Izapa egy több kultúrához, de főleg a majához köthető régészeti lelőhely délkelet-Mexikóban, Chiapas államban. Az i. e. 1500 körül alapított, és kezdetben mixe-szoke népcsoportok által lakott város mintegy ezer éven keresztül a környék Csendes-óceán-partvidéki részének politikai és vallási központja volt. Fontos szerepet játszott a jáde, az obszidián és a kakaó kereskedelmében is, de fénye a maja klasszikus korban megkopott. Nagy kiterjedésű lelőhely, mintegy 2 km hosszan nyúlik el.

Nevének pontos jelentése nem ismert, többféle magyarázat is létezik rá. Mindegyik szerint a navatl nyelvből ered: az egyik szerint az Izapa az atzacua („víztároló/tartály helye”) szó eltorzulása lehet, a másik szerint az ixtac, az atl és a pan szavak összetételéből származik (ekkor jelentése „a sós folyó helye”), a harmadik szerint pedig az ixtapan („a homokos területen”) szóból ered.

Leírás Az egykori város a mai Mexikó legdélebbi részén, Chiapas államban, Tapachula városától kevesebb mint 10 km-re található Tuxtla Chico község területén, Guatemala határától nem messze. Az 1200-as év környékéig lakott település romjait 1935-ben fedezte fel Matthew Stirling, 1935 és 1944 között Eulalia Guzmán felügyelte őket, 1947 és 1948 között pedig a Smithsonian Intézet munkatársa, Philip Drucker kutatta.

Ceremoniális központjának épületeit csillagászati számítások alapján helyezték el, ebből többen arra következtetnek, hogy valószínűleg Izapának nagy szerepe volt a maja naptár megalkotásában is. A település fő tengelye egy kicsit eltér a pontos északi iránytól, a Tacaná tűzhányó irányába mutat, de több nagy épület és piramis elhelyezésnél figyelembe vették annak a pontnak az irányát is, ahol az északi félgömb téli napfordulójakor a Nap a látóhatár mögé nyugszik.

A területen 252, többségében faragott kőszobrot és 89 sztélét (ebből 38 faragványos) is találtak. Az itteni kőszobrok – amelyek között az egészen egyszerű, oszlopok tetején nyugvó, a Napot szimbolizáló kőgömbtől kezdve az embert felfaló jaguár ábrázolásáig sokféle megtalálható – annyira jellegzetesek, hogy ma, bár olmék hatás is érezhető rajta, a régészek megkülönböztetik az önálló izapai stílust is.

Az 1-es számú sztélé egy előreugró állkapcsú, nagy ajkakkal rendelkező vízistenséget ábrázol, amint éppen halakat fog. Ezek alapján a jellemzők alapján valószínűsíthető, hogy ez Chaak esőisten. A 2-es sztélé ábrái egy, a Popol Vuhban is leírt mítoszt illusztrálnak: ebben két ikerhős egy arapapagáj-álistent annyira megver, hogy annak kiesnek a drágakő-szemei, és elveszti csőrét és fogait, ettől pedig elpusztul (aztán a papagáj Zipacna nevű fia bosszúból az ikrek 400 családtagját megöli). Izapa leghíresebb sztéléje az 5-ös számú, az úgynevezett életfa-sztélé, amely egy felsőbbrendű lényt ábrázol, amint éppen a világot építi, valamint ennek a földdel, a tűzzel és a vízzel való kapcsolatát. Ez a sztélé ma a tapachulai régészeti múzeumban látható.

Izapa legtöbb épülete ma feltáratlan: az A és B jelű, délen elhelyezkedő, földúton megközelíthető, a preklasszikus korhoz köthető épületegyütteseket, ahol a legtöbb sztélé található, például növényzet borítja. Ugyancsak sok sztélé és kőszobor van az egyetlen ma is látogatható, a főúttól északra fekvő F együttesben. A H jelű csoportban található a terület legnagyobb, 22 m magas piramisa, az úgynevezett 60-as számú domb. Ennek alapterülete körülbelül 105 m². A B csoportban levő 30 A jelű épület egy 10 méter magas lépcsős piramis, amely valaha vallási, szertartási célokat szolgálhatott. Két olyan terület található Izapában, amelyről feltételezhető (de nem biztos), hogy labdajátékpályaként szolgáltak.

Képek

Jegyzetek

További információk

Kategória:Maja régészeti lelőhelyek Kategória:Mexikói régészeti lelőhelyek Kategória:Chiapas turizmusa