A Sahelanthropus tchadensis egy kihalt faj a Hominini tribusból, amely körülbelül 7 millió évvel ezelőtt, a késő miocén földtörténeti korban élt. Felfedezése jelentősen hozzájárult az emberi evolúció korai szakaszáról alkotott képünkhöz, mivel a ma ismert legkorábbi potenciális hominin képviselők közé tartozik. Vélhetően nagyon közel élt az ember-csimpánz evolúciós szétválás időpontjához. Jelentőségét elsősorban rendkívüli kora és a lelőhelye adja. A fosszilis leletek között a legismertebb a "Toumaï" becenevű, viszonylag teljes koponya, amelyet számos további, a fajhoz kapcsolt csontmaradvánnyal együtt tártak fel Csádban. Az elmúlt évtizedekben folytatott intenzív kutatások és elemzések ellenére a faj rendszertani besorolása, az emberi evolúciós vonalban betöltött pontos szerepe és különösen a járásmódja továbbra is élénk tudományos viták tárgyát képezi.
Kövületek A *Sahelanthropus tchadensis* fosszilis maradványai egy viszonylag kis méretű, körülbelül 7 millió éves koponyát (a "Toumaï" néven ismert TM 266-01-060-1 leletet), a hozzá tartozó öt állkapocstöredéket és néhány különálló fogat tartalmaznak. A fosszíliákban megfigyelhetők olyan anatómiai jellemzők, amelyek egyaránt tekinthetők származtatottnak (fejlettebb, a későbbi homininekre jellemző) és primitívnek (ősibb, a korai emberszabású majmokéra emlékeztető). Sokáig a kutatók elsősorban a koponyára és a fogazatra hagyatkoztak a faj jellemzésénél, mivel nem találtak egyértelműen azonosítható koponya alatti (posztkraniális) csontmaradványokat. Ez kezdetben jelentősen megnehezítette a faj járásmódjának pontos meghatározását.
Az egyetlen ismert koponya (Toumaï) jelentős mértékben deformálódott a fosszilizáció folyamata és a felfedezést követő kiemelés során. A koponya különösen a dorzoventrális (háti-hasi) tengely mentén tűnik lapítottnak, és a jobb oldala észrevehetően összenyomódott. Ez a torzulás komoly kihívások elé állította a kutatókat a koponya eredeti alakjának háromdimenziós rekonstruálása során, és a mai napig nehézséget jelent a pontos anatómiai következtetések levonásában, különösen az agytérfogat becslése és a kétlábúsággal kapcsolatos koponyajegyek értelmezése terén.
A későbbi kutatások és a lelőhely további átvizsgálása során előkerült néhány végtagcsont is (köztük egy combcsont és két singcsont), amelyeket a Sahelanthropus tchadensis maradványaihoz kapcsoltak. Ezek a csontok újabb, kulcsfontosságú információkkal gazdagították a fajról alkotott képet, különösen a mozgás és a lehetséges járásmód tekintetében, bár a pontos értelmezésük továbbra is vita tárgyát képezi.
Felfedezése A *Sahelanthropus tchadensis* típuspéldányát, a TM 266-01-060-1 kódszámú koponyát 2002-ben a francia Michel Brunet paleontológus vezette francia-csádi kutatócsoport fedezte fel Csádban, a Djurab-sivatag északi részén található Toros-Menalla lelőhelyen. A leletanyag egy csaknem teljesen ép, mintegy 7 millió éves koponyát, a hozzá tartozó állkapocs több darabját és néhány különálló fogat tartalmazott. A felfedezés rendkívüli jelentőséggel bírt a paleoantropológiában, mivel ez volt az első olyan korai hominin maradvány, amelyet a kelet-afrikai Nagy-hasadékvölgytől (Rift Valley) nyugatra találtak meg. Ez a lelőhely a völgytől mintegy 2500 kilométerre nyugatra fekszik, jelentősen kitágítva a korai homininek feltételezett elterjedési területéről alkotott korábbi elképzeléseket.
A legfontosabb leletet Toumaïnak nevezték el, ami a helyi goran (tubou) nyelven azt jelenti, hogy „élet reménye”. Ezt a nevet gyakran adják a csecsemőknek a nehéz, száraz időszakokban született gyermekeknél, utalva a felfedezés idejére. A tudományos név, a *Sahelanthropus tchadensis* is a lelőhelyre utal: a "Sahel" a Szahara déli peremvidékét jelenti, az "anthropus" görög eredetű szó, jelentése "ember", a "tchadensis" pedig a lelőhely országára, Csádra utal. A latin név tehát nagyjából a következőképpen fordítható magyarra: "száheli ember Csádból".
