A magyar labdarúgó-válogatott 2018-as világbajnoki selejtezőjének nyolcadik mérkőzését Portugália ellen, 2017. szeptember 3-án Budapesten, a Groupama Arénában rendezték. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott 919. hivatalos mérkőzése és a két válogatott egymás elleni 13. összecsapása.
Helyszín A találkozót Budapesten, a Groupama Arénában rendezték teltház, 22 000 néző előtt.
Keretek : A táblázatban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
Bernd Storck 2017. augusztus 21-én hozta nyilvánosságra a mérkőzés magyar válogatott 26 fős keretét a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján. Érdekessége, hogy a szövetségi kapitány a már korábban meghívott 13 légiós mellé ugyanennyi itthon játszó labdarúgóra számít. A keretben egy újonc található az újpesti Nagy Dániel személyében, a Videoton FC középpályása, az ötszörös válogatott Pátkai Máté először kapott meghívót Bernd Storcktól, míg Varga Roland ismét lehetőséget kap a bizonyításra a német szakembertől.
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozata a kerethirdetés után:
Kleinheisler László klubcsapata Bajnokok Ligája-selejtezőjén térdsérülést szenvedett, ezért augusztus 24-én kikerült a keretből. A szövetségi kapitány a játékos helyére nem hívott be senkit a válogatottba. Szalai Ádám részleges izomszakadást szenvedett a Lettország elleni vb selejtezőn, ezért Portugália ellen nem szerepelhet.
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság K Gulácsi Péter 11 0 Lipcse 2017. 08. 31-én Lettország ellen K Megyeri Balázs 1 0 Greuther Fürth 2016. 11. 15-én Svédország ellen K Kovácsik Ádám 0 0 Videoton — V Bese Barnabás 8 0 Le Havre 2017. 08. 31-én Lettország ellen V Botka Endre 1 0 Ferencváros 2016. 11. 15-én Svédország ellen V Fiola Attila 19 0 Videoton 2016. 11. 15-én Svédország ellen V Guzmics Richárd 23 1 Jenpien Funde 2017. 08. 31-én Lettország ellen V Kádár Tamás 39 1 Dinamo Kijev 2017. 08. 31-én Lettország ellen V Hangya Szilveszter 1 0 Vasas 2016. 11. 15-én Svédország ellen V Korhut Mihály 10 0 Hapóél Beér-Seva 2017. 08. 31-én Lettország ellen V Pintér Ádám 26 0 Greuther Fürth 2017. 03. 25-én Portugália ellen KP Dzsudzsák Balázs 90 21 el-Vahda 2017. 08. 31-én Lettország ellen KP Elek Ákos 43 1 Kajrat Almati 2017. 08. 31-én Lettország ellen KP Gera Zoltán 97 26 Ferencváros 2017. 03. 25-én Portugália ellen KP Kleinheisler László 13 1 Asztana 2017. 06. 09-én Andorra ellen KP Lovrencsics Gergő 17 1 Ferencváros 2017. 08. 31-én Lettország ellen KP Márkvárt Dávid 1 0 Puskás Akadémia 2017. 06. 05-én Oroszország ellen KP Nagy Ádám 19 0 Bologna 2017. 08. 31-én Lettország ellen KP Nagy Dániel 0 0 Újpest — KP Pátkai Máté 6 0 Videoton 2017. 08. 31-én Lettország ellen KP Stieber Zoltán 22 3 D.C. United 2017. 08. 31-én Lettország ellen KP Varga Roland 5 2 Ferencváros 2017. 08. 31-én Lettország ellen CS Böde Dániel 17 4 Ferencváros 2017. 08. 31-én Lettország ellen CS Eppel Márton 2 0 Budapest Honvéd 2017. 06. 09-én Andorra ellen CS Priskin Tamás 60 17 Ferencváros 2016. 11. 15-én Svédország ellen CS Szalai Ádám 42 14 Hoffenheim 2017. 08. 31-én Lettország ellenSzövetségi kapitány: Bernd Storck
: A táblázatban szereplő adatok a Portugália – Feröer mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek. Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság K Beto 11 0 Göztepe K Bruno Varela 0 0 Benfica– K Rui Patrício 64 0 Sporting V Bruno Alves 93 11 Rangers FC V Cédric Soares 22 1 Southampton V Eliseu 25 1 Benfica V Fábio Coentrão 51 5 Sporting V João Cancelo 5 3 Internazionale V José Fonte 25 0 West Ham V Pepe 86 5 Beşiktaş KP Adrien Silva 20 1 Sporting KP André Gomes 25 0 FC Barcelona KP Danilo Pereira 22 1 FC Porto KP João Mário 25 0 Internazionale KP João Moutinho 102 7 AS Monaco KP Pizzi 9 2 Benfica KP William Carvalho 37 1 Sporting CS André Silva 13 8 AC Milan CS Bernardo Silva 16 2 Manchester City CS Bruma 0 0 RB Leipzig– CS Cristiano Ronaldo 143 75 Real Madrid CS Gelson Martins 11 0 Sporting CS Nélson Oliveira 16 1 Norwich City CS Ricardo Quaresma 69 9 BeşiktaşSzövetségi kapitány: Fernando Santos
Örökmérleg a mérkőzés előtt
0 Győzelem 8 4 Döntetlen 4 10 Gólok 29 4/24 Pontok 20/24 16,67% % 83,33% A táblázatban a győzelemért 2 pontot számoltunk el.
