasztaltak. De még egy, a nyomorúság miatt kiváltott invázió is invázió.”
Harmadik fejezet: Hogyan vesztette el az EU a helyzet feletti ellenőrzést? A szerző megállapítja: a schengeni-térség létrehozatalával párhuzamosan az EU nem gondoskodott külső határai megfelelő védelméről.
Amikor a schengeni-térségnek még nem kellett szembenéznie a népvándorlással, már akkor is sok probléma volt a nyitott határok rendszerében: „Az EU új tagjai körében Kelet-Európában és Délkelet-Európában örültek a vízumkötelezettség és a határellenőrzés megszüntetésének. Néhány jómódban élő régi tagország azonban inkább a hátrányokat érezte. Ezek az országok önkéntesen, visszavonhatatlanul és messzemenőkig lemondtak azon jogukról, hogy polgáraikat és államterületüket a nem kívánt személyek beutazása ellen megvédjék. Különösen nagy terhet jelentett a határokon átívelő bűnözés. A jó szándékkal kialakított nyitott határok Európája a határokon áthaladó bűnözés miatt egyfajta üzleti modellje lett az autótolvajoknak, a betörőknek, a lánykereskedőknek, a menekültcsempészeknek hogy és a több tízezernyi károsultat követelő betöréseknek.”I. m. 59–60 o.
Miközben a belső határvédelem megszűnt, az EU „lényegében véve nem tett semmit a tengeri külső határainak megbízható védelméért, mert az EU Működéséről Szóló Szerződésben minden fél figyelme főleg arra a kérdésre irányult, hogy a potenciális menekültek egyéni jogait biztosítsák. Míg a szerződés 78–80. cikkelye részletesen foglalkozik ezzel a témakörrel, addig az EU-szervezetek és a tagállamok azon kötelezettségére, hogy megbízható határvédelmet hozzanak létre, nem fordítottak kellő figyelmet. A határvédelemmel foglalkozó 77. cikkely homályosan, folyamatként írja le a határvédelmet. (…)
Az integrált határvédelem kiépítését tehát csak kilátásba helyezték, de nem valósították meg. Ezzel szemben azonban az alábbi cikkely egyértelművé tette, hogy a határvédelem minden kérdésében nagy fontosságot kell kapnia az egyéni menedékjog nagyvonalú, jogi szempontból legrészletesebben felügyelt garanciájának. A 78. cikkely leszögezi: „Az Unió közös menekültügyi, kiegészítő és ideiglenes védelem nyújtására vonatkozó politikát alakít ki azzal a céllal, hogy a nemzetközi védelmet igénylő harmadik országbeli állampolgárok mindegyike számára megfelelő jogállást kínáljon, és biztosítsa visszaküldés tilalma elvének tiszteletben tartását. E politikának összhangban kell lennie a menekültek jogállásáról szóló 1951. július 28-i genfi egyezménnyel és az 1967. január 31-i jegyzőkönyvvel, valamint egyéb vonatkozó szerződésekkel.”I. m. 65. o.
Az Európai Unió és Németország politikai elitje, nem számolt azzal, hogy az EU-n kívüli háborúk és polgárháborúk menekültek millióit fogják elindítani, akiket az európai menekültjog értelmében nem szabad elutasítani. A legnagyobb hiba az volt, hogy noha a szándékok jók voltak, de a mára kialakult menekültjog nincs összhangban a jelen realitásaival.
A szerző szerint az 1960-as években még az volt a jellemző jogi álláspont, hogy „noha az ún. menekültjog nincs megfelelő módon megoldva, érvényes az az elv, hogy az államoknak joguk van arra, hogy megtiltsák a belépést a területükre, és nincsen semmi kötelezettségük arra, hogy az adott állam állampolgárain kívül más személyeket is befogadjanak.”I. m. 77. o.
Mára azonban „az eredetileg nemzetinek számító jogok fölé nőtt az az EU-jog, amely egy még nagyvonalúbb, már-már parttalan menekültjogot ír elő, melyet át kell vennie a német jognak. (…) Mára az eredetileg politikai menekültjogból szélesre tárt kapu lett a 3. osztályú bevándorlás számára.”I. m. 79. o.
Azt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága hogyan tette lehetetlenné ítéleteivel azt, hogy az EU megvédje földközi-tengeri külső határait, azt egy Olaszország elleni 2009-es ítélete jól mutatja. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Olaszországot, mert az Lampedusa partjai közelében elfogott egy menekülthajót, és a menekülteket visszavitte Líbiába. „A Bíróság a Genfi Menekültügyi Konvenció több ponton bekövetkezett megsértésére hivatkozott. A menekültek egyszerre történő kiutasításával és anélkül, hogy jogállamilag helyes módon megvizsgálták volna menekültstátuszra való jogukat, sérült a menekültek jogvédelemre való joga.”I. m. 84. o. Azóta az olasz haditengerészet kimenti a bajba jutott tengeri menekülteket és Olaszországba szállítja őket.
A szerző megállapítja: „Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint egy illegális beutazásra elszánt külföldi menekültigényének részletes és drága elbírálása fontosabb, mint az, hogy egy állam magát és ezzel az EU külső határait is megvédje a tömeges beáramlás jelentette szükséghelyzettől.”I. m. 87. o.
Az EU 204/83 számú 2004. március 29-én elfogadott irányelve szerint a genfi menekültügyi konvenciót követve határozza meg a menekült fogalmát. „Az üldöztetés és kirekesztés kritériumait annyira széles értelemben határozza meg ez az irányelv, hogy nehéz egy menekültre rábizonyítani, hogy az általa felhozott, üldöztetésre utaló jelenségeket (mikor ezek objektíve nem is lehetnek adottak) nem lehet alkalmazni a menekültre.”I. m. 88. o.