Ez a szócikk tartalmazza a 2017-es US Open férfi egyes mérkőzéseit.

A címvédő a svájci Stanislas Wawrinka, aki ezúttal sérülés miatt nem indult el a versenyen, és a szezon teljes hátralevő részét kihagyni kényszerül. Az esélyesek közül hiányzott még Novak Đoković, Nisikori Kei, valamint Miloš Raonić is, és a sorsolást követően jelentette be a 2. kiemelt Andy Murray, hogy sérülése miatt ő sem indul a tornán.

Murray távollétében Rafael Nadal és Roger Federer volt a torna esélyese, akik a sorsolás során egy ágra kerültek, így már az elődöntőben összetalálkozhattak volna. Ez esetben mérkőzésük győztese a döntőbe jutás mellett egyidejűleg a világranglista élére került volna. Federer azonban a negyeddöntőben vereséget szenvedett Juan Martín del Potrótól, ezzel Nadal megőrizte világelsőségét. A döntőben Rafael Nadal 6–3, 6–3, 6–4 arányban győzött Kevin Anderson ellen, ezzel harmadszor győzött a US Openen, egyben 16. Grand Slam-tornagyőzelmét szerezte.

Ebben az évben másodszor, de alanyi jogon először vett részt Grand Sam torna főtábláján Fucsovics Márton, aki az első körben 3 óra 25 perces mérkőzésen öt játszmában, 6–3, 2–6, 6–4, 2–6, 7–6(3) arányban maradt alul Nicolas Mahut ellenében.

Kiemelések

Főtábla

Döntők

Felső ág 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

Alsó ág 5. csoport

6. csoport

7. csoport

8. csoport

Jegyzetek

Források Sorsolási tábla és eredmények A selejtező eredményei

F1