A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ (korábbi nevei: Budapesti Vásárközpont és Kőbányai Vásárváros), a köznyelvben használt nevén a Hungexpo egy pavilonokból álló kereskedelmi és szórakoztató létesítmény, kiállítás- és rendezvényhelyszín Budapest X. kerületében, Kőbánya Ligettelek nevű városrészében, a Kincsem Park, a MÁV Kőbányai teherpályaudvar és a Kőbánya felső vasútállomás között. A Hungexpo az ország és a régió vezető kiállítás- és konferenciaszervező cége.
Megközelítése közösségi közlekedéssel
Autóbusz
Az 1973-ban megindult, ritka követésű 10-es busszal (régebben 100-as busz) lehet megközelíteni az Örs vezér terétől, ami nagyobb rendezvények idején sűrűbben, szóló helyett csuklós járművekkel kiadva közlekedik.
Metró
A 2-es metró Pillangó utca megállója a főbejárattól 1,3 km távolságra, kb. 17 perc hosszú sétával érhető el.
Villamos
1925 és 1995 között a Blaha Lujza térről (29) és a Keleti pályaudvarról (29Y) a 37-es vonalból a Pongrác úti felüljáró után kiágazó – időszakosan közlekedő – 29-es villamos (1996-ban 100-as villamos) járt ki, amelynek három vágányos hurokvégállomása közvetlenül a Hungexpo főbejárata és a szomszédban, 1925-ben megnyílt Lóversenypálya előtt helyezkedett el az Expó téren, közvetlen és gyors összeköttetést teremtve ezáltal a belvárossal.
Vasút
Nagyobb események idején régebben közvetlen különvonatokat indítottak a Nyugati pályaudvarról az Albertirsai út páratlan oldalán lévő Kőbányai teherpályaudvarig. Távolabb található a Kőbánya felső vasútállomás.
Leírása A Hungexpo 36 hektáros parkosított területén 3 fogadócsarnok, egy kongresszusi központ, 7 kiállítási pavilon, irodák, raktárak, központi konyha és 6 parkoló található. A rendezvények összesen 7 kapun, illetve bejáraton keresztül közelíthetőek meg. Párhuzamos rendezvények esetén a terület jól szekcionálható, külön bejárást és közlekedési utakat biztosítva a különböző események számára. Az A, D, F, G, H pavilonokat egy fedett 300 méteres passzázs köti össze, melyet nyugati végén a Főépület, keleti oldalán pedig a III-as Fogadó felől lehet megközelíteni. A legnagyobb 20 000 m2 alapterületű A pavilon a passzázson keresztül a G, F és egy belső átjáróval a D pavilonhoz is kapcsolódik. Innen pedig belső, illetve fedett átjárókon közelíthető meg az E és a B pavilon.
Pavilonok Név Bruttó alapterület (m²) Belmagasság (m) Max befogadóképesség (fő) Kistermek száma Pavilon méretei (m) A pavilon 19 528 7 12 000 12 108 x 180 B pavilon 6 536 7 5 500 9 60 m x 108 m C - Kongresszusi Központ Három szinten össz. 15 000 változó 4 500 30 D pavilon 5 240 7 3 000 - 72 m x 73 m E pavilon 7 240 8 5 000 9 72 m x 102 m F pavilon 3 838 7 3 500 - 49 m x 75 m G pavilon 9 504 12 9 000 3 72 m x 132 m H pavilon 5 686 8 5 000 6 72 m x 78 m
Története
1921 óta itt tartották meg az éves mezőgazdasági kiállításokat. (OMÉK) Tavasztól őszig tematikus vásárokat is rendeztek. A második világháború miatt 1943-1948 között szünetelt a vásárközpont. Ezt követően a Horthy-korszak magángazdaságai helyett már a Rákosi korszak állami termelőszövetkezeteinek eredményeit mutatták be.Gönczi Ambrus - Egy vásárváros születése és átalakulása / A Budapesti Nemzetközi Vásár Kőbányán (pestbuda.hu, 2020.09.04.) 1974-ben költözött ki ide a Városligetből a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV). 1982-ben nyílt meg a 340 ágyas Expo Hotel 50 méter magas tornya, amelyet a közelmúltban újítottak fel.HungarHotels Expo Hotel - retronom.hu Az utolsó BNV-t 1992-ben rendeztek meg. Azóta többek között tematikus kiállítások, találkozók, konferenciák és egyéb szórakoztató rendezvények számára adja bérbe az üzemeltető a park nagy befogadóképességű, korszerűen felszerelt és berendezett pavilonjait. 2019 és 2021 között épült a kongresszusi központ, továbbá felújították és kibővítették a pavilonokat, amelyekből így már hét darab kínál helyszínt a különböző rendezvényekhez.Ez fért bele 55 milliárd forintba: körbejártuk a megújult Hungexpót - Forbes, 2021.09.25. A Vásárvárost jelölték ki a 2021 szeptemberében megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fő helyszínének.