Jellemzői A Toumaï koponya részletes vizsgálata során a kutatók megállapították, hogy a *Sahelanthropus tchadensis* agytérfogata viszonylag kicsi volt, mindössze 320 cm³ és 380 cm³ közötti értéket mutatott. Ez a méret nagyságrendileg hasonló a mai csimpánzok átlagos agytérfogatához (300–400 cm³) és jelentősen kisebb a modern ember átlagos agytérfogatánál, ami megközelítőleg 1350 cm³. Ez az alacsony agytérfogat összhangban van azzal a feltételezéssel, hogy a faj az emberi evolúciós vonal igen korai, még kevésbé fejlett képviselője lehetett.
A faj fogai, különösen a szemfogak mérete és alakja, valamint a szemöldökíve és az arc általános szerkezete eltér a modern *Homo sapiens*-étől, de számos olyan jellegzetességet mutat, amely a későbbi, egyértelműen homininnek tartott fajokra emlékeztet. Arcszerkezete a korabeli majmokhoz képest viszonylag laposabb, a szemöldökíve feltűnően vastag és kiálló. Fogsora inkább U alakú formát mutat, de szemfogai feltűnően kicsik a korabeli emberszabású majmokéhoz képest. A foramen magnum (öreglyuk), ahol a gerinc a koponyához csatlakozik, viszonylag elülső helyzetűnek tűnik a koponyalapon. Ezek a jellegzetességek együttesen arra utalhatnak, hogy a faj átmeneti helyzetet foglalt el az emberszabású majmok és a korai homininek között, vagy a hominin vonal korai diverzitását tükrözi.
A legintenzívebb tudományos vita a Sahelanthropus esetében a járásmódjával kapcsolatos, vagyis hogy képes lehetett-e a két lábon való járásra (bipedalizmusra), ami az emberi evolúciós vonal egyik meghatározó jellemzője. Mivel kezdetben nem találtak egyértelmű koponya alatti csontmaradványokat, a kérdést főként a koponya anatómiai jegyei alapján próbálták eldönteni. A koponya deformálódott állapotából adódó nehézségek ellenére, Christoph Zollikofer vezette kutatócsoport háromdimenziós rekonstrukciók segítségével az öreglyuk (foramen magnum) elülső helyzetéből arra következtetett, hogy a Toumai már képes lehetett a két lábon való járásra, vagy legalábbis a bipedális testtartásra bizonyos helyzetekben.
Az öreglyukat vizsgáló elsődleges tanulmány vezető szerzői feltételezték, hogy a két lábon járó járásmód használata észszerű következtetésnek tűnik, mivel a koponyalap morfológiája számos ponton hasonlóságot mutat a későbbi, egyértelműen kétlábúnak tekintett homininákéval. Néhány paleontológus azonban határozottan vitatja ezt az értelmezést. Brigitte Senut francia antropológusnő és kollégái, akik az Orrorin tugenensis nevű másik korai hominin felfedezői voltak, kijelentették, hogy sem a koponyalap alakja, sem a fogazat és az arcvonások nem mutatnak olyan egyértelmű adaptációkat, amelyek a Hominini kládba való besorolást vagy a rendszeres kétlábúság meglétét bizonyítanák. Ezek a kutatók arra is rámutatnak, hogy a szemfogak kopási mintázata sokkal inkább hasonlít más miocén kori majmokéhoz, mint a későbbi homininekéhez, ami egy gorilla-szerű fajra utalhat.
