A brassói Fekete utca (, ) a történelmi központ második leghosszabb utcája. A 19. századig főleg tímárok, cserzővargák műhelyei működtek itt, amelyek szennyvize feketére festette az utca mentén folyó patak vizét; innen ered neve is. Északkeleti végén állt a Fekete utcai kapu, illetve bástya. A legtöbb épület a 18. századból származik, közülük 26-ot műemléknek nyilvánítottak.
Elnevezése A brassói városerőd legelső olyan utcája, amelynek nevét okmány említi. 1464-ben Swarczgas néven jelenik meg, 1479-ben Nigra platea, 1480-ban Dy svarcze gas, 1664-ben Schwarzengasse, 1887-ben Schwarzgasse. Román elnevezése 1920–1947 között Regina Maria, 1947–1948 között Mareșal Tito, 1948-tól Nicolae Bălcescu.
A jelenlegi Nicolae Bălcescu nemcsak a régi Fekete utcát, hanem egy további 250 méteres, az egykori várfalon kívüli részt is magába foglalja, egészen a Kút utcáig.
Története Az utca a 14. században alakult ki a Bolgárszeg felől érkező, több ágra szakadó patakok egyik ága mentén. A vár Quartale Portica negyedéhez tartozott. Régi adónyilvántartások szerint már a 15. században több, mint 40 cserzőműhely működött itt. A műhelyek az utca mentén folyó fedetlen patakot használták fel munkájukhoz, amelyet a szennyvíz feketére festett; ez kölcsönözte az utca nevét. Ugyancsak a 15. században említik az utca északkeleti végén elhelyezkedő Fekete utcai kaput. Ezt 1578 után befalazták; több, mint két évszázadon keresztül bástyaként szolgált, majd a 18. század végén ismét megnyitották. A kapu, illetve bástya védelmét az utcában lakó tímárok látták el.
A Fekete utcában 1862-ben egy angol cég gázművet létesített, amely segítségével megvalósult Brassó közvilágítása. 1871–1873 között felépült a Fekete kaszárnya az osztrák hadsereg számára. Ennek jobb megközelíthetősége érdekében 1873-ban lebontották a bástyát és várkaput.
Az utcában még a 19. század elején is számos takács-, tímár- és gubacsapóműhely üzemelt; a munkások főként székely lányok és legények voltak. Az ekkor már főként Kárpátokon túli nyersanyagot feldolgozó vállalkozások a század közepétől lassanként alulmaradtak az osztrák és cseh gyáriparral szemben. A csatorna használatáért minden műhely évi 4 forintot kellett fizessen. A csatornát 1896-ban deszkákkal fedték be, majd a 20. század elején a föld alá vezették. A tímárokat fokozatosan új műhelyek váltották fel: kárpitosok, órások, autójavítók, hangszerkészítők stb. Az utcában két kisebb piactér is volt, amelyeket a hetivásárok alkalmával használtak: az egyik a Tehénpiac, a másik a Michael Weiss utca keresztezésénél.
Az egykori kapu előtt, a várfalon kívül volt a város cigánytelepe. Ezt a 20. század elején felszámolták, később itt légszeszgyár és a katonai tűzoltóság kocsiszínje volt; ezek helyén hozták létre az 1970-es években a STAR nagyáruházat és a hozzá tartozó napipiacot.
Leírása A Fekete utca a Tehénpiac (str. Diaconu Coresi), Mészáros utca (str. Johann Gött) és az Alsóvilla (str. Grigoraș Dinicu) közötti kereszteződésnél kezdődik, ez utóbbi folytatásaként. Északkeleti irányba haladva keresztezi a Michael Weiss utcát, a Csizmadia utcát (str. Politehnicii) és a Rezső körutat (bd. Eroilor). A Színház térig tart, innen a Kút utcában (bd. 15 Noiembrie) folytatódik északkelet felé. Autók által is járható, így a városerőd egyik legforgalmasabb utcája.
A házak legtöbbje 18. századi kétszintes épület, barokk elemekkel. Jellemző rájuk a kétszintes padlás, ahol a tímárok a bőröket szárították. Több épületben jelenleg is kis műhelyek és kereskedések működnek.
Az alábbi listában a házszámok a jelenlegi számozást jelölik.
Északnyugati házsor 7. Itt töltötte gyermekkorát Karl Ernst Schnell, a város utolsó szász polgármestere. 9. Itt lakott Ephraim Andraschowski harangöntő, aki többek között a Fekete templom nagyharangját is öntötte. 15. Friedrich Czell iparos egykori háza. 47. 1791-ig egy katonai kórház működött itt. A Fekete utca és a Csizmadia utca sarkán volt a 20. század első felében a La Gogu vendégfogadó, amelyet főként kocsisok, sofőrök látogattak.