A selejtezőcsoport állása a mérkőzés előtt
A mérkőzés
Nyilatkozatok a mérkőzés után:
Az összeállítások
Asszisztensek: Mario Diks (holland) (partvonal) Hessel Steegstra (holland) (partvonal) Negyedik játékvezető: Kevin Blom (holland)
Gólok és figyelmeztetések A magyar válogatott játékosainak góljai és figyelmeztetései a selejtezősorozatban. Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik legalább egy gólt szereztek vagy figyelmeztetést kaptak. A játékosok vezetéknevének abc-sorrendjében.
Mérkőzés FRO–HUN HUN–SUI LVA–HUN HUN–AND POR–HUN AND–HUN HUN–LVA HUN–POR SUI–HUN HUN–FRO Figyelmeztetések 13px 13px 13px KM 2016.09.06. 2016.10.07. 2016.10.10. 2016.11.13. 2017.03.25. 2017.06.09. 2017.08.31. 2017.09.03. 2017.10.07. 2017.10.10. Bese Barnabás 0 2 0 0 1 X Dzsudzsák Balázs 1 2 0 0 1 X Elek Ákos 0 1 0 0 0 Fiola Attila 0 2 0 0 1 X Gera Zoltán 1 1 0 0 0 Gyurcsó Ádám 2 0 0 0 0 Kádár Tamás 1 3 0 0 1 X Kleinheisler László 0 2 0 0 1 X Korhut Mihály 0 1 0 0 0 Lang Ádám 1 0 0 0 0 Nagy Ádám 0 1 0 0 0 Pátkai Máté 0 1 0 0 0 Priskin Tamás 0 0 0 1 1 X Szalai Ádám 5 1 0 0 0 Összesen 11 17 0 1 6 Jelmagyarázat: Helyszín: O = Otthon; I = Idegenben; = szerzett gólok; 11px = sárga lapos figyelmeztetés; 11px = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás; 11px = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás; X = eltiltás; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés
Örökmérleg a mérkőzés után
0 Győzelem 9 4 Döntetlen 4 10 Gólok 30 4/26 Pontok 22/26 15,38% % 84,62% A táblázatban a győzelemért 2 pontot számoltunk el.
Összes mérkőzés
A selejtezőcsoport állása a mérkőzés után További mérkőzések a fordulóban 2017. szeptember 3. 0–3 2017. szeptember 3. 1–0
Jegyzetek
További információk A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A Portugál Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A mérkőzés beszámolója az MLSZ honlapján A mérkőzés beszámolója a Nemzeti Sport honlapján A mérkőzés beszámolója a Csakfoci honlapján A mérkőzés élő közvetítése a Csakfoci honlapján A mérkőzés adatlapja a Magyar Futball honlapján
Kapcsolódó szócikkek 2018-as labdarúgó-világbajnokság 2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA) 2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – B csoport) A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2017-ben A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (2010–) Magyar labdarúgó-válogatott Portugál labdarúgó-válogatott Magyar Labdarúgó-szövetség Portugál labdarúgó-szövetség
0903 20170903