Csatár Győző, Gabrielli (Veszprém, 1849 – Kolozsvár, 1915. december 8.) énekes (bariton), később apaszínész.

Életútja

Színész lett 1868. január 29-én, Kőmíves Imrénél Vácott. A fiatal direktor néhány pengő fejében felvette a művészgárdába. Rá két-három napra már az ifjú Csatár fellépett a Grizeldisz című német népdrámában, mely egy szénégető leány rémes történetét mutatja be. A színi pályán végigfutotta a lámpagyújtogató, színházseprő, színlaposztó, kellékes, díszítő, kasírozó, festő, kardalos, énekes, jellem-, apa- és társas szerepkör minden változatát. Mint baritonista éveken át jeles tagja volt a kolozsvári színháznak és a vidék nagyobb városainak. Különböző társulatokhoz szegődött és az igazgatói között szerepeltek: Völgyi György, Mosonyi Károly (Mannsberger Jakab), Sztupa Andor, Miklósy Gyula, Krecsányi Ignác, akinél 3 ízben is járt, Mándoky Béla, Szegedi Mihály, Jakab Lajos, Tiszay Dezső, Leszkay András, Komjáthy János, Somodi Károly és dr. Janovics Jenő. A legtöbb időt Aradon, Nagyváradon, Kassán és Debrecenben töltötte, ezeken kívül szinte végigjárta Magyarország összes városát.

Szép hangjának már az 1870-es évek elején híre futott, és meghívást kapott a Nemzeti Színház Operájához is próbaéneklésre és egy átutazás alkalmával csakugyan jelentkezett ott. A próba nagy sikerrel járt és szerződéssel kecsegtetett, amikor az egyik szőrszálhasogató karmester azt kérdezte tőle: »hát aztán kedves Csatár úr, ismeri-e a kottát?« Erre azt mondta Csatár: »Hogyne, az egyik telefejű, a másik üresfejű, mint a legtöbb ember! Alászolgája!« – és otthagyta a vizsgáztató társaságot.

Mint fiatal kezdőszínész, rögtön apaszerepet játszott, mert a hangja éppen annak volt megfelelő. Azután operett-buffó lett, később pedig a Kis menyecskében operett-baritont játszott és népszínművekben lépett fel. Legkedvesebb szerepei közé tartozott a Varázshegedűben Mathieu, a Bornevillei harangokban a három főalak: a márki, Gáspár apó és a bíró. A népszínművek közül a Szökött katonában játszotta Gergelyt, a Csikósban Bandit, a Sárga csikóban Lacit. Nevesebb színészek, akikkel együtt játszott: Balassa Jenő, Gál Gyula, Rónaszéki Gusztáv, Góth Sándor, Tapolczai Dezső, Somló Sándor, Szacsvay Imre, Kőrösmezei Gusztáv, Abonyi Gyula, Eőry Pordán Gusztáv, Tihanyi Miklós, Tamássy József, Hadai Sándor, Kis Mihály, Solymosi Elek, Vidor Pál, Szombathelyi Béla. A művésznők közül a következőkkel játszott: Blaha Lujza, Pálmay Ilka, Vadnay Vilma, Krecsányi Sarolta, Medgyaszay Ilka, Mindszenty Kornélia.

Csatárit fiatalabb korában a szükség rákényszerítette a festésre és idősebb korában a díszletek egyik legelső festője volt, emellett elsajátította a kasírozást is. Az 1870-es évek elején fődíszmesterként is dolgozott. Az operettek és népszínműveken kívül az operákban is sikerrel működött. Ugyan pályafutását a karban kezdte, de volt idő, amikor a színigazgatók versenyeztek, hogy a kitűnő operett-bariton Csatárt melyikük szerződtesse. 1897. január 30-án ülte meg 30 éves jubileumát az Offenbach-féle Fecsegők című operettben, Aradon. 1905 és 1911 között Kolozsváron működött Janovics Jenőnél. 1907. április 1-jén nyugdíjba ment és állandó otthont keresve, Kolozsvárott telepedett le.

