A Gyertyánffy család (Eredeti örmény neve: Dserák, jelentése: gyertya) I. Apafi Mihály által letelepített örmény eredetű magyar nemesi család. A fejedelem hívására a 17. században vándoroltak be az Erdélyi Fejedelemségbe. Gyertyánfi család Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája

Története A család Ani városából települt át. A kolozsvári kereskedő család - a 4 testvér: Antal, Lukács, Kristóf és Jónás – nemesi címét 1795-ben kapta. 1806-ban a Torontál vármegyei, egyenként több ezer holdat kitevő Bobda, Gyér és Tolvádia uradalmak birtokosai lettek, és felvették a bobdai előnevet. Utódaik jelentős szerepet játszottak a vármegye politikai és gazdasági életében. Kristóf építtette 1815-ben a mai Anker-palota helyén a Gyertyánffy-házat, mely Pest első négy emeletes háza volt. Kristóf unokája Berta, rendszeresen szervezett jótékonysági esteket budapesti palotájukban, a Gresham-palotában. Jónás és utódai, akik a család előnév és földbirtok nélküli ágát alkották, Brassóban telepedtek le, ahol a város jelentős kereskedőcsaládjává váltak; egy részük később Udvarhelyszékre települt át.

Katona József egyik vígjátékának, A primadonna cenzúrázta vígjátékból főszereplője egy Gyertyánffy (a műben Gyerfanorinszky Elek), aki Déryné Széppataki Rózának udvarol.

Birtokolt épületek 250px|bélyegkép|balra|A Gresham-palota helyén állt Nákó-ház, mely bobdai Gyertyánffy Berta budapesti palotája volt 200px|bélyegkép|középre|A mai Anker-palota helyén állt a Gyertyánffy-ház, mely Pest első négy emeletes háza volt.

Nevezetes családtagok Gyertyánffyak: Dávid (Kolozsvár, 1795 – Gyér, 1878) Torontál vármegye követe volt az 1832-1836-os országgyűlésen. Kereskedelmi kérdésekben reformer, a nemesi előjogok vonatkozásában konzervatív álláspontot képviselt, 1845 és 1848 között a megye főispáni adminisztrátora volt.Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen. Budapest, 1996, 70. 75. 261. 312. o. (Várostörténeti tanulmányok 2.)

Lajos (Bobda, 1810 – Görz, 1876) utazó 1840-ben bejárta Egyiptomot, tőle származnak az L. Gyertyanffy feliratok az Abu Szimbel-i sziklatemplom egyik szobrán és más egyiptomi látnivalókon.Gaboda Péter: Egy reformkori utazó feliratai Felső-Egyiptomban és Alsó-Núbiában. A rejtélyes „L. Gyertyanffy” monogram feloldása. In: Emlékkönyv a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem fennállásának 15. évfordulójára 2002-2017. Budapest, 2017, 115-130.o.

Berta (Tolvádia, 1819 - Nagyszentmiklós, 1882) és férje, gróf Nákó Kálmán jelentős művészetpártolók voltak. Bécsi palotájukban, nagyszentmiklósi és schwarzau-i kastélyukban mások mellett Wagner, Brahms, Amerling, Lenbach vendégeskedett. Cigányokat ábrázoló biedermeier falusi életképeket festett, és ismert volt virtuóz zongorajátékáról, melyet gyakran cigányzenészek kísértek.Budapesti Hírlap, 26. évf. 69. sz. (1906. március 11.) és 79. sz. (1906. március 21.)

Jónás (Brassó, 1813 – ?) alapította az 1830-as évtized második felében a szentkeresztbányai vaskohót, mely később Székelyföld legjelentősebb vasüzemévé vált.Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Hasonmás kiad. Szekszárd : Babits, I. kötet, 82. o.

Ferenc (Vargyas, 1827– Sepsiszentgyörgy, 1849) hadnagyként szerzett magának hírnevet az 1848-49-es szabadságharcban, Gál Sándor ezredes székelyföldi hadseregében. Hősi halált halt a tragikus kimenetelű 1849. július 5-i sepsiszentgyörgyi csatában.Szőcs János: Az első csíki újság, a Hadi Lap (1849). In: Murányi János (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Csíkszereda, 2007, 239-242. 248. 250. o.

István (Tibód, 1834 – Budapest, 1930) a budai Pedagogium (a mai ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, valamint nevét viselő ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola jogelődje) igazgatójaként működött 1873-tól a század végéig, ugyanebben az időben a legnagyobb példányszámú pedagógiai lap, a Néptanítók Lapjának szerkesztője volt. Az általa írt tankönyveket és módszertani könyveket széles körben használták a magyarországi polgári iskolákban és tanítóképzőkben.

Gyertyánfyak: Gyertyánfy Péter (Budapest, 1944 – ) a Szerzői Jogvédő Hivatal, majd az Artisjus főigazgatója volt 1992 és 2008 között. Az ő nevéhez köthető a közös jogkezelés társadalmasítása, az állam intézményből (1953 óta létezett a Szerzői Jogvédő Hivatal) egyesületté alakítása. A Szerzői Jogi Törvény Nagykommentárja (KJK, majd Walters Kuwer Kiadó, Budapest 2000, 2006 és 2014) szerkesztője és társszerzője. További több mint 90 szerzői jogi szakkönyv, illetve szakcikk szerzője.https://copy21.com/2019/06/gyertyanfy-75/https://magyarszemle.hu/szerzo/661

Gyertyánfy Miklós a Gránit Pólus Csoport, Magyarország vezető magántulajdonban lévő ingatlan-vagyonkezelőjének vezérigazgatója 2025-től.

Jegyzetek

Források Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája. Budapest, 2010, 287-306. o. Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, 1911, 50., 103. és 124. o. Fancsali János: Adatok a brassói Gyertyánffyak történetéhez. Magyarörmény Kulturális Lapok, 2002/3, 62-66. o. Gyertyánfy András: A Gyertyánffy család története a 19. században. Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Budapest, . (Erdélyi Örmény Múzeum 26.)

Kategória:Magyar családok