Männiku Tallinn egyik városrésze Nõmme kerület kerületben. A városrész Liiva városrésztől délre helyezkedik el, az Ülemiste-tótól délnyugatra. Határos még vele északnyugatról Nõmme városrész, Rahumäe, Raudalu városrész, valamint délről Saku község. Területe 4,47 km², népessége 5870 fő.
Történelem A Tallinn-Viljandi vasútvonalat 1900-ban adták át a forgalomnak. A Raudtee és a Valdeku utcák találkozásánál építették meg a vasútállomást. Ezt követően a városrendezési tervekben felmerült, hogy kertvárosi övezetet építenek ki az állomás környékén. Ezen építési terv végrehajtását azonban megakasztotta az első világháború kitörése. A fővárosból Sakuba vezető útvonalat 1927-ben nevezték el Männikunak. Hosszú időn keresztül a terület rendkívül ritkán lakott volt. Itt helyezkedett el az észt hadsereg egyik laktanyája. 1936. június 15-én az itt tárolt robbanóanyagok a rossz tárolási körülmények miatt egy sor robbanással megsemmisültek. A balesetben 61-en vesztették életüket, köztük 4 tűzoltó is, akik a mentési munkálatokban vettek részt.
Észtország függetlenné válását követően a városrészbe települt korábbi gyárak jelentős része bezárta kapuit.
Földrajza A korábban a városrész területén bányászott homok miatt több nagyobb kiterjedésű bányató is található a területen.
Népessége ÉvLakosság számaTallinn arvudes 2011 , Tallinna Linnavalitsus, Tallinn 2011, lk 153Tallinn arvudes 2012 , Tallinna Linnavalitsus, Tallinn 2012, lk 155Tallinn arvudes 2017, Tallinna Linnavalitsus, Tallinn 2017 20175870201659882015604320145978201359902012599320116019
Közlekedés A városrészt érinti a helyi járatként üzemelő autóbuszközlekedési hálózat 5-ös, illetve 33-as számozású vonala.
Főbb útvonalak: Vabaduse pst Männiku tee
Kultúra A városrészben könyvtár található.
Hivatkozások
További információk
Fordítás
Kategória:Tallinn városrészei