A *Sahelanthropus tchadensis* mozgásformájával kapcsolatos vita újabb fejezete nyílt 2022 augusztusában, amikor a CNRS (Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ) és a Poitiers-i Egyetem kutatói részletesen elemeztek három végtagcsontot – egy bal combcsontot és két singcsontot –, amelyeket a Toumaï-jal azonos rétegből, annak közelében találtak, és morfológiai alapon a fajhoz kapcsoltak. Kutatási eredményeik szerint a combcsont szerkezete és biomechanikai jellemzői erősen arra utalnak, hogy a faj képes lehetett, sőt, rendszeresen is járhatott két lábon. Ezzel egyidejűleg a singcsontok morfológiája olyan jellegzetességeket mutat, amelyek azt jelzik, hogy a fán való mozgás, valószínűleg négy végtagot (quadrupedalizmus) használó mászás és függeszkedés képességét is megőrizte. Ez a kettős lokomóciós stratégia, a bipedalizmus és az arboreális mozgás kombinációja, arra utal, hogy a kétlábúság már igen korán megjelenhetett az emberi evolúció során, de a fán való élethez való alkalmazkodás is hosszú ideig fennmaradt a korai homininek körében, nem volt azonnali és teljes átállás a talajon való életre.
A tudományos vita azonban továbbra sem zárult le véglegesen. 2024 júliusában a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatócsoportja újraelemezte a Sahelanthropus combcsontját, kiemelten a külső és belső anatómiai jellemzőit vizsgálva, amelyeket a mozgásformával hozhatóak összefüggésbe. Részletes elemzésük szerint sem a csontok külső morfológiája, sem a belső strukturális jellemzői (például a csontgerendák elrendeződése) nem támasztják alá meggyőzően a rendszeres két lábon járás meglétét. Tanulmányuk szerint a combcsont jellemzői jobban egyeztethetők más korai homininák vagy akár emberszabású majmok mozgásformáival, és feltehetően nem utalnak egyértelműen arra, hogy a Sahelanthropus már a modern értelemben vett bipedális mozgást végezte volna. Ez a tanulmány jelentősen megkérdőjelezi a korábbi, a bipedalizmust támogató kutatási eredményeket, és arra utal, hogy a Sahelanthropus feltehetően nem volt rendszeres kétlábú, hanem inkább egy még kevéssé hatékony, esetleg alkalmi kétlábú, vagy egy átmeneti, mára kihalt mozgásformát képviselhetett az evolúció során. Mindez azt jelenti, hogy a Sahelanthropus mozgásformája és a kétlábúság megjelenésének korai története továbbra is intenzív kutatások és élénk viták tárgya a paleoantropológia területén.
Kapcsolata az emberrel és a csimpánzzal A *Sahelanthropus tchadensis* evolúciós jelentősége és pontos rendszertani helyzete az emberszabású majmok és az ember fejlődési vonalán máig tudományos viták tárgyát képezi. Egyes kutatók szerint a faj az ember és a csimpánzok utolsó közös ősének közeli rokona lehetett, vagy akár közvetlenül az emberi evolúciós vonal legkorábbi ismert képviselője. Mások szerint azonban morfológiai jellemzői (különösen a koponya és a fogazat bizonyos vonásai) alapján inkább egy korai emberszabású majom, esetleg egy proto-gorilla lehetett, amely nem áll közvetlen rokonságban az emberi fejlődési vonallal, hanem egy mára kihalt oldalágat képvisel. Ezzel kapcsolatban még nem alakult ki széles körű konszenzus a tudományos közösségben. Ha az eredeti elhelyezése helytálló, miszerint az emberi evolúciós vonal nagyon korai képviselője, de nem áll közvetlen kapcsolatban a csimpánzok fejlődési vonalával, az jelentősen bonyolítaná az emberi törzsfejlődésről alkotott képünket, és arra utalna, hogy a szétválás után a hominin vonalban korán megjelentek már olyan jellegzetességek, amelyek korábban csak sokkal későbbi, fejlettebb formákra voltak jellemzők.
Különösen izgalmas kérdéseket vet fel a lelet, ha a Toumaï valóban közvetlen emberi ősnek tekinthető, mivel arcvonásainak és koponyájának bizonyos jellemzői kétségessé tennék az Australopithecus fajok korábban széles körben feltételezett központi, közvetlen ősi helyzetét az emberi evolúcióban. A Sahelanthropus megvastagodott szemöldökíve például felszínes hasonlóságot mutat néhány későbbi hominináéval (nevezetesen a Homo erectuséval), ugyanakkor a szemöldökív pontos morfológiája jelentősen eltér minden ismert australopithecin fajétól, valamint a legtöbb fosszilis hominináétól és a mai emberétől is. Ez a sajátos anatómiai kombináció arra utalhat, hogy az emberi evolúció korai szakasza jóval összetettebb és változatosabb lehetett, több párhuzamosan létező ággal, mint azt korábban feltételezték.