A 2017-es sajráti rakétatámadás 2017. április 7-én hajnalban, történt, amikor az Amerikai Egyesült Államok 59 Tomahawk robotrepülőgépet lőtt ki a Földközi-tengerről Szíriába, melynek célpontja a szíriai kormány által ellenőrzött Sajráti Légibázis volt. A támadás végrehajtásért Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a felelős, aki ezt az április 4-én történt Han Sejkún-i vegyi támadásra adott válaszképp rendelte el.

Ez volt az első olyan, az Amerikai Egyesült Államok által indított egyoldalú támadás, melynek célpontja a szíriai polgárháború során a baasztista szíriai kormány serege volt. Trump röviddel később ezt állította: „Most az az Amerikai Egyesült Államok életfontosságú nemzeti érdeke, hogy megakadályozza a halálos vegyi fegyverek használatát, és ettől mindenkit elrettentsen.”President Trump speaks after ordering attack on Syria VOA, 6 April 2017.

A Szíriai Légierő pár órával később már repülőgépeket küldött innét a felkelők ellen. Ennek lehetőségét sokan annak tulajdonítják, hogy az USA előzőleg figyelmeztette a támadásra Szíria szövetségesét, Oroszországot.

A támadás Április 6-án este Trump értesítette a rakétatámadásról szóló terveiről a kongresszus tagjait. A Fehér Ház egyik dolgozója elmondta, több mint 2 tucat tag kapott értesítést. Az USA nemzetközi szinten is több országot előzetesen értesített a tervéről, többek között Kanadát, az Egyesült Királyságot, Ausztráliát és Oroszországot. Az amerikai hadsereg arról számolt be, azért tudatták a terveket Oroszországgal, hogy minimalizálni tudják az orosz veszteségek esélyét. A Fehér Ház Főstratégája, Steve Bannon a jelentések szerint ellenezte a tervet, és nem értett egyet az elnök főtanácsadójával, Jared Kushnerrel, aki a hírek szerint támogatta a támadást. bevetésre sem a Kongresszus, sem az Amerikai Egyesült Államok Biztonsági Tanácsa nem adott felhatalmazást.

A támadás célpontja Homsz kormányzóságban a Sajráti Légibázis volt, ami az amerikai hírszerzés szerint az április 4-én elkövetett Han Sejkún-i vegyi támadást végrehajtó repülőgép bázisa volt,US strikes on Syrian base: what we know – AFP. Retrieved 8 April 2017. a támadás célja pedig légvédelmi berendezések, hangárok és üzemanyagok megsemmisítése volt. Az USA tartózkodott a bázison lévő, feltételezhetően szarin gázt tároló raktárak megsemmisítésétől. Az USA Haditengerészetének két hajójáról, a USS Ross DDG-71-ről és a USS Porter DDG-78-ról 59 Tomahawk rakétát lőttek ki helyi idő szerint 4:40 táján.

Ez volt az első alkalom, hogy az USA nemzetközileg elismerte, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök seregei ellen támadást hajt végre.

Áldozatok Az USA Központi Parancsnoksága egy sajtóbeszámolóban azt írta, a Tomahawk rakéták „harci repülőgépeket, megerősített harci repülőgépeket, tárolókat, benzin- és logisztikai raktárakat, lőszerutánpótlást biztosító bunkereket, védelmi rendszereket és radarokat” találtak el. A kezdeti amerikai jelentések szerint”nagyjából 20 repülőgépet megsemmisítettek,” és a kilőtt 59 robotrepülőgépből 58 célba ért, és „célpontját megsemmisítette vagy súlyosan megrongálta”. Műholdfelvételek alapján megállapítható, hogy a kifutópályák és a gurulóutak sértetlenek maradtak, és harci repülőgépek már április 7-én, néhány órával a támadás után indultak a légibázisról. Az amerikaiak azonban azt nem állították, hogy a kifutópályák célpontok lettek volna. Egy későbbi, április 10-i jelentésében az amerikai Védelmi Minisztérium azt állította, a támadás a szíriai kormány harcrendbe állított repülőgépeinek 20%-át megsemmisítette, és a légi bázison már nem lehet repülőgépet utántölteni vagy újra felfegyverezni.

