Adilson Angel Abreu de Almeida Gomes (London, 2000. augusztus 31.) angol válogatott labdarúgó, középpályás, az Olympique Marseille játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Manchester United Angel Gomes hat éves korában csatlakozott a Manchester United akadémiájához és 13 évesen írta alá első szerződését. 14 évesen rendszeresen nevezve volt az U18-as korosztály mérkőzéseire. 2015 júliusában Gomes annak ellenére lett a Manchester United Premier Cup legértékesebb játékosa, hogy csapata csak a 12. helyen végzett.
2016 júliusában 2001 óta Gomes lett az első játékos aki mesterhármast ért el az akadémiai csapatban. 2017-ben egy sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a Dallas-kupát. A 2016-17-es szezonban 18 gólt ért el és megkapta a legjobb utánpótlás játékosnak járó Jimmy Murphy-díjat. Ezt követően felhívták a United első keretéhez.
Gomes 2017 május 21-én debütált az első csapatban, Wayne Rooney helyére állt be a Crystal Palace elleni bajnokin. 16 évesen és 263 naposan ő lett Duncan Edwards 1953-as debütálása óta a legfiatalabb játékos a klub történetében, valamint az első olyan játékos a Premier League-ben aki a 2000-es években született.
2017. december 3-án profi szerződést írt alá a Manchester Uniteddel. 2018. január 26-án az FA-kupában is bemutatkozhatott, a 88. percben csereként állt be Marcus Rashford helyére a Yeovil Town ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen.
2019. július 25-én megszerezte első gólját a felnőtt csapatban a Tottenham Hotspur elleni felkészülési mérkőzésen (2–1). A 2019–2020-as szezonban hat tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapatban. A szezon végén a klub nem hosszabbította meg szerződését.
Lille 2020. augusztus 4-én a francia francia élvonalban szereplő Lille csapatához igazolt, miután lejárt a szerződése a Manchester Unitednél. A francia klub egyből kölcsön is adta a őt portugál élvonalban szereplő Boavistának Első mérkőzésén három gólpasszt adott a portugál bajnokság nyitó fordulójában a Nacional elleni mérkőzésen és a találkozó legjobbjának is megválasztották. 2020. október 2-án a Moreirense ellen első bajnoki gólját is megszerezte. November 2-án, a Benfica bravúrós 3–0-s legyőzése során büntetőt harcolt ki csapata számára. 30 bajnokin hatszor volt eredményes az idény során.
2024. augusztus 17-én, a Stade de Reims ellen fejsérülést szenvedett, aminek következtében eszméletét vesztette és több, mint 20 percig ápolták a pályán. Ezt követően kórházba szállították.
Olympique Marseille 2025. július 4-én hivatalosan jelentették be, hogy az Olympique Marseille hároméves szerződést kötött vele.
Wolverhampton 2026. február 2-án kölcsönbe került az angol Wolverhampton Wanderers csapatához.
A válogatottban Gomes 2015 augusztusában mutatkozott be az angol U16-os válogatottban az amerikaiak ellen, összesen kilenc találkozón két ólt szerzett. 2016 augusztusában az U17-es csapatban négy perccel a debütálása után gólt szerzett a belgák ellen. A 2017-es U17-es Európa-bajnokságon sérülés miatt nem tudott részt venni. Származása révén felnőtt szinten szerepelhet az angolai és a portugál válogatottban is.
2024 augusztusában hívták be először az angol felnőtt válogatottba. Szeptember 7-én mutatkozott be, az Írország elleni 2–0-s győzelem során,
Játékstílusa Támadó középpályásként nyújtja a legjobb teljesítményt. Játékstílusát kreativitásban és cselezőkészségben Ronaldinhoéhoz hasonlítják. 2015 januárjában Nani a Manchester United következő sztárjaként beszélt róla. Danny Webber úgy fogalmazott:"Gomes ugyan termetre kicsi, de másodpercekre előrébb látja a játékot másoknál, ugyanolyan intelligenciával játszik, mint Paul Scholes."
Magánélete Gomes angolai születésű, apja, Gil Gomes pedig portugál utánpótlás válogatott volt. Londonban született, majd mikor Gil a Salford City-hez igazolt, a család Manchesterbe költözött. Unokatestvére, Valter Lopes de Sousa a svájci FC Sion labdarúgója, a család jó barátja a United egykori szélsője, az Európa-bajnok Nani, aki Gomes keresztapja.
Sikerei, díjai Válogatott Anglia U17 U17-es labdarúgó-világbajnokság: 2017 Anglia U21 U21-es Európa-bajnokság: 2023
Egyéni Manchester United Premier Cup MVP: 2015 Jimmy Murphy-díj: 2016–17
Statisztika 2017. május 21-én frissítve.
KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokManchester United2016–17Premier League100000000010Karrier összes100000000010
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Angel Gomes Profilja a Manchester United FC honlapján Angel Gomes Profilja az angol szövetség honlapján
Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:2000-ben született személyek Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Lille OSC labdarúgói Kategória:A Boavista labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:A Wolverhampton Wanderers labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Élő személyek