Vincent Philip D’Onofrio (Brooklyn, 1959. június 30. –) Primetime Emmy-díjra jelölt amerikai színész, producer és énekes.
Több filmben és sorozatban is játszik, elsőként az 1987-es Acéllövedék című háborús filmmel volt ismertté. Fontosabb televíziós szerepei közé tartozik Robert Goren nyomozó az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék és Wilson Fisk a Daredevil című sorozatokban. Ő alakította Edgart a Men in Black – Sötét zsaruk (1997) című filmben. Utóbbi szerepéért Szaturnusz-díjat nyert.
Fiatalkora D’Onofrio a brooklyni Bensonhurstban született. Olasz származású, felmenői Nápolyból származnak. Szülei, Gennaro és Phyllis D'Onofrio akkor ismerkedtek meg, amikor az apja Hawaii-on állomásozott az Amerikai Légierőnél. Gennaro belsőépítésznek tanult, de szabadidejének nagy részét amatőr színjátszással töltötte.
Pályafutása
Magánélete
Az 1990-es évek elején D’Onofrio feleségül vette Greta Scacchi ausztrál színésznőt, akivel akkoriban több filmben is szerepelt. Egy lányuk született, a szintén színésznő Leila George.
1997. március 22-én D'Onofrio feleségül vette Carin van der Donk holland modellt; a párnak egy fia született (1999-ben). A pár a 2000-es évek elején szakított, de kibékültek, és született egy második fiuk (2008-ban).
2004. november 10-én D’Onofrio összeesett az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék forgatásán. Néhány nappal később otthon ismét összeesett, és később kimerültséget diagnosztizáltak nála.
Egy 2012. januári interjúban D’Onofrio arról beszélt, hogy csalódott a jelenlegi családi állapotáról szóló ellentmondó hírek miatt, beleértve az IMDb-n található pontatlanságokat is. Kijelentette, hogy egyes hírek ellenére jelenleg házas. Családjával egy városi társasházban lakik Manhattan Gramercy Park városrészében.
Filmográfia Film Rendező, író és producer ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörMegjegyzések Rendező Író Producer 1996 Egy zseni árnyékában The Whole Wide World Guy 1998 Begerjedve The Velocity of Gary 2000 A rejtőzködő Steal This Movie! 2005 Five Minutes, Mr. Welles rövidfilm 2009 Ipso facto rövidfilm 2010 Don't Go in the Woods Zaritsas: Russian Women in New York dokumentumfilm 2014 Mall 2019 Billy, a kölyök The Kid 2022 Night of the Cooters rövidfilm
Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező1983The First Turn-On!Lobotomy Lloyd Kaufman Michael Herz 1985 It Don't Pay to Be an Honest Citizen Bennie Jacob Burckhardt1987 Acéllövedék Full Metal Jacket Leonard „Pyle” Lawrence közlegény Stanley Kubrick Egy bébiszitter kalandjai Adventures in Babysitting Dawson Sztarenki Pál Chris Columbus1988PizzavarázsMystic PizzaBill Montijo Szabó Sipos BarnabásDonald Petrie Miller Zoltán Horváth-Töreki Gergely1989 Életjelek Signs of Life Daryl Monahan John David ColesA hősök véreThe Blood of Heroes Gar Bognár ZsoltDavid Peoples Juhász György1991 Elveszett szívek Crooked Hearts Charley Michael Bortman A szerelem erejével Dying Young Gordon Laklóth Aladár Joel Schumacher Emésztő tűz Fires Within Sam Gillian Armstrong Meztelen tangó Naked Tango Cholo Leonard Schrader JFK – A nyitott dosszié JFK Bill Newman Németh Gábor Oliver Stone 1992 A játékos The Player David Kahane Holl Nándor Robert Altman A szerelem fészkei Salt on Our Skin Gavin Szerémi Zoltán Andrew Birkin 1993 Household Saints Joseph