A Band'Ora zenekar (a bandorások) – keresztény identitású ifjúsági zenekar, melynek tagjai a római katolikus hitvallásnak megfelelően élik meg hitüket a zenei szolgálatban, mindemellett részlegesen nyitottak az ökumenizmus irányában is. Tiszteli más egyházak híveit és tanait, szívesen imádkozik együtt más felekezetekkel, de a tanításaikkal nem vállal közösséget.

A Band'Ora név eredete A zenekar nevének eredete két szóra származtatható vissza: az angol band szóra, melynek jelentése együtt, együttes, illetve a latin ora szóból származik, melynek jelentése hangosan imádkozik, kapcsolódva az Ora et labora!, vagyis Imádkozzál és dolgozzál! közmondáshoz. a bandora, bandore vagy másképp a pandora egyébként is egy húros hangszer , a gitár egyik őse.

A zenekar nevének jelentése így: Imádkozzunk együtt hangszer kíséretében!

A zenei szolgálat A bandorás lelkület a zenei szolgálat sokféleségét hordozza magában mégis van egy jól behatárolható terület, mely úgymond a zenekar specialitása: ez pedig a Szentségimádás.

Kezdetben vasár- és ünnepnapi szentmisék, később esküvői szertartások során kezdett ismertté válni a zenekar szolgálata. Így fokozatosan formálódott az eucharisztikus lelkületük. Az Úr Jézus közelségének velejárói teljes mértékben meghatározták a zenekar tagjait. Az istenközelségből fakadóan megszületett a vágy a további szolgálatok felé is.

Ma már dicsőítő műhelyeket tartanak, illetve jótékonysági- és evangelizációs koncerteket is adnak.

A zenekartagok Baricz Hunor – billentyű és vokál (tenor) Fejér Szilárd – akusztikus gitár (solo) Ferencz Levente – basszusgitár Györfi Albert – akusztikus gitár (fingerstyle) Koncsag Beáta – fuvola Koncsag Krisztián – cajon Mihálydeák Imola – vokál (sopran), akusztikus gitár (rithm) Török Adél – vokál (mezzosopran)

A zenekarban korábban további személyek is szolgálatot teljesítettek már: Bajkó Zoltán (ütősök), Gál Levente (hegedű és szájharmonika), Madarász Andrea (akusztikus gitár), Lőrincz Csaba (cajon), Sövér Nóra (tamburin), Sajgó Szabolcs (ének), Szekeres Endre (ének)

A zenekar zenekar ifjúsági- és gyermekkórus társaságában teljesít szolgálatot, amely a helyi iskola diákjaiból verbuválódott. Karvezetőjük Madarász Andrea.

Története

2015 2015 januárjában alakult a gyergyóalfalvi római katolikus plébániához tartozó ifjúsági közösség zenész alkatú fiataljaiból, arra a híre miszerint megrendezésre kerül Csíkszeredában a 2015-ös Resurrexit keresztény zenefesztivál.

A zenekar tagjai már korábban is szolgáltak együtt a helyi plébánián ifjúsági szentmise, illetve Szentségimádás során mind a mai napig, viszont a jelenlegi felállásra 2015. februárjától került sor.

Több szülinapot is megünnepel a zenekar, hiszen idő kellett míg a megalakulás gondolatától kezdődően az első hivatalos szolgálatra sor kerülhetett.

Január 18. – első próba bélyegkép| A Band'Ora zenekar logója

2015. május 18. Május 18. – a végleges logó

Keresztyén zenefesztivál, Marosfelfalu (RO),,Bár csak nemrég alakultak és kevés tapasztalattal rendelkeznek, mindezt meghazudtolva nagyon bátran léptek színpadra és az éneklés mellett közös imára buzdították a közönséget." – erdely.maResurrexit keresztény zenefesztivál, Csíkszereda (RO)

Mária iskolája lelki program, Gyergyóalfalu (RO)

Falunapi evangelizációs koncert, Gyergyóalfalu (RO)

Csíksomlyói ifjúsági Találkozó – kegytemplom-kisbazilika (RO)