Egy független vizsgálattal, mellyel megállapították a robbanások okozta károkat, megállapították, hogy 44 helyen értek találatot, több célpontot egynél több rakéta is eltalált. Ezekre a légibázisról 10 órával a támadás után készített felvételek alapján jöttek rá.

Az SOHR azt közölte, a támadásban több mint egy tucat hangár, egy üzemanyagraktár és egy légvédelmi bázis megsemmisült.

Az Al-Masdar News jelentése szerint 15 harci repülőgép megrongálódott vagy megsemmisült, az üzemanyag-tankok szétlövése miatt pedig nagy robbanások voltak, és nagy tüzek csaptak lángra.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a „támadás hatékonysága” „extrém alacsony” volt. A bázist csak 23 rakéta találta el, melyek hat repülőgépet semmisítettek meg, és azt nem lehet tudni, hogy a maradék 36 hol ért földet. Az orosz hírtelevíziók egy repülőbázison lévő szíriai hírforrás alapján arról számoltak be, hogy a támadásban kilenc repülőgépet semmisítettek meg, melyek a támadás időpontjában nem voltak bevetésben.

Lost Armour online fényképadatbázisában, melyben a szíriai polgárháború alatt tönkretett járműveket mutatja be, 10 gépről vannak felvételek, melyeket a Sajráti Légibázison készítettek.http://lostarmour.info/syria/

Hét vagy kilenc szíriai katonát megöltek, többek között egy tábornokot; A támadás időpontjában orosz katonai személyzet is tartózkodott a területen. A szíriai állami hírügynökség, a SANA szerint a támadásnak kilenc polgári áldozata is van, akik közül négy gyermek volt. A SANA azt is hozzátette, hogy 5 áldozat Sajrát faluban halt meg, további négyen meghaltak Al-Hamrat faluban, és heten megsebesültek, mikor az egyik rakéta Al-Manzulban, a repülőtértől 4 km-re házakba esett. Az orosz védelmi minisztérium szerint négy katona meghalt, kettő pedig eltűnt.

Néhány megfigyelő arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországot, és így Szíriát is értesítették az előkészületekről, így a hadseregnek volt elég ideje, hogy a harci repülőgépeket máshova telepítse át.

Következmények Néhány órával a támadás után a szíriai kormány harci repülőgépei szálltak fel Sajrát légibázisáról, hogy ismét a felkelők állásait támadják meg, többek között Hán Sejkúnt. A kommentátorok annak tulajdonítják Szíria képességeit, hogy az USA Oroszországot, Szíria szövetségesét előre figyelmeztette a támadásról, így Szíria el tudta menekíteni a repülőgépeit.

Oroszország a támadás után kevesebb mint egy nappal bejelentette, hogy megerősítené Szíria légi védelmét. Ugyanakkor hivatalosan tudatták a Pentagonnal, hogy Oroszország UTC szerinti 21 órakor (moszkvai idő szerint 2017. április 8-án 00:00-kor) felfüggesztette az USA–Oroszország Közös Megértés Memorandumot, mely alapján forródrót működött a két ország hadserege között, hogy elkerülhessék az összeütközéseket Szíriában. Ennek hatására Belgium felfüggesztette a szíriai légi jelenlétét,Belgium suspends air operations above Syria after US strike . Ara News. az USA pedig a lehető legkisebbre szorította vissza a légi támadások mértékét.U.S.-Led Force Reduces Attacks on ISIS in Syria After Airstrike. The New York Times. 2017-04-08.

Szíriai kormánypárti hírforrások szerint a támadásból az ISIL profitált, és a Szíriai Légierő kelet-homszi jelenlétének hiányában több támadást is végre hajtottak a Szíriai Hadsereg Palmürától nyugatra fekvő védelmi vonalai ellen. Megtámadták az al-Furqalas falu határán álló ellenőrző pontokat, de ezeket a kísérleteket visszaverték.ISIS used US missile strike to launch new offensive near Palmyra, Homs governor tells RT. RT. 7 April 2017. Az SOHR szerint a Sajráti Légibázis üzemképes maradt, és másnap már ismét használták a harci repülők. Az olaj ára a támadás után röviddel 2%-ot emelkedett.