Santangelo Nancy SavocaMr. WonderfulMr. Wonderful Dominic Zámbori SomaAnthony Minghella Bor Zoltán 1994 Ember a talpán Being Human pap Szabó Sipos Barnabás Bill Forsyth Ed Wood Ed Wood Orson Welles(Maurice LaMarche hangján) Horányi László Tim Burton Képzelt bűnök Imaginary Crimes Mr. Webster Rosta Sándor Anthony Drazan 1995 Stuart, a család megmentője Stuart Saves His Family Donnie Harold Ramis Strange Days – A halál napja Strange Days Burton Steckler rendőr Balázsi Gyula Kathryn Bigelow 1996 Egy zseni árnyékában The Whole Wide World Robert E. Howard Dan Ireland (1) A nyerő The Winner Philip Selmeczi Roland Alex Cox Féktelen Minnesota Feeling Minnesota Sam Clayton Csuja Imre Steven Baigelman Szerencsés fickók Good Luck Tony 'Ole' Olezniak Csankó Zoltán Richard LaBrie Guy fickó Michael Lindsay-Hogg 1997 Boys Life 2 Tony Randozza(Nunzio's Second Cousin-szegmens) Tom DeCerchio Men in Black – Sötét zsaruk Men in Black Edgar Kőszegi Ákos Barry Sonnenfeld 1998 A Newton fiúk The Newton Boys Wylie 'Dock' Newton Dózsa Zoltán Richard Linklater Claire Dolan Elton Garrett Lodge Kerrigan Begerjedve The Velocity of Gary Valentino Szabó Sipos Barnabás Dan Ireland (2) 1999 A 13. emelet The Thirteenth Floor Jason Whitney / Jerry Ashton László Zsolt Josef Rusnak 2000 Spanyol bírák Spanish Judges Max Oz Scott Szerencsés balesetek Happy Accidents Sam Deed Brad Anderson A rejtőzködő Steal This Movie! Abbie Hoffman Robert Greenwald A sejt The Cell Carl Rudolph Stargher Bubik István Tarsem Singh 2001 Chelsea Walls Frank Ethan Hawke (1) Imposztor Impostor Hathaway őrnagy Rosta Sándor Gary Fleder 2002 Ugass csak, drágám! Bark! Malcolm Kasia Adamik Oltári fiúk The Dangerous Lives of Altar Boys Casey atya Peter Care Igazság helyett The Salton Sea Mackó Csuja Imre D. J. Caruso 2005 Ujj-függő Thumbsucker Mike Cobb Lux Ádám Mike Mills 2006 Szakíts, ha bírsz The Break-Up Dennis Grobowski Németh Gábor Peyton Reed 2008 Brooklyn arcai The Narrows Vinny Manadoro Németh Gábor François Velle Cadillac Records – Csillogó fekete lemezek Cadillac Records Mississippi DJ Darnell Martin 2009 Staten Island Parmie Tarzo James DeMonaco 2010 Brooklyn mélyén Brooklyn's Finest Bobby 'Carlo' Powers Németh Gábor Antoine Fuqua (1) 2011 Nem írnek való vidék Kill the Irishman John Nardi Rosta Sándor Jonathan Hensleigh 2012 Láncra verve Chained Bob Szabó Sipos Barnabás Jennifer Lynch Tüzes bosszú Fire with Fire David Hagan Mihályi Győző David Barrett Sinister Sinister Jonas professzor Mihályi Győző Scott Derrickson 2013 Bambanők akcióban Ass Backwards Bruce West Rosta Sándor Chris Nelson Charlie Countryman szükségszerű halála Charlie Countryman Bill Mihályi Győző Fredrik Bond Trükkös befektetés Chlorine Roger Németh Gábor Jay Alaimo Eszement zaci Pawn Shop Chronicles Alton Harmath Imre Wayne Kramer Szupercella Escape Plan Lester Clark Berzsenyi Zoltán Mikael Håfström 2014 Mall Danny Joseph Hahn A bíró The Judge Glen Palmer Berzsenyi Zoltán David Dobkin 2015 Éjszakai hajsza Run All Night John Harding nyomozó Csuja Imre Jaume Collet-Serra Testvéri kötelék Broken Horses Julius Hench Hirtling István Vidhu Vinod Chopra Jurassic World Jurassic World Victor "Vic" Hoskins Berzsenyi Zoltán Colin Trevorrow 2016 PeléPelé: Birth of a Legend Vicente FeolaSzabó Sipos Barnabás Jeff Zimbalist Michael Zimbalist Késik a