A Trónok harca című amerikai fantasy-drámasorozat hetedik évadja az Amerikai Egyesült Államokban 2017. július 16-án indult a HBO televíziós csatornán, a befejező epizód augusztus 27-én került adásba. Magyarországon egy napos csúszással, július 17-én debütált és augusztus 28-án fejeződött be. Az előző, tízrészes évadokkal ellentétben a hetedik évad csak hét részből áll.

A hatodik évadhoz hasonlóan nagyrészt ez az évad is olyan eseményeket mutat be, melyek nem találhatóak meg George R. R. Martin amerikai írónak a sorozat alapjául szolgáló regényfolyamában, A tűz és jég dalában (de Martin előkészületben lévő regényeiből felhasznál bizonyos elemeket, amelyeket a szerző megosztott a sorozat készítőivel). Az évadot a sorozat többi évadához hasonlóan David Benioff és D. B. Weiss producerek adaptálták képernyőre.

A HBO 2016. április 21-én rendelte meg a hetedik évadot, a hatodik évad premierje előtt három nappal. A forgatás 2016. augusztus 31-én kezdődött, nagyrészt Észak-Írországban, Spanyolországban és Izlandon.

Az évad a korábbi epizódok visszatérő szereplői – többek között Peter Dinklage, Nikolaj Coster-Waldau, Lena Headey, Emilia Clarke és Kit Harington – mellett új vendégszereplőket is felvonultat, köztük Jim Broadbentet és Tom Hoppert.

Epizódok listája

Szereplők

Főszereplők

Vendégszereplők Azon vendégszereplők listája (első megjelenésük helyszíne alapján csoportosítva), akik a 7. évadban (is) feltűntek.

Északon és a Falnál Richard Dormer – Beric Dondarrion Paul Kaye – Myr-i Thoros Ben Crompton – Eddison Tollett Ellie Kendrick – Meera Reed Bella Ramsey – Lyanna Mormont Tim McInnerny – Robett Glover Megan Parkinson – Alys Karstark Richard Rycroft – Wolkan mester Rupert Vansittart – Yohn Royce

A Falon túl Vladimir Furdik – Éjkirály Joseph Mawle – Benjen Stark Neil Fingleton – óriás élőhalott Ian Whyte – óriás élőhalott

Folyóvidéken David Bradley – Walder Frey Ben Hawkey – Meleg Pite

Királyvárban Pilou Asbæk – Euron Greyjoy Anton Lesser – Qyburn Hafþór Júlíus Björnsson – Gregor Clegane James Faulkner – Randyll Tarly Tom Hopper – Dickon Tarly Mark Gatiss – Tycho Nestoris

Óvárosban Jim Broadbent – Ebrose nagymester

Sárkánykőn Jacob Anderson – Szürke Féreg Diana Rigg – Olenna Tyrell Gemma Whelan – Yara Greyjoy Jessica Henwick – Homok Nymeria Rosabell Laurenti Sellers – Homok Tyene Keisha Castle-Hughes – Homok Obara Brendan Cowell – Harrag Staz Nair – Qhono

Visszaemlékezésekben Aisling Franciosi – Lyanna Stark Wilf Scolding – Rhaegar Targaryen Robert Aramayo – Eddard „Ned” Stark

Produkció Alkotók David Benioff és D. B. Weiss, a sorozat megalkotója és vezető producere irányította a hetedik évad elkészítését is. Az egyes epizódokat Jeremy Podeswa (1. és 7. rész), Mark Mylod (2. és 3. rész), Matt Shakman (4. és 5. rész), valamint Alan Taylor (6. rész) rendezte. Taylor utoljára a második évadban vett részt rendezőként a produkcióban. Shakman elsőként rendezett Trónok harca-epizódot, a többi rendező már korábban is dolgozott a régebbi évadok egyes epizódjain. Michele Clapton jelmeztervezőként tért vissza, miután a hatodik évad során egy kis időre távol maradt a sorozattól. Előzőleg az első öt évad, illetve a hatodik évad utolsó két részének jelmezein dolgozott.

Forgatókönyv Miután George R. R. Martin The Winds of Winter című regénye nem jelent meg időben, a sorozat alapjául olyan források szolgáltak, melyek nem találhatóak meg Martin A tűz és jég dala-regényfolyamában. A hatodik évadhoz hasonlóan a sorozat írói ezúttal is konzultáltak Martinnal, aki megosztott velük bizonyos részleteket folyamatban lévő művéből.

Jegyzetek

További információk

Kategória:A Trónok harca évadjai