2019-2021 között tartó felújítás
A Hungexpo masszív revitalizációs programját a koronavírus előtt, 2019 őszén jelentették be. A munkálatokat végül 2021 őszére, 55 milliárd forintból sikerült befejezni, amellyel a Hungexpo nagyot lépett előre Európa legjobb rendezvényhelyszíneinek listáján. A tervező a Finta Stúdió, a kivitelező pedig a KÉSZ Zrt. volt. A fejlesztést a terület tulajdonosa, az Expo Park Kft. koordinálta. Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője továbbra is a Hungexpo Zrt., amely szervezi és rendezi a kiállításokat, rendezvényeket és működteti az infrastruktúrát.
A felújítások során épült két új pavilon és egy új fogadócsarnok, felújítottak öt meglévő pavilont, rendezték a terepet és sok ezer parkolóhelyet készítettek, ezen kívül megújult a hely teljes közmű-infrastruktúrája. A fejlesztés "kulcseleme" a több, mint 25 000 négyzetméteres, 21. századi vadonatúj Kongresszusi Központ. Az épületben újonnan épült plenáris terem több, mint 2000 fő befogadására képes, ráadásul székrendszere Magyarországon egyedülálló, a széksorok lehetnek teljesen síkban, de gombnyomásra emelkedő nézőtérré is átalakulhatnak. A teremben egy részlegesen süllyeszthető színpad is van, a színpad mögötti falon pedig a legnagyobb magyarországi, 72 négyzetméteres állandó led-fal. A plenáris termet kiegészíti 24, mobil elválasztófalakkal tetszőleges méretekre alakítható, elválasztható, vagy egybenyitható szekcióterem is. A Konferencia Központban létrejött még egy egybenyitható, vagy teljesen elválasztható 2500 négyzetméteres kiállítási csarnok is a bejárati szinten, ezen kívül pedig még egy 2300 négyzetméteres tetőterasz is várja a vendégeket jó idő esetén.
Saját rendezvények
Agromashexpo mezőgazdasági gépkiállítás Budapest Boat Show Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás (FeHoVa) Ipar Napjai Kiállítás OtthonDesign Utazás kiállítás
Egyéb rendezvények a Hungexpón 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (2021) AMTS - Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show (évente) Asztalitenisz Világbajnokság (2019) Bocuse d’Or európai válogató (2022) Budapesti Nemzetközi Vásár (1974-1992 között évente) Compfair (1988-2000) Ifabo (1991-1998) Budapesti Autószalon Nemzetközi Autókiállítás (1988-2005) Budapest Comic Con Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás (évente) Vadászati világkiállítás (1971) Egy a Természettel - Vadászati és Természeti Világkiállítás (2021) Esküvő Kiállítás Európai Kutyakiállítás Hó-Show Mach-Tech Kiállítás Michelin Gála (2022) MondoCon találkozók (évente) Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK, kétévente) PlayIT videójáték kiállítás és vásár Szakma Sztár Fesztivál (évente) Totalcar Parkoló Parádé Hungulf Expó és Konferencia (2024)
Jegyzetek
Külső hivatkozások Ismertető
Kategória:Budapest X. kerülete Kategória:Magyarország gazdasága