szüret In Dubious Battle London Schneider Zoltán James Franco A hét mesterlövész The Magnificent Seven Jack Horne Besenczi Árpád Antoine Fuqua (2)FantomfiúPhantom Boy az Arc (angol hangja) Jean-Loup Felicioli Alain Gagnol 2017 Körök Rings Galen Burke Törköly Levente F. Javier Gutiérrez Bukós szakasz CHiPs Ray Kurtz Berzsenyi Zoltán Dax Shepard El Camino Christmas Carl Hooker David E. Talbert 2018 Bosszúvágy Death Wish Frank Kersey Hannus Zoltán Eli Roth 2019 Szupercella 3. – Az ördögverem Escape Plan: The Extractors Lester Clark (archív felvétel) Berzsenyi Zoltán John Herzfeld Billy, a kölyök The Kid Romero seriff Vincent D’Onofrio 2021 Tammy Faye szemei The Eyes of Tammy Faye Jerry Falwell Michael Showalter Megbocsáthatatlan The Unforgivable John Ingram Gémes Antos Nora Fingscheidt 2023 Pénzeső Dumb Money Steve Cohen Berzsenyi Zoltán Craig Gillespie Vadmacska Wildcat seriff Petridisz Hrisztosz Ethan Hawke (2) 2024 Légi csibészek Lift Denton Berzsenyi Zoltán F. Gary Gray 2025 Rajtakapva Caught Stealing Shmully Berzsenyi Zoltán Darren Aronofsky
Rövidfilmek 1994: The Investigator – Ephraim McDougall 1995: Hotel Paradise – meztelen idegen 2005: Five Minutes, Mr. Welles – Orson Welles 2009: The New Tenants – Jan 2011: Crackers – Gus 2012: American Falls – Foster nyomozó 2014: The Unlicensed Therapist – engedély nélküli terapeuta
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1986–1987 The Equalizer Thomas Marley / Davy Baylor 2 epizód 1987 Miami Vice Miami Vice Leon Wolf 1 epizód 1997 Gyilkos utcák Homicide: Life on the Street John Lange 1 epizód 1998 A Pelham 123. járat megállítása The Taking of Pelham One Two Three Mr. Blue 1998–2000 Sötét zsaruk Men in Black: The Series Edwin, a rovar (hangja) 3 epizód 1999 A bajnokok That Championship Season Phil Romano tévéfilm 2001–2011 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Robert "Bobby" Goren nyomozó 141 epizód2002 Sherlock Holmes esete a gonosszal Sherlock: Case of Evil Moriarty tévéfilm A varázscsuka The Red Sneakers Mercado tévéfilm 2003 Mickeypalooza önmaga különkiadás 2009 Xavier: Renegade Angel Eric / Bíró (hangja) 2 epizód2015 John Oliver-show az elmúlt hét híreiről Last Week Tonight with John Oliver felügyelő 1 epizód Sinatra: All or Nothing at All Dean Elson (hangja) minisorozat (1 epizód) 2015–2018 Daredevil Daredevil Wilson Fisk / Vezér 2017 Emerald City Emerald City Frank Morgan / Óz, a nagy varázsló BoJack Horseman BoJack Horseman önmaga (hangja) 1 epizód 2017–2018 Ghost Wars Dan Carpenter atya 8 epizód 2019- Godfather of Harlem Vincent Gigante főszereplő 2020 Interrogation Ian Lynch őrmester 4 epizód Ratched Ratched George Milburn 6 epizód2021 The Moth Effect Varatanga 1 epizód A dolog folyamatban Work in Progress önmaga 2 epizód Sólyomszem Hawkeye Wilson Fisk / Vezér 2022 The Last Movie Stars Karl Malden / John Huston (hangja) dokumentumsorozat (2 epizód) 2024 Echo Echo Wilson Fisk / Vezér 2025 Daredevil: Újjászületés Daredevil: Born Again Wilson Fisk / Vezér
Videójátékok Év Cím Szerep 2005 Law & Order: Criminal Intent Robert Goren nyomozó 2015 Lego Jurassic World Victor "Vic" Hoskins 2016 Dishonored 2 Duke Luca Abele Armando
Fontosabb díjak és jelölések
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Amerikai színészek Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak