300px|jobbra
Grúzia történelme során az első államalakulatok több mint háromezer éve, i.e. 1300 körül jöttek létre, a nyugat-grúziai Kolkhisz, majd a keleti Ibéria királyságainak megalakulásával. Az államok évszázadokon át az egymással vetélkedő Római Birodalom és Perzsia határvidékén, hol egyik, hol másik nagyhatalom befolyása alá kerültek. Az egységes Grúz Királyságot III. Bagrat hozta létre a 8-9. században. Az ország a 10-12. században IV. Dávid és Tamar királynő uralkodása idején sikeresen visszaverte a szeldzsukok támadásait és regionális középhatalommá nőtte ki magát. Aranykorának a mongol hódítás vetett végett a 13. század közepére. Grúzia 1490-re számos kis királyságra és fejedelemségre esett szét, amelyek sorra vagy az Oszmán Birodalom, vagy Perzsia Szafavida dinasztiája hajtott uralma alá. Évszázadokra ismét két nagyhatalom közötti frontrégióvá változott, míg a 18. század végére az Orosz Birodalom meg nem hódította a korábbi Grúz Királyság egész területét. Az első világháború után a Grúz Demokratikus Köztársaság rövid időre függetlenné tudott válni, de 1921-ben Szovjet-Oroszország ismét meghódította és 1922-1936 között mint a Kaukázusontúli Szovjet Köztársaság, majd utána mint Grúz SZSZK a Szovjetunió tagköztársaságává vált.
A Szovjetunió szétesése után Grúzia 1991-ben vált ismét függetlenné. Az új állam egyik legfőbb problémájává Abházia és Dél-Oszétia autonóm köztársaságok függetlenségi törekvései váltak. A polgárháborúba a szakadárok oldalán Oroszország is beavatkozott és a két régió 1995 (Abházia) és 2008 (Dél-Oszétia) ún. befagyott konfliktuszóna, amelynek kormányát Oroszországon kívül csak egy maroknyi állam ismeri el. A független Grúzia első elnökét, Zviad Gamszahurdiát puccsal űzték el és a Szovjetunió volt külügyminisztere, Eduard Sevardnadze váltotta az ország élén. A mindent átható korrupció és gazdasági nehézségek miatt a rózsás forradalom lemondásra kényszerítette Sevardnadzét. Miheil Szaakasvili kormánya az Egyesült Államok és a NATO felé orientálódott és kiéleződött konfliktusa Oroszországgal, amely a 2008-as grúz–orosz háborúban kulminált.
Őstörténet A dél-grúziai Dmaniszi közelében talált 1,8 millió éves Homo erectus-koponyák nem csak az ország, hanem az egész Afrikán kívüli világ legrégebbi bizonyítékai az ember jelenlétére. Mintegy 400 egyéb barlangi vagy nyíltszíni lelőhelyen további, acheuli, moustieri és felső-kőkorszaki korokból származó leletre bukkantak; ezeknek kb. a fele a Fekete-tenger melletti régióban került elő.
A mezőgazdaság első alkalmazása az i.e. 5-6000 év között megjelenő, neolitikus sulaveri-somui kultúrához köthető.Aruchlo: An Early Neolithic Tell Settlement of the 6th Millennium BC Deutsches Archäologisches InstitutGeorgia:History and Culture American Chamber of Commerce in GeorgiaGeorgia - History Century Travel Ezek az emberek obszidiánból készített eszközöket használtak, szarvasmarhát és sertést tartottak és különböző növényeket, többek között szőlőt termesztettek.Anatolia and the Caucasus, 8000–2000 B.C. Ugyanez a kultúra kezdett el először fémtárgyakat használni Grúziában: többek között árakat és horgokat. A helyi fémmegmunkálásról árulkodnak az Imereti két barlangjában talált öntőformák.Очерки истории Грузии = საქართველოს ისტორიის ნარკვევები / Редакторы:действ.чл. АН Груз.ССР Г. А. Меликишвили, д.и.н. О. Д. Лордкипанидзе. 2-е изд. Тб.: «Мецниереба», 1989. ISBN 5—520-00498—6 Az i.e. 4. évezred kezdetétől fogva a fémek használata Kelet-Grúziában és az egész dél-kaukázusi régióban is elterjedt.Thomas Stöllner, Irina Gambaschidze (2014) THE GOLD MINE OF SAKDRISI AND EARLIEST MINING AND METALLURGY IN THE TRANSCAUCASUS AND THE KURA-VALLEY SYSTEM
A kelet-grúziai Imirisz-gora régióban az i.e. 5 évezredből származó településeket ástak ki, amelyek kerek vagy ovális alaprajzú, tornácos házakból álltak. A tetőt központi pillérek tartották, középen pedig egy füstlyuk nyílt a szabadba; ezek a jellegzetességek a hagyományos "darbazi" típusú grúz épületekben is megmaradtak.
Az i.e. 4-3. évezredben a Kura-Araxész kultúra terjedt el Grúziában és Kisázsia keleti felén, amelyet a 2. évezredben a Trialeti-kultúra váltott fel. Ebből a korból Bestaseni és Ozni falvak mellett i.e. 4-3. évezredi települést, a kelet-grúziai Calkában pedig i.e. 2 évezredből származó sírokat ástak ki a régészek; mindezek fejlett építészeti kultúráról árulkodnak.
Az i.e. 12. századi urartui szövegekben megjelenik a térség egyik első ismert államkezdeménye, Diaohi törzsszövetsége, amely sikeresen ellenállt az asszírok portyáinak.C. Burney, Die Bergvölker Vorderasiens, Essen 1975, 274Georgia. (2006). Encyclopædia Britannica]A. G. Sagona. Archaeology at the North-East Anatolian Frontier, 30. o.G. L. Kavtaradze. An Attempt to Interpret Some Anatolian and Caucasian Ethnonyms of the Classical Sources, 80. o. I.e. 2100-750 között hol a hettiták, urartuiak, médek, protoperzsák vagy kimmerek szállták meg a térséget. Erre az időszakra teszik a proto-kartveli nép szétválását különböző ágakra, ekkor kezdtek létrejönni a szván, zan és kelet-kartveli nyelvjárások. Az ő modern leszármazottaik a (kelet-kartveli eredetű) grúz, szvan, mingréli és láz nyelvek (utóbbi kettő a zan dialektusból ered). A szvánok a mai Szvanetit és Abháziát, a zanok Szamegrelót, a kelet-kartvéliek pedig Kelet-Grúziát népesítették be. Az i.e 8. század végére kialakult Grúzia két, egymástól elkülönülő kulturális és államalkotó központja az ország nyugati és keleti felén. Létrejöttek az első valódi grúz államok: nyugaton Kolkhisz, keleten pedig Ibéria királyságai.
Kolkhisz és Ibéria
Az i.e. 13. században létrejött egy második törzsszövetség a mai Nyugat-Grúzia területén, amely Kolkhisz királyságává fejlődött.Braund, D., Georgia in antiquity: a history of Colchis and Transcaucasian Iberia 550 BC – AD 562, Oxford University Press, 1996Oliver Wardrop, The Kingdom of Georgia: Travel in a Land of Women, Wine and Song (Kegan Paul Library of History and Archaeology) Kolkhis volt ez első valódi grúz állam, sokáig a Fekete-tenger keleti partvidékén élő kartveli törzseket (mingréliket, lázokat, csanokat) összefoglalóan kolkhisziaknak nevezték.Modern Hatreds, Symbolic Politics of Ethnic War, Stuart J. Kaufman p. 91.Modern Hatreds: The Symbolic Politics of Ethnic War, Stuart J. Kaufman, p. 91
Az ókori görögök ismerték Kolkhiszt, a közismert legendában Iaszón és az argonauták ide utaztak az aranygyapjúért. I.e. 1000 és 550 között a görögök számos kereskedőkolóniát alapítottak a Fekete-tenger keleti partján, többek között Naesszoszt, Dioszkuriaszt (a mai Szuhumi), Guenoszt, Phásziszt (a mai Poti), Apszaroszt és Rhizoszt (a mai Rize Törökországban).
Kelet-Grúziában a különböző törzsszövetségek közül sokáig egyik sem tudott a többiek fölé kerekedni, míg végül i.e. 300 körül a Mcheta-környéki szövetség megalakította Kartli királyságát, amelyet nyugaton Ibériaként ismertek. Első uralkodója, I. Pharnavaz alapította a Pharnavaz-dinasztiát.The Making of the Georgian Nation: 2nd Ed, Ronald Grigor Suny, 13. o.
I.e. 653 és 333 között mind Kolkhisz, mind a leendő Ibéria népei kénytelenek voltak kiállni az iráni médek ismételt támadásait. Őket az Óperzsa Birodalom váltotta fel. Hérodotosz szerint a perzsák birodalma a Kaukázusig terjedt, de a húsz perzsa szatrapia között nem sorolja fel kolkhisziakat és nem szerepelnek I. Dáriusz vagy utódai feliratain sem. Xenophón Anabaszisza is függetlennek mondja Kolkhisz és Kelet-Pontus törzseit. Másrészt viszont Hérodotosz szerint a kolkhisziak és a pontusiak részt vettek Xerxész i.e. 481-es görögországi hadjáratában. Feltételezik, hogy a perzsák nem gyakoroltak tényleges hatalmat a Kaukázus környékén, de a helybeliek rendszeres időközönként ajándékokat szolgáltattak a nagykirálynak (Hérodotosz szerint ötévente száz fiút és lányt).