Délkeleti házsor 2. A 20. század elején itt volt a Metropol szálloda és kávéház. Később lakóház, a század második felében itt lakott Carl Lehmann. 12. Drachenhaus (sárkányos ház), a sárkány alakú vízköpőknek köszönhetően több legendának lett az alapja, egy közismert monda szerint a wartburgi dalnokversenyen részt vevő rejtélyes Klingsor erdélyi származású dalnokhoz és varázslóhoz köthető. 16. Vörös fogadó, hosszú időn keresztül népszerű fogadó és kocsma működött benne, nevét pirosra festett homlokzatának köszönheti. Jelenleg lakóház. 26. Pavelescu-ház, 1929-től haláláig itt lakott Cincinat Pavelescu költő, és itt volt az általa alapított Brașovul literar și artistic folyóirat szerkesztősége is. 34. Hensel-ház, fiatalkorában itt lakott Friedrich Hensel, a „szász Leónidasz”, aki az osztrák hadsereg tisztjeként hősiesen védte Malborghetto várát I. Napóleon seregei ellen. 40. Honterus-ház, a középkorban ezen a helyen álló házban született 1498-ban Johannes Honterus evangélikus reformátor, iskolaalapító, az erdélyi reformáció kiemelkedő alakja. A telek jelenlegi háza a 19. századból származik, lakója, Franz Stenner 1890-ben az evangélikus egyházközségre hagyományozta. 42. Wolf-ház, 1902-ben Friedrich Wolf tímármester szintén az evangélikus egyházközségnek adományozta. 50. 1897-től máig itt van az Einschenk hangszerkészítő és -javító műhely. A műhelyt 1896-ban alapította Karl Einschenk orgonakészítő mester, aki az évek során körülbelül 45 orgonát készített, főleg Brassó megyei templomok számára. A 21. század elején unokája vezette a vállalkozást. 56. Fekete kaszárnya, Peter Bartesch városi főépítész tervei alapján készült 1871–1873 között. Nagyméretű, masszív épület, amely hat századot tudott elszállásolni. Trianon után a román hadsereg használta, később altiszti akadémia majd különféle intézmények működtek benne, jelenleg a Transilvania Egyetem „K” szárnya (orvosi kar). 58. Unio majd Grand szálloda; 1873-ban nyílt meg a város egyik legelső szállodájaként, közfürdő is működött itt. Jelenleg lakóház.
A várfalon túli rész A Fekete utca és a Rezső körút sarkán van az Unirea főgimnázium (egykoron a magyar polgári leányiskola épülete). 62. STAR üzletház, 1971–1973 között épült modern vonalvezetésű négyszintes nagyáruház, mellette napipiac. 67. 1902-ben épült háromszintes épület, itt volt egykor a börtön, amely az Igazságügyi Palotához (jelenleg a megyeháza) tartozott. 1936-ban itt raboskodott a fiatal Nicolae Ceaușescu, akit kommunista agitációért ítéltek el. Napjainkban a Brassó Megyei Történeti Múzeum adminisztratív székhelye.
Műemlékek Az utcából 26 épület szerepel a romániai műemlékek jegyzékében, ezek közül 1 országos jelentőségű műemlék.
Házszám Kép Megnevezés Építés dátuma Műemlék kódja 2–4 60px Lakóház 18–19. század BV-II-m-B-11310 3 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11311 5 60px Lakóház 1800 körül BV-II-m-B-11312 6 60px Lakóház 1800 körül BV-II-m-B-11313 9 60px Lakóház 1800 körül BV-II-m-B-11314 10 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11315 14 60px Lakóház 16–19. század, 1798 BV-II-m-B-11316 15 60px Friedrich Czell-ház 19. század eleje BV-II-m-B-11317 16 60px Vörös fogadó 1689, 19. század BV-II-m-A-11318 19 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11319 21 60px Lakóház 18. század, 1829 BV-II-m-B-11320 22 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11321 23 60px Demeter-ház 19. század BV-II-m-B-11322 24 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11323 26 60px Cincinat Pavelescu-ház 18–19. század BV-IV-m-B-11869 32 60px Lakóház 19. század első fele BV-II-m-B-11324 36 60px Lakóház 19. század első fele BV-II-m-B-11325 40 60px Johannes Honterus-ház 15–19. század BV-II-m-B-11326 42 60px Friedrich Wolf-ház 18. század BV-II-m-B-11327 50 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11328 51 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11329 53 60px Lakóház 18. század BV-II-m-B-11330 56 60px Fekete kaszárnya 1796, 1871–1873 BV-II-m-B-11331 61 60px Lakóház 1818, 1910 BV-II-m-B-11332 63 60px Lakóház 1800 körül BV-II-m-B-11333 65 60px Lakóház 17. század BV-II-m-B-11334
Jegyzetek
Források
Kategória:Brassó utcái és terei