A Kipörgetve (eredeti cím: Overdrive) 96 perces francia-amerikai akció-thriller, amelyet a Paramount Pictures hozott forgalomba 2017-ben. A filmet Antonio Negret rendezte, a forgatókönyvet Michael Brandt és Derek Haas írta, a főszerepekben pedig Scott Eastwood és Freddie Thorp látható.
Cselekmény
Egy veteránautó-árverésen egy szakállas néger férfi másokat túllicitálva 41 millió euróért megvesz egy Bugattit.
Két fiatalember egy felüljárón arról beszélget, hogyan fogják ellopni ugyanezt a kocsit, amit egy kamionban szállítanak. Egyikük ráugrik a kamionra, míg a másik a kocsijával elé hajtva megállásra kényszeríti. Egy megbízást teljesítettek egy drogbáró számára, aki azonban nincs megelégedve az eredménnyel és meg akarja ölni őket. Felajánlják neki, hogy a riválisától ellopják annak kedvenc kocsiját, egy veterán Ferrarit.
Közvetítőt keresnek a német férfihoz, és sikerül is meglátogatniuk. Még a garázsában tárolt Ferrarikat is megmutatja nekik. Azonban az akcióra mindössze egy hetet kaptak a drogbárótól. Be kell vonniuk egyikük barátnőjét, Stephanie-t és annak tolvaj barátnőjét is, továbbá egy balkezes robbantási szakembert és jó pár ügyes sofőrt.
Azonban az akciót éppen fordítva hajtják végre: a drogbáró féltett veteránautóit lopják el. Hegyi szerpentineken menekülnek, üldözőik egyenként balszerencsés véget érnek (pl. szembe jövő kamionnal való ütközés). Az értékes autók miatt nem lőnek rájuk.
A drogbáró is meghal, amikor el akarja ütni őket, egy oldalról érkező busz miatt. Eközben a veterán autókat behajózták egy kompra, ahol a német üzletember átveszi őket a csapattól.
Szereplők Színész Szerep Magyar hang Scott Eastwood Andrew Foster Fehér Tibor Freddie Thorp Garrett Foster Szatory Dávid Ana de Armas Stephanie, Andrew barátnője Gáspár Kata Gaia Weiss Devin Dobó Enikő Clemens Schick Max Klemp, német üzletember Király Attila Simon Abkarian Jacomo Morier Jakab Csaba Abraham Belaga Laurent Morier Zámbori Soma Moussa Maaskri Panahi Bolla Róbert Magne-Håvard Brekke Kuhn Rosta Sándor Pierre-Marie Mosconi Closson Dézsy Szabó Gábor Joshua Fitoussi Leon Mészáros Máté További magyar hangok Dózsa Zoltán, Pusztaszeri Kornél
Érdekességek A filmben sokat szereplő autók: AC Cobra 427 2014-es BMW 435i 2015-ös BMW 6 Gran Coupé 2014-es BMW M3 Bugatti Type 57 S Atlantic 2002-es Ford Focus SW MkI Maserati Quattroporte V Nissan Micra Porsche 911 Carrera Renault FR1 1996-os Renault Magnum (kamion)
Forrás: imcdb.org 2018-04-16
Források Kipörgetve a Watchthis.hu-n (magyarul)
Jegyzetek
További információk
Kategória:2017 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Francia akciófilmek Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Francia thrillerek