A Westworld egy amerikai televíziós sci-fi, western és thriller sorozat, melyet az HBO mutatott be, alkotói Jonathan Nolan és Lisa Joy. A sorozat az 1973-as Feltámad a vadnyugat című film, valamint annak 1976-os folytatása, az Eljövendő világ újragondolása, melynek írója és rendezője az amerikai Michael Crichton. Az 1980-as években futott rövid életű Beyond Westworld után ez a második televíziós sorozat, amely e két filmet veszi alapul. Nolan és Joy mellett J. J. Abrams, Jerry Weintraub és Bryan Burk szolgálnak vezető producerként. A sorozat próbaepizódját Nolan rendezte. A tíz epizódból álló első évad 2016. október 2-án került bemutatásra. 2016 novemberében az HBO berendelte a szintén tíz epizódból álló második évadot, melyet 2018. április 22-én tűztek képernyőre. 2018. május 1-jén a csatorna berendelte a sorozat harmadik évadját.

A történet Westworldben, egy fiktív világban játszódik, egy technológiailag fejlett vadnyugati témájú vidámparkban, melyet androidok laknak. A Westworld a szórakoztatás legfelsőbb szintjét kínálja a jól fizető vendégeknek, akik kedvük szerint, következmények nélkül cselekedhetnek a park teljes területén anélkül, hogy a látszatra normális emberi életet élő androidok közbeszólnának.

A sorozat debütáló epizódja az HBO legmagasabb nézettségét hozta egy premier sorozatnak a 2014-es A törvény nevében óta. Az HBO saját gyártású műsorai közül a legnézettebb első évada a Westworldnek volt. A sorozat pozitív fogadtatásban részesült a kritikusok felől, akik leginkább a látványt, a történetet és a színészi teljesítményt méltatták.

Szereplők

Főszereplők +SzínészSzereplőMagyar hanghttp://iszdb.hu/?szinkron=23208Evan Rachel WoodDolores AbernathySipos EszterThandiwe NewtonMaeve MillayNémeth BorbálaJeffrey WrightBernard LoweTörköly LeventeJames MarsdenTeddy FloodMiller ZoltánIngrid Bolsø BerdalArmisticeCsondor KataLuke HemsworthAshley StubbsGéczi ZoltánSidse Babett KnudsenTheresa CullenKovács NóraSimon QuartermanLee SizemoreStohl AndrásRodrigo SantoroHector EscatonWelker GáborAngela SarafyanClementine PennyfeatherNemes Takách KataLili SimmonsShannon WoodwardElsie HughesKis-Kovács LucaEd HarrisFekete ruhás férfiEpres AttilaSir Anthony HopkinsRobert FordTordy GézaBen BarnesLogan DelosFehér TiborClifton Collins Jr.Lawrence / El LazoDolmány AttilaJimmi SimpsonWilliamHevér GáborLouis HerthumPeter AbernathyRosta SándorBradford TatumTessa ThompsonCharlotte HaleBogdányi TitanillaTalulah RileyAngelaKatja HerbersGraceNeil JacksonNicholasGustaf SkarsgårdKarl StrandFares FaresAntoine CostaVincent Cassel

Visszatérő szereplők SzínészSzereplőMagyar hangPtolemy SlocumSylvesterLeonardo NamFelix LutzOliver BellRobert FordJonathan TuckerMajor CraddockBetty GabrielMaling

Vendégszereplők SzínészSzereplőMagyar hangLena GeorgasLoriCurrie GrahamCraigSteven OggRebusMichael WincottBillEddie RouseKissyBrian HowePickettDemetrius GrosseFossKyle BornheimerClarenceTimothy Lee DePriestWalterGina TorresLaurenBojana NovakovicMarti

Epizódok

Fordítás

Források

Jegyzetek

További információk

* Kategória:Az HBO saját gyártású műsorai