Sólyom Lajos a Színészek Lapja 1929. november 1-i számában megjelent írásában így jellemzi: "Alakja: középmagas, arca ovális, nagy szürke szemekkel, húsos ajka hegyes bajuszszal szegett, melyet le nem vágott soha, inkább leragasztotta flastrommal s órákhosszat elbabrált újravaló rendbehozatalával. Egyik érdekes sajátsága volt, fejbőrének csudálatos mozgékonysága és a homlokát szegélyező hajkoszorút — bár magas homloka volt — a szemöldökéig le tudta húzni. Hangja ritka nagy, három oktáv terjedelmű, édesen, szívből csengő, lágy bariton volt, amiért sokan irigyelték [...] Énektudása, — bár soha nem tanult énekelni — csodálatot keltett. Oly finom hallása volt, hogy bármely karmester megirigyelhette volna s olyan tökéletes volt lélekzetvétele, hogy a legélesebb megfigyeléssel sem lehetett észrevenni éneklés közben való lélekzetvételét. Emlékezőtehetsége pedig egyszerűen páratlan volt. A leghatalmasabb szerepeket tökéletesen betanulta két (kettő) nap alatt s az előadás idejére már partnerei szerepét is sokszor jobban tudta, mint az illető."

Jelleme egyenes, modora darabos, szókimondó, és ami a szívében, az száján is volt azonnal, amellett nagy tréfakedvelő és -csináló is volt, amiben azonban elment sokszor a legszélsőbb gorombaságig. Érdekes kiszólásai annak idején szájról-szájra jártak és mindenkit valami gyengéje révén — találóan nevezett el. Például volt Krecsányinak egy csodaszép kóristánéja, aki nem sokat adott a cicomára, gondolván, elég szép ő úgy is. Elnevezte »loncsosangyal«-nak és ezen a néven emlegették az illetőt még nemzeti színházi művésznő korában is, míg Krecsányit, az örökös nyughatatlan embert »Kényesős Náci« címmel ruházta fel.

Kétszer nősült. 1873-ban Egerben feleségül vette Pajor Emíliát; másodszor 1893 novemberében Aradon kötött házasságot Orosz Irmával<ref>[https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarHirlap1891_1893_11/?pg=65&layout=s Magyar Hirlap, 1893. november 5. / 306. szám, 6. old.]</ref> (1874 k. – Budapest, 1936. december 21.),Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 2234/1936. Orosz István főruhatáros leányával.

Fontosabb szerepei

Montfleury (Rostand: Cyrano de Bergerac) Blacsek Milos (Lehár Ferenc: A drótostót) Tonio (Leoncavallo: Bajazzók) Szapolyai (Jókai Mór: Dózsa György) Esze Tamás (Fényes Samu: Kurucz Féja Dávid) Frosch (ifj. Johann Strauss: Denevér) Ollendorf (Millöcker: A koldusdiák) Tudós (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)

Működési adatai

1868–69: Kőműves; 1870–72: Mosonyi Károly; 1872: Szabadka; 1873–74: Krecsányi Ignác; 1874–77: Sztupa Andor; 1878: Kolozsvár; 1878–80: Krecsányi Ignác; 1880–83: Debrecen; 1883–85: Mándoky; 1885–86: Miklósy Gyula; 1886–87: Aradi Gerő; 1887–90: Kassa; 1890–91: Egri Kálmán; 1891–98: Arad; 1898–1901: Debrecen; 1901–1904: Somogyi Károly; 1904: Janovics Jenő.

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Csatár bácsi búcsúzik. Ellenzék'', 1907. április 8. / 80. szám, 3-4. old. Szinészek Lapja, 1929. november 1. / 48. évfolyam, 11. szám, 5. old.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Veszprémiek Kategória:1849-ben született személyek Kategória:1915-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Baritonok