Az i.e 4. század végén Nagy Sándor hadai behatoltak Dél-Ibériába, de sem Kolkhisz, sem Ibéria nem képezte részét a makedón birodalomnak, vagy azt követő hellenisztikus utódállamoknak. A görög kulturális hatás azonban így jelentékenynek bizonyult és a kolkhiszi városokban sokan beszéltek görögül. Ibériában a görög hatás kevéssé érvényesült és inkább az arameus nyelv terjedt el.
Az I.e. 2. század eleje és az i.sz. 2. század vége között Kolkhisz, Ibéria és a környező népek a Római Birodalom és az olyan helyi középhatalmak, mint az Örmény és a Pontusi Királyságok hosszú hatalmai harcának színterévé lettek. I.e. 189-ben a gyorsan terjeszkedő Örményország elfoglalta Ibéria területének több mint a felét. I.e. 120-63 között az örményekkel szövetséges VI. Mithridatész pontusi király elfoglalta egész Kolkhiszt és betagozta azt a fekete-tenger északi és keleti partvidékét kitevő birodalmába.
Római-perzsa vetélkedés
I.e. 65-ben a VI. Mithridatésszal hadban álló rómaiak Pompeius vezetésével bevonultak a pontusiakkal szövetséges Ibériába. Győzelmük után Pompeius megelégedett azzal, hogy kényszerű szövetségessé tette Artag ibériai királyt. 19 évvel később, i.e. 36-ban a rómaiak egy újabb kaukázusi hadjárat során kényszerítették II. Pharnavaz királyt, hogy csatlakozzon a Kaszpi-tenger mentén fekvő Albania elleni háborúhoz.Braund, D., Georgia in Antiquity: A History of Colchis and Transcaucasian Iberia 550 BC – AD 562, Oxford University Press, 1996, 36. o
Valamivel korábban Pontus és Örményország egymással szövetségben nagy területeket hajtott uralma alá, nem kis mértékben a római szövetségesek kárára. I.e. 65-re azonban a nyugatról érkező római és délről jövő pártus támadások hatására elvesztették korábbi hódításaikat. Örményország római-pártus ütközőállammá vált, Pontust pedig a rómaiak teljes mértékben annektálták. Kolkhiszt Lazicum néven provinciává szervezték és legátusok kormányozták.
A térség történetének következő 600 éve a római-perzsa (pártus, ill. Szászánida) hatalmi harcról szólt. A két nagyhatalom hosszas háborúkat vívott a Nyugat-Ázsia (Szíria, Mezopotámia, Örményország, Albánia, Ibéria) fölötti uralomért. Míg Kolkhiszt római tisztviselők kormányozták, Ibéria önként elfogadta a római védelmet. Egy Mcheta melletti felirat úgy említi I. Mihdrat (i.sz. 58-106) királyt, mint a cézárok barátját és a rómaiakat szerető ibériaiak királyát. I.sz. 75-ben Vespasianus császár segítséget nyújtott a Mcheta melletti Armazi megerődítéséhez.
A 2. században Ibériának sikerült megerősödnie, különösen II. Pharaszmanész idején, aki szakított a Rómától való függéssel és visszafoglalt valamennyit azokból a területekből, amelyeket korábban Örményország vett el tőle. A 3. század elején a Szászánidák elvették a rómaiaktól az Albánia és Örményország nagy része fölötti uralmat. Lazicum provincia némi autonómiát kapott, ami a század végére teljes függetlenséggé fejlődött: megalakult Lazica-Egriszi királysága. Ez a kis nyugat-grúziai állam több mint 250 évig állt fenn, míg a Bizánci Birodalom 562-ben nem annektálta.
A perzsa II. Sápur idején (241-272) Ibéria a Szászánidák vazallusává vált. Kezdetben viszonyuk baráti volt és Ibéria csapatokat küldött a perzsák Róma elleni háborújához. III. Amazaszp ibériai király (260-265) a szászánida állam egyik főelőkelői címét is viselte, tehát nem fegyverrel engedelmességre kényszerített csatlós volt. A perzsák agresszívan terjesztették Ibériában a zoroasztriánus vallást is, amely valamikor 260-290 között vált jelentős tényezővé a kaukázusi államban.
299-ben Galerius császár hadi sikereit követően a rómaiak előnyös békét kötöttek a perzsákkal és Ibéria vazallus államként ismét az ő fennhatóságuk alá került. Ekkor került trónjára a Hoszroida dinasztia első tagja, III. Mirian.
A kereszténység felvétele
A kereszténység elterjedése előtt, az 1. században a Mithrász-kultusz és a zoroasztrianizmus terjedt el Ibériában. Különösen a szinkretikus jellegű Mithrász-vallás illeszkedett jól a helyi hiedelmekhez, főleg a Napkultuszhoz.GOCHA R. TSETSKHLADZE "Georgia" Encyclopædia Iranica, Columbia University