Egymillió csillag, Gyergyóalfalu (RO)

Nők órája programsorozat, Gyergyóalfalu (RO)

2016 Resurrexit keresztény zeneműhely és koncert, Csíkszereda (RO)

Falunapi evangelizációs koncert, Gyergyóalfalu (RO)

Kerületi lelkinap – Szőkefalva (RO)

Imádság Háza Konferencia – Dicsőítő szolgálat, Budapest (HU)

Egymillió csillag, Gyergyóalfalu (RO)

Kolping találkozó – Borzont (RO)

Szentségimádás – Csíkszentsimon (RO)

Karácsonyi koncert, Gyergyóalfalu (RO)

Kerületi Lelkinap – Gyergyóditró (RO)

Éjféli virrasztás – Gyergyószárhegy (RO)

Come to Me – Gyergyószentmiklós (RO)

2017 Kerületi Lelkinap – Gyergyószentmiklós (RO)

Evangelizáció koncert, Csongrád (HU)

Augusztus 15-20. – Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, kegytemplom-kisbazilika (RO)

Augusztus 25-27. – Mijo Barada lelkigyakorlat, Székelyudvarhely, sportcsarnok (RO)"Láttam, ahogy a szívből jövő dicséretetek úgy hat Isten kegyelméből, mint egy forgószél. A központja ott van közöttetek, és, miközben énekeltek, folyamatos örvényléssel, nagy erővel emelkedik fel az Úr felé. Mozgása közben magával ragadja a lelkeket. Ahogy a forgószél is meglepő erővel fákat tud kiszakítani, tetőket letépni, autókat könnyedén felemelni, a Szentléleknek ez a forgószele is, ami a dicséretetek közben képződik, olyan lelkeket is megérint, akik ,,emberi szemmel", ,,földi látással" kimozdíthatatlanok." – szervezői meglátások(...)"Draga gyermekeim, mily kedves az Én vérző szívemnek szolgalatotok, mint szárazság idején a föld, úgy szomjúhozom szolgalatotokat. Az én drága lelkeim könnyei mind felüdítik szívemet, mikor meghallják a mennyei dallamokat. Köszönöm, hogy Engem választotok és szolgalatotok által gyógyítjátok és dicsőítitek az Én Legdrágább Szívemet. Erre a szolgálatra áldalak meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen." – prófécia SzékelyudvarhelyrőlSzeptember 16. – Szakrális Művészetek Hete – Csíksomlyó (RO)

December 26. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Gyergyóalfalu (RO)

December 27. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Madéfalva (RO)

December 30. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Székelyudvarhely (RO) a felsorolás természetesen nem teljes, hiszen leginkább a nyitott események kerültek feltüntetésre.

2018 Július 13-15. – II. Mijo Barada lelkigyakorlat, Székelyudvarhely, sportcsarnok (RO)

Szeptember 14-17. – Szakrális Művészetek Hete – Csíksomlyó (RO)

December 26. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Gyergyóalfalu (RO)

December 28. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Csíksomlyói kegytemplom (RO)

2019 Július 19-21. – III. Mijo Barada lelkigyakorlat, Székelyudvarhely, sportcsarnok (RO)

Szeptember 13. – Szakrális Művészetek hete, Csíksomlyó (RO)

December 26. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Gyergyóalfalu (RO)

2020 Január 3. – Évindító szentségimádás, Gyergyóalfalu (RO)

Augusztus 12. – CSIT műhely – Csíksomlyó (RO)

December 26. – Ünnepi Karácsonyi koncert – Gyergyóalfalu (RO)

2021 Szeptember 5. Mente Fesztivál - Marosfelfalu (RO)

December 26. – Ünnepi Karácsonyi Szentségimádás – Gyergyóalfalu (RO)

Források https://www.facebook.com/bandorazenekar https://www.youtube.com/channel/UC90n-d3Gi51KxLdoUFqg2aQ https://prezi.com/view/SW11DcXsrIogwjsVnEqV/

Kategória:2015-ben alakult együttesek