A vegyi támadás és a rakétatámadás után az amerikai kormány ellentétbe került az USA 2013-tól 2017. március 30-ig folytatott politikájával, valamint Nikki Haley, az USA ENSZ-hez akkreditált nagykövetének, Rex Tillerson külügyminiszternek, Sean Spicer, a Fehér Ház Médiatitkárának és H. R. McMaster nemzetvédelmi tanácsadónak a nyilatkozataival. Az eltérés abban mutatkozott meg, hogy mennyire fontos a szíriai vezetés leváltása, és mi legyen az USA katonai szerepe az országban.

2017. április 7-én válságülést tartott az ENSZ BT, Bolívia nagykövete, Sacha Llorenty kezdeményezte, hogy zárt ajtók mögött tárgyalják meg az amerikai támadást, de az ENSZ BT abban a hónapban soros elnöke, az amerikai Nikki Haley, mindenképpen plenáris ülést akart tartani. Az ENSZ Hírügynöksége azt jelentette, hogy bár páran támogatták a megtorló akciót, amit a szíriai kormány állítólagosan vegyi fegyverek bevetésével végrehajtott támadására adtak válaszul, mások, mint az agresszió egyoldalú megnyilvánulása, elutasították azt, és kihangsúlyozták, hogy a Tanácsnak minden ilyen beavatkozást jóvá kell hagynia.

2017. április 8-án Boris Johnson brit külügyminiszter egy nyilatkozatot adott ki, mely szerint Rex Tillersonnal, az USA külügyminiszterével tartott megbeszélés után visszamondta az április 10-re Moszkvába tervezett látogatását. 2017. április 11-én az Olaszországban Luccában tartott ülésén a G7 egyhangúlag a szíriai kormány hadseregét tette felelőssé a vegyi támadásért, és abban is egyetértettek, hogy a békefolyamat részeként Aszadnak le kell mondania. A kontinentális tagok ellenezték az USA és az Egyesült Királyság ötletét, mely szerint szankciókat vezetnének be Oroszország és Szíria ellen.

2017. április 19-én az USA védelmi tisztviselői bejelentették, hogy Szíria a támadás után röviddel áttelepítette támadó repülőgépeit Khmeimimbe.

Reakciók Amerikai Egyesült Államok

Politikusok A Kongresszus tagjainak eltérőek voltak a véleményeik, melyek nem politikai hovatartozás alapján oszlottak meg. Paul Ryan, az USA házelnöke azt mondta, a „támadás szükséges és jól kiszámított mértékű volt.” Kevin McCarthy, a Ház Többségének Vezetője azt mondta: "Asszad bebizonyította, hogy ártatlan emberek életét semmibe veszi, amit bizonyít azzal is, hogy vegyi fegyvereket vet be ellenük. A ma esti támadás arra bizonyíték, hogy ennek vannak következményei.” A Ház Kisebbségének a vezetője, Nancy Pelosi azt mondta: "Úgy tűnik, a ma esti támadás megfelelő hatású válasz volt arra, hogy a rezsim vegyi fegyvereket vetett be.” A Szenátus Többségének Vezetője, Mitch McConnell azt mondta, a támadások „jól kivitelezettek voltak, a megfelelő célpontok ellen.” A Szenátus Kisebbségének Vezetője, Chuck Schumer azt mondta, "Biztosnak kell lennünk abban, hogy mikor Aszad ilyen megvetendő atrocitást követ el, meg fog érte fizetni.” Bill Nelson szenátor támogatásának adott hangot, és azt mondta, „Remélem ez majd megtanítja Aszadot arra, hogy még egyszer ne használjon vegyi fegyvereket.” Marco Rubio „ez egy fontos, döntő lépés volt.” Orrin Hatch az elnök nyilatkozatából idézve ezt twittelte: „Isten egyetlen gyermekének sem kellene ilyen horrorban szenvednie. Ámen.” John McCain és Lindsey Graham közös nyilatkozatukban ezt mondták: "Az előző vezetésekkel ellentétben Trump elnök döntő pillanatban szállt szembe Szíriával, lépéseket tett, megérdemli az amerikai nép támogatását.” Nyilatkozatukkal egyet értettek Bob Corker, Tom Cotton, Joni Ernst, Cory Gardner, David Perdue Ben Sasse és Thom Tillis szenátorok is. Sokakat, akik támogatták az akciót, úgy tűnik, nem érdekelte az, hogy nem volt semmi olyan jogi vagy alkotmányos felhatalmazás, mely indokolhatta volna a